Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.
Ülésnapok - 1931-38
Az országgyűlés képviselőházának 38. ülése 1931 december 15-én, kedden. 401 Igen t. Ház! A számos intézkedés közül — az idő is előrehaladott — méltóztassék megengedni, hogy csak néhányat ragadjak ki, mint olyan intézkedést, amelyet nekünk sürgősen meg kell valósítanunk. Itt van mindenekelőtt a Magyar Nemzeti Bank kamatlábpolitikája, (Igaz! Ügy van! jobb felől) amelyet semmi körülmények között sem tartok ezen a magasságon fenntarthatónak. (Ügy van! a jobboldalon. — Magyar Pál: Semmivel sem indokolható!) Azt hiszem, nem találkozhatok ebben a Házban, akár szakember, akár dilettáns, aki azt mondaná, hogy a 8%-os hivatalos bankkamat ma bármivel is indokolható. Mert elméletileg a magas bankkamatlábat mivel lehet indokolni? Az aranytartalék és devizatartalék védelmével. Kérdem, hogy a kötött devizagazdálkodás idején yan-e a magas kamatnak egyáltalában védőhatása? Nem a magas kamat, hanem a kényszerrendszabályok védik a valuta- és aranytartalékot és teljesen irreleváns a kamatláb a valuta- és aranytartalék problémájától. A másik elméleti érv, amellyel meg szokták ezt indokolni,^ a külföldi tőkének idevaló csábítása, bevonása a magasabb kamatozás keretébe. (Simon András: Humbug!) Kérdezem, hogy egyetlen fillér külföldi pénz jön-e az országba a 8%-os kamatozás kedvéért? Mi értelme van akkor a 8%-os bankkamatlábnak? (Simon András: Jobban jönnek ki, akik szedik! — Friedrich István: Ezt a Nemzeti Bank csinálja! — Magyar Pál: A Nemzeti Bank csinálja, ne árulja el a tudatlanságát! — Simon András: Tudom tiszteU szakértő úr!) En ezt az exorbitáns^ magas és az úgyszólván teljesen jövedelem nélkül dolgozó mezőgazdaság által megfizethetetlen kamatlábat még a hitelező bankok szempontjából is veszélyesnek tartom, mert amint azt nekem egy igen eszes bankár a közelmúltban elmondotta, nem mernek ilyen drága pénzt kihitelezni, mert ha az adós a kölcsön igénybevétele előtt még jó volt, a drága kölcsön fogj a az adós bonltását megrontani. (Ügy van! Üav van! Taps balfelől.) Sokkal alacsonyabb kamat-marge-zsal, sokkal kisebb spannunggal dolgozhatnának bankjaink, ha nem kellene bekalkulálni a túldrága kölcsönök következtében előálló veszteségeket, amelyekkel ők maguk teszik tönkre az adós bonltását- Mi értelme van ennek a 8%-os bankkamatlábnak? En itt mást, mint egy maradi konzervativizmust — mint egy elvi állásponttal szemben a gyakorlati nagy életérdekek háttérbe szorítását —- nem tudok ebben a politikában látni. (Ügy van! Ügy van! balfelől — Zaj jobb felől. — Friedrich István: Es mégis úgy van és mégis úgy marad!) Elnök: Lejárt a beszédideje a képviselő úrnak. - Eckhardt Tibor: Tisztelettel kérem a t. Házat, méltóztassék beszédidőmet fél órával meghosszabbítani. Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház a meghosszabbításhoz hozzájárul. Eckhardt Tibor: T. Ház! Eber Antal igen t. képviselőtársam szóvátett azután itt egy másik kérdést, s ez az export- és importvaluták elszámolásának problémája. Nem osztom Eber Antal képviselőtársamnak véleményét abban a vonatkozásban, hogy ma lehetséges volna a devizakorlátozásokat megszüntetni. Nem hiszem, hogy akkor, amikor egy rendszer bizonyos mértékig kiépült, — más kérdés, hogy helyes volt-e megindítani annakidején — amikor már beidegződött, stabilizálódott, amikor a gazdasági intézkedések bizonyos szisztéma alapján elindultak és kimosták a maguk csatornáit a gazdasági életben, mondom, nem hiszem, hogy hasznos, vagy eredményes lehetne a devizák felszabadítása. De Eber Antal igen t. képviselőtársam javaslatainak másik részét, amelyben ő a Nemzeti Bank keretén belül a devizakorlátozások változatlan fenntartása esetén export-import valutaclearingot tart lehetségesnek, nem tudom belátni, miért ne lehetne elfogadni és ezt az intézkedést behozni. Mert minden pénzügyi intézkedés rezonabilis, vagy helytelen volta elsősorban azon dől el, hogy milyen gazdasági tendenciákat indítanak meg az országban, helyes, vagy káros gazdasági eredményekre vezetnek-e. Es ha én azt látom, hogy egy exportőr, aki magyar mezőgazdasági, vagy ipari árukat visz ki külföldre, csak a valutadifferencián 40%-os veszteséget szenved és az importőr ugyanakkor 40%-os nemzeti ajándékot kap, (Friedrich István: Ez is így van!) akkor nem tudom belátni, miért ne lehetne ezt a Nemzeti Bank kebelén belül egyszerű clearing útján kiegyenlíteni?^ Az exportimportnál ne a pengő belföldi vásárlóereje legyen a mérvadó, hanem a pengő külföldi értékelése. A pengő belső vásárlóerejére semmiféle különlegesebb kihatása nem volna annak, ha a clearing tényleg a külföldi értékelés alapján vezetettnék át a könyvekbe, ellenben a magyar mezőgazdasági exportnak igen nagy lehetőségeket nyújtana és mindenesetre megszüntetné azt a teljesen tarthatatlan helyzetet, hogy a mai devizarendszer kövekeztében például az élőállat ára felére esett le annak, amilyen a devizakorlátozások behozatala idejében volt. De tovább megyek. Tegyük fel, hogy még ezt sem ihajlandó az igen t. kormány, vagy a Nemzeti Bank megvalósítani. Tisztelettel kérdem, akkor, miért ne lehetne a kérdést egy másik oldalról megközelíteni. Nem tudom belátni, miért lehetetlen az, hogy azokat az importőröket, gyárvállalatokat, akik a külföldi ipari nyersanyagok beszerzésére 5*72-es paritáson, vagy monidjuk aranyparitáson kapják a dollárt, s így nemzeti ajándékokat kapnak, miért ne lehetne a devizabeszerzésnél arra kötelezni, hogy a kész áruk árát a normális színvonalon tartsák és ne emeljék a kéfezáiruproduktuimok árát? Nem csupán a magam privát véleményét nyilvánítom itt Latom a külföldi sajtóban, híogy például az öconomist a legsúlyosabb ímegbélyegezésiben részesíti a magyar iparnak r azt a részét, aimely indokolatlanul emeli gyártmányai nak eladási árát. Tessék megnézni, hogyha textilben vagy bőrárúban — <ísak ezt a két cikket veszem — micsoda indokolatlan áremelés folyt az elmúlt heteikben. Ejérdezem, nem veszélyezteti-e a pengő belföldi váteárló erejét legjobban ez az áruárbitrázs, mert hiiszen a pengő megkontreminálásával egyenlő, ha valaki az országban az áruk árát egy képzelt belföldi vagy külföldi pengő-depreciáció alapján exorbitáns módon emeli, pláné akkor, amiikoir az ő önköltségi előállítási ára nem változott? T. Ház! Ebbe a mai export-import valutarendszerbe talán beletörődhetnénk akkor, ha az iparcikkek árának a régi nívón való megtartása minden körülmények között garantáltatnék. (Egy hang jobbfelől: Le kell szállítani. — Rassay Károly: Lásd a motalkó-szeszt! — Friedrich István: Motalkó kormány-szesz, knrtellszesz, Walkó-szesz! — Simon András: Én nem helyeslem azt sem! — Rassay Károly:
