Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-41

Az országgyűlés képviselőházának 41. nöki napirendi indítvánnyal szemben előttem szólott t. képviselőtársam indítványát fogadom el. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Talán nem sértő és nem kompromittáló ellenzéki mivoltomra, ha kijelentem, hogy örömmel fogadom el. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Magától értetődik, hogy elfogadom Bródy Ernő t. képviselőtársam indítványát is, (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) amely arra vonatkozik, hogy a legközelebbi ülést holnap tartsuk.és annak napirendjére tűzzük ki Eassay Károly t. képviselőtársunknak a választójogról szóló indítványa megokolását. Ezen túlmenően azonban indítványozom azt is, hogy tűzzük ki a holnapi ülés napirendjére Peyer Károlynak és társainak a munkanélküli munkások és állástalan alkalmazottak rendkívüli segélyezéséről szóló indítványa megindokolását. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: Ez a legfontosabb!) Mélyen t. Ház! Ma reggel az egyik újságban megjelent • egy cikk, Andor Endrének, a magyar szegényes szociálpolitika egyik, ugyan konzervatív érzelmű és meggyőződéső, de legrégibb munkásának cikke a munkanélküliségről. Ez a hosszú tanulmány azzal a konklúzióval végződik, hogy a munkanélküliség esetére szóló biztosítás a mai időkben nemcsak szociálpolitikai követelmény, hanem az Ur Jézus parancsa is. (Zaj jobbfelől. — Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Amikor ilyen hivatott embernek, szakembernek a tollából olvashatunk ilyen tanulmányt, ugyanakkor megtörténhetik az, hogy nem engedik meg a munkásoknak olyan gyűlését, amelyen ők a munkanélküli biztosítást kívánják megsürgetni; ugyanakkor megtörténik az, hogy amikor e követeléseikért az utcán is tüntetni akarnak, ezt a tüntetést megakadályozzák, ugyanakkor megtörténik azonban az is, hogy a miniszterelnök úr, mintha nem tudná, hogy az Ur Jézus parancsa micsoda, (Zaj a szélsőbaloldalon.) megtagadja egy olyan küldöttség fogadását, amely küldöttség ugyancsak a munkanélkülisegélyt kívánja nála megsürgetni. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) , . Azt kell mondani, hogy a kormányzat részéről megnyilvánuló ez a nemtörődömség vérig sértő és lázító a munkások szempontjából. De nemcsak lázító, hanem érthetetlen is. Érthetetlen azért, mert végeredményben illenék már tudomásul venni, hogy akik itt gyűlésezni akarnak, akik itt tüntetni akarnak, akik még deputációzástól várnak valamit, ezek voltaképpen nem csavargók, nem csőcseléke egy városnak, nem lump-proletárok, ezek a magyar munkásság elitjének tömegeit képviselik, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) a magyar munkásság elitjét jelentik, akik adóztak, amíg munkában álltak, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) akik dicsőséget szereztek a magyar munkának, akik szorgalmas polgárai voltak ennek az országnak és azok akarnak maradni, azok akarnak lenni a jövőben is. Es amikor arról van szó, t. Ház, hogy a magyar munkásság elitje óhajtja követeléseit, szóvá teszi, amikor arról van szó, hogy itt a Házban ennek a munkásságnak képviselői emelnek szót e követelések érdekében, akkor mit látunk? Láttuk például ma, hogy a miniszterelnök úr végighallgatott egy egész sor felszólalást, amelyekben ilyen meg olyan, iaz ország nagy problémáinak arányaiban mondhatni csipkése 1931 december 22-én, kedden. 527 csup kérdésekről volt szó, és amikor felállt a munkásság szónoka, hogy ezt az életbevágó követelést szóvá tegye, akkor a miniszterelnök úr hátat fordít neki, tüntetően kimegy is itthagyja a Házat. (Kabók Lajos: Hallatlan dolog! Ez is •megtörténhetik 1 ) Kérdem, t. Ház, mi jogosítja fel a kormányelnök urat az ilyen fennhéjázó magatartásra. (Propper Sándor: Magyarul: Pökhendi! — Zaj a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon. — Kabók Lajos (a jobboldal felé): Mi van ott % Kaszinó van ott?) Kimegy, nem kíváncsi a felszólalásra, mert csak szakszervezetekről, csak szakszervezeti munkásokról és csak szakszervezeti követelésekről van szó. .T. Ház. A magyar 'szakszervezetekről elmondható, hogy 40 esztendős működésük folyamán a magyar munkásság szociális kutúrájámák, szociális életszintjének emelésére többet tettek, mint a miniszterelnök úr politika^ osztályos társainak és rokonságainak társasága 400 esztendő óta ebben az országban. (Ügy van! Ügy van! Taps a szélsőbaloldalon.) Mert ezek nem tettek egyebet, úgynevezett szociálpolitikájuk terén sem, minthogy saját osztályos társaiknak életszintjét igyekeztek biztosítani és emelni millió és millió dolgozónak rovására és kárára. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Egyik legutóbbi felszólalásában a miniszterelnök úr

r bejelentette, hogy a szakszervezetek nem számíthatnak többé arra a támogatásra, amelyet egyetlen múlt alkalommal kaptak (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) és olyasmit mondott, hogy a támogatásnak ez a módja bizonyos félreértésen alapszik, vagyis félreértésen alapulna az, hogy a szakszervezeteken keresztül kellene a munkanélkülieket ilyen irányban segíteni. En azt hiszem, itt nincs és nem is lehet szó semmiféle félreértésről, itt legfeljebb arról lehet iszó, hogy e Ház egyik kormányt támogató rétege félelmének kitörésével állunk szemben, semmi mással és ez a félelem arra vonatkozik, hogy ha a munkások szociálpolitikájára jut valami, akkor majd kevesebb jut a Wolffisták kortescéljaira. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mert az a körülmény, hogy a szakszervezeteken keresztül támogassák a munkanélkülieket, semmiféle félreértésnek alapját nem szolgálhatja, abban nincs semmi abszurditás, nincs semmi új, nincs semmi irracionalitás, különösen nincs akkor, ha megnézzük, hogy mit tesznek ebben a tekintetben az egész világon a külföldön, amire vonatkozólag én most nem akarok itt hosszú példálódzásokkal előállni, de legyen szabad talán ez alkalommal is emlékeztetnem arra, hogy a legtöbb európai országban a munkanélküliek állami támogatása is a szakszervezetek segítségével és a szakszervezeteken keresztül történik. (Ugy van! a szélsőjobboldalon.) Legyen szabad talán hivatkoznom csak egyetlenegy példára, a szakszervezeti segélyezésnek hollandi mintájára, amelyről köztudomású, hogy ahány forint. munkanélkülisegélyt az a szakszervezet kifizet, ugyanannyi forint állami támogatásban részesül annak a szakszervezetnek a pénztára. Miért volna dehonesztáló a segítésnek ez a módja minálunk, miért volna dehonesztáló a szakszervezetek támogatása, amikor ezek a maguk részéről, mint mondottam, évtizedeken keresztül minden lehetőt elkövettek az ország legfontosabb rétegének, a dolgozók rétegének kulturális és szociális felemelésére és támogatására .(Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Népjóléti minisztériumunk idáig