Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-30

30, ülése 1931 december 1-én, kedden. 84 Az országgyűlés képviselőházának vén beszélni — elkaparintanák a többi orvos elől a betegeket. Például hozom fel Szegedet, ahol a posta alkalmazottjainak szabad orvosválasztásuk van, a 400 alkalmazottból a 13 orvos közül egyre 340 beteg jut és a többi 12 orvos csupán azon a 60 betegen osztozkodik, ami még maradj számukra. Ilyen volna tehát az aránytalanság és azt hiszem, hogy egyáltalában nem lehetne ezzel a módszerrel az elégedetlenséget és^ a szórványos visszaéléseket megszüntetni. Például Lindt danzigi sebész kimutatta azt, hogy Németországban több városban, de különösen szembetűnőleg egy nagyvárosban megtörtént az a furcsa eset, hogy 56.000 — már nem emlékszem pontosan erre a számra — tag közül 30.200 volt a betegségi eset. Ez nagyon feltűnt a központnak és ellenőrző orvost küldtek ki. Erről a rendelőorvosokat előre értesítették, s azok, mielőtt még a vizsgálatra kiküldött ellenőrző orvos megérkezett volna, rögtön egészségesnek nyilvánítottak néhány ezer beteget. 1400-at pedig maga a kiküldött felülvizsgáló orvos talált munkaképesnek. Ide vezet a szabad orvosválasztás esetén az orvosoknak betegekre való vadászása. A Társadalombiztosító Intézetnek ma már mintaszerűen berendezett rendelői vannak; abban az^ esetben, ha a szabadorvosválasztásra térnénk át, ezek üresek volnának és sokkal tökéletlenebb magánrendelőkbe volnának kénytelenek^ a betegek járni. Azután mi lenne a betegsegélyző orvosoknak nyugdíjigényével? A szerződések értelmében a nyugdíj nem vonható meg; ha pedig valamennyinek adnának nyugdijat, azt meg bizonyosan nein bírná el az intézet, ez csak úgy volna lehetséges, ha roppantul felemelnék úgy a munkaadók, mint a munkavállalók járulékait, de ezt nem vállalnák sem a munkaadók, sem a munkások, vagy pedig az állam járulna hozzá valami horribilis összeggel. En azonban nagyra értékelem azt az érvet, amelyet az igen t. orvos urak itt felhoztak, hogy tddniillik a legideálisabb állapot az, amikor a beteg maga választia mesr a maga orvosát, azt, aki iránt a legtöbb bizalommal van. Csakhogy, mondom, ez a rendszer, roppant költséges és nagy körültekintést igényel. Éppen ezért én ezt nem tartom semmikép megvalósíthatónak, mert ehhez az orvoskongresszus megkérdezése is szükséges és az a maga határozatát ilyen rövid idő alatt, január l-ig, el nem készítheti. Kérnénk a népjóléti miniszter urat, hogy a Magyar Országos Orvosszövetséggel készíttesse el a tervezetet, azt a legrövidebb idő alatt juttassa el az orvoskongresszushoz, az tárgyalja le, hogy 1932 január l-ig, hacsak lehet, életbeléptethető legyen. Addig is a népjóléti miniszter úr gondoskodnék a '• szükségletnek megfelelő mnukaalkalmakról és arról, hogy a kirívó álláshalmozások az orvosoknál is megszüntettessenek és az állások igazságosnn osztassanak el, (Helyeslés.) így például a szegedi városi tiszti főorvos egyúttal orvosa a postának, felügyelő orvosa a vasútnak, stb. (Mikecz István: Törvényszéki orvos és így tovább!) Ennek az orvosnak éppen elég volna a városi tiszti főorvosi állás. Ha ezeket a kívánságokat a népjóléti miniszter úr megvalósítaná, nagyon sokat segítene az orvosok erkölcsi és vagyoni állapotán, anyagi lehetőségén és egyúttal igen nagy szolgálatot tenne a magvar közegészségügynek is. Bár a legfontosabbnak tartanám a gazdák helyzetének tárgyalását, de az időből már meglehetősen kifogytam, különben is szakemberek, elméletileg és gyakorlatilag képzett gazdák szólottak már ehhez a kérdéshez, én tehát csak nagyon röviden akarok néhány olyan dologra rámutatni, amelyek miatt nagyon sokat szenved ez az érdemes és hazafias dolgozó osztály. Igen sok a panasz, amelyeket én is nagyon sokszor hallok az o szájukból.. Ilyen például elsősorban az, hogy adójuk hátralékait nem képesek megfizetni. Koppant sok olyan ember van, akiknek az oláh megszállás elvitte minden felszerelését. Az oláhok mindenütt, ahol megfordultak, — így a mi vidékünkön is, — elvitték a gazdasági felszerelést, elvitték az állatokat, elvitték igen sokszor a vetőmagot is. (Jánossy Gábor: Mindent elloptak, ami kezükügyébe esett!) Akinek nem volt heverő pénze, annak kölcsönből kellett ezeket a dolgokat újra megvásárolnia és ez csakugyan meghúzta felettük a halálharangot. Azok pedig, akik a jobb jövő reménységében egy-egy kis darab szomszédföldet vásároltak, odajutottak, hogy az újonnan vásárolt földecske a régit is elvitte (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon. — Kun Béla: Es t a traktor, a műtrágya hány embert döntött válságba!) Ehhez járult még az, hogy az állam terheinek fedezésére újabb, meg újabb adókat vetettek ki, ehhez jött a két évi rossz termés főleg kukoricában és végül a búza árának páratlanul nagy esése. Ilyen körülmények között • a gazdák legtöbbje nem tud "most egyáltalán adót fizetni, sőt nagyon sok alól máris kicsúszott a talaj. Mint mindig, most is az államtól várják a segítséget, hiszen máshová hová forduljanak, de az állam- is olyan helyzetben van, hogy ezeket a kívánságokat korlátlanul teljesíteni nem tudja. Azért mégis nagyon 'meggondolandó, hogy a,z adóalanyok teljes elpusztulása magára az államra nézve is roppant nagyhatású volna, (Ügy

t van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) ettől tehát meg kell óvni az adóalanyokat. Gondoskodni kell arról, hogy akik csakugyan nem tudnak fizetni, akik önhibájukon kívül jutottak^ bele ebbe a válságos helvzetbe, ^azokon legalább az adófizetésnek elhalasztásával valami úton-módon segítsenek. Hiszen ezen lehetne segíteni, az így kie^ő bevételt az állam tudná pótolni: amint a kimutatásban is van, nagyon sokan vannak adóhátralékosok, akik tudnának fizetni, ezeken kell kérlelhetetlenül^ behajtani az adóhátralékot. Vannak azután nagy részvénytársaságok, amelyek igen sokszor csak látszólagos .részvénytársaságok. (Ügy van! Ügy van!) Összeáll két-három testvér, megfognak még egy-két részvényre néhány embert, s akkor azután mint részvénytársaság külön adókedvezményben részesülnek. (Jánossy Gábor: Családi alapon!) Meg lehetne fogni azokat is, akik uzsora-' kamatra adnak ki nagyon sok pénzt. (Ügy van! balfelől.) Adóhivatalnokoktól hallottam, akik akárhányszor kéz alatt hallják, hogy egyesek Toppant összegeket adnak ki uzsorakamatra és kikötik azt, hogy az adósok említést ne merjenek tenni az adófelszólamlási bizottság előtt arról, hogy ők nem fizetnek adót a tőkéjük után. Ha kimondanák azt, hogy az ilyen adósságok behajtásához a polsrári törvények nem nyújtanak segédkezet, akkor az ilyen hitelezők bizonyára nagyon meggondolnák a dolgot és bevallanak. Hozzáértő emberek számítása szerint körülbelül 100 millióra volna tehető az az összeg, amelyhez így az állam egészen könnyűszerrel hozzájutna. Nem állok jót a becslésért, de, mondom, ezt pénzügyi emberektől hallottam. Ezzel tehát nagyon könnyen ellensúlyozni lehetne azt a kárt,