Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-46

Í38 Àz országgyűlés képviselőházának * kai hozzájárulni a kiadatáshoz, tehát fel fogom olvasni ezt a cikket egész terjedelmében (Halljuk! Halljuk! a szélsőbatoldaton.) és azután mindenkinek saját becsületes lelkiismeretére bízom azt, ;vajjon hozzájárul-e Farkas István kiadatásához. Szól a cikk a következőképpen (olvassa): «Magyarország népéhez! Dolgozók! Munkanélküliek! Az a gazdasági politika, amelyet az ellenforradalmi rendszer folytat, immár 11-ik esztendeje ebben az országban, végül megteremtette a maga gyümölcseit. Nem találunk ma már egyetlen társadalmi réteget az országban, amelyiknek elégületlensége, gyötrő gondjai a kétségbeesésig ne fokozódnának. Nemcsak a munkanélküliek óriási tömegei és nemcsak az éhbéren tengődő fizikai és szellemi munkásság, hanem a kisiparosok, kiskereskedők és törpebirtokosok százezrei is rémülettel merednek a bizonytalan holnapba.» (Buchinger Manó: Spórolj a hanggal, János!) Köszönöm a szíves figyelmeztetést, de van belőle bőven. (Tovább olvassa): «Ott tartunk már ebben a dúsan termő országban, hogy a nincstelenek milliói nem tudnak kenyérrel* sem jóllakni, a kispolgárság gazdasági boldogulásának útja pedig adóvégrehajtásokkal, csődökkel, kényszeregyességekkel és végül proletársorba süllyedéssel van kikövezve. A munkanélküliség soha nem látott arányokat öltött és akik e szerencstlen sorsba jutnak, teljesen lerongyolódnak, éheznek családtagjaikkal együtt és azonkívül akárhány esetben hivatalos szervek útján kerülnek az utcára, mert nem tudják a mai horribilis lakbéreket előteremteni. De a «szerencsés» dolgozóknak sem sokkal különb a sorsuk. Ipari munkások és munkásnők tömegei kénytelenek ma fogcsikorgatva tűrni a kapitalizmus bérdiktatúráját, amely a legvadabb könyörtelenséggel, racionalizálás és mesterséges leépítés segítségével teremtette meg a 20—25—30 filléres órabéreket. A mezőgazdasági munkásság 1" 20—1 '50 pengős napszámbérekkel gyötrődik és még így is szerencséjének kell tartania, ha egyáltalában foglalkozáshoz jut.» Ahány betű, ahány mondat, annyi igazság. (Tovább olvassa): «Hihetetlen nyomor, nélkülözés és szenvedés terpeszkedik végig az országban. Es ilyen körülmények között mindenki természetesnek tartaná, ha Magyarország kormánya éjt nappá téve fáradozna azon, hogy ezeken a kétségbeejtő állapotokon segítsen. Ezzel szemben mit látunk? A győzelmes ellenforradalom kormányai tíz hosszú esztendőn keresztül minden ténykedésükkel arra törekedtek, hogy a feudális oligarchiát, a nagybirtokosokat és nagykapitalistákat támogassak — a dolgozó néposztályok rovására. Százmilliókat dobálták ki kurzuisintézmények r támogatására, a nagy agrárius ok felsegélyezésére és olyan improduktív célokra, amelyek sohasem szolgálták .a köz javát. Lehetetlen politikájukkal egyenesen kitenyésztették azt a dögleletes erkölcsi légkört, amelyben ma_ dúsan virítanak a legocsmányabb panamák virágai. Az ezer gonddal küzködő és agyongyötört munkásság és kispolgárság elszoruló szívvel látja, hogy amíg az egyik oldalon hiába könyörög, rimánkodik segítségért és hiába követeli munkaalkalmak teremtését, addig a másik oldalon súlyos, felelős pozíciókban ülő és eddig dédelgetett közigazgatási és miniszteriális urakról miként derülnek ki a legocsmányabh visszaélések, panamák, sikkasztások. Ugyan. ülése 1932 február 5-én, pénteken. azokról a férfiakról derülnek ki ezek a bűnök, akik az ellenforradalmi kormányzati rendszernek megbízásából a legdurvább kíméletlenséggel taposták el eddig a munkásság minden megmozdulasi lehetőségét. Ugyanazok kerülnek szemeink előtt a börtönbe, akik szinte korlátlan hatalommal tették eddig lehetetlenné, hogy a szenvedő munkásság jogot és kenyeret követeljen. Ezeknek az intézkedésére verték a falvakban agyba-főbe azokat a földmunkásokat, akik szocialista alapon szervezkedni próbáltak az elnyomatás ellen. Ezeknek az utasítására vették üldözőbe és toloncolták ki, vagy tették kenyértelenné azokat az ipari, mezőgazdasági és szellemi munkásokat, akik a legminimálisabb polgári jogokért szálltak síkra-» Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy beszédideje lejárt Kérem tehát, szíveskedjék beszédét befejezni. Esztergályos János: Kérek öt percnyi meghosszabbítást. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a kért beszédidőmeghosszabbítást megadni, igen vagy nemi (Igen!) A Ház a kért öt percnyi meghosszabbítást a képviselő úrnak megadta. Esztergályos János (tovább olvassa): «Vájjon lehetséges-e ilyen körülmények között a nincstelen néprétegeknek továbbra is tűrniök ezeket az állapotokat? Lehet-e tétlenül nézni azt az óriási munkanélküliséget, amely ma pusztulásba, romlásba viszi az emberek tízezreit? összeegyeztethető-e az emberi lelkiismerettel, hogy ilyen körülmények között bárki is némán és zokszó nélkül várja be a teljes pusztulást? Nem és ezerszer nem! Meg kell mozdulnia végre az egész ország dolgozó népességének, hogy hangos szóval és félreérthetetlenül kifejezésre juttassa a kormány felé, hogy ez így tovább nem mehet! Most már mindenkinek a legerélyesebiben követelni kell, hogy a kormány szakítson eddigi politikájával és minden eddigi ígérgetéstől függetlenül és valóban lásson hozzá a legsürgősebben a munkaalkalmak megteremtéséhez. Minthogy azonban minden józaneszű ember meg van győződve arról, hogy maga a munkanélküliség problémája egyetlen kormányintézkedéssel meg nem oldható mindaddig, amíg kapitalisztikus rendszer dívik egy országban, ezért nekünk is azt kell követelnünk, hogy a munkaalkalmak gyors megteremtésén kívül a kormány haladéktalanul nyújtsa be a munkanélküliség elleni biztosításról szóló törvényt, amely a jövőre lehetővé teszi, hogy az önhibájukon kívül munkaalkalomhoz jutni nem tudó proletáremberek munkanélkülisegélyben részesüljenek. Azonkívül követelnünk kell a kormánytól, hogy a nagykapitalisták taktikázását figyelmen kívül hagyva, a munkásság és az ország érdekében sürgősen alkossa meg a nyolcórai munkaidőről szóló törvényt, ami szintén alkalmas arra, hogy sok ezer munkást munkaalkalomhoz juttasson. Ezeket a világos és mindenki által érthető követeléseket akarja a munkásság szeptember 1-én komoly formák között kinyilatkoztatni. Ennek érdekében mozdul meg most az egész ország munkássága. Szeptember 1-én délelőtt 11 órakor mindenhol beszüntetik a munkát és demonstrációs felvonulással, végül pedig nyilvános népgyűlések keretében juttatja kifejezésre a maga akaratát. Ezeken a gyűléseken reklamálni fogja minden dolgozni akaró ember a munkához