Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.
Ülésnapok - 1931-38
402 Az országgyűlés képviselőházának \ Hát ki csinálja? — Friedrich^ István: Maga a szeszidrágítás borzalom! — Zaj.) T. Képviselőház! Teljesen megengedhetetlennek és a nemzet gazdasági érdekeit gyökerében megtámadónak látom azt a rendszert, hogy amikor a gyáripar, amely aranyparitáson kapja a valutát és szerzi be a nyersanyagot, drágítja a készárut, ugyanakkor a mezőgazdia a maga exportáruinál valuta veszteséget szenved és igen sokszor igen magas áron kénytelen az iparcikkek árát megfizetni. Aiz agrárolló, amely már úgyis gyilkos volt ebben az országban, nemcsak hogy nem javult meg, hanem még romlott éppen a devizaintézkedések hatása alatt. Közgazdasági inidbkokkal ezt a helyzetet megttniagyarázni nem lehet. Itt tisztán és kizárólag egyoldalú politikai és gazdasági befolyások érvényesülése akadályozza imieg a helyes gazdasági érdek és a közérdek érvényesülését, (Friedrich István: Szomorú dolgok ezek! — Andaházi Kasnya B^la: Csaláidi érdekeltségek irányítják az országos politikát! Anyagi érdekeltségek!) Be van itt az áruknak egy másik csoportja is, amellyel foglalkoznom kell, mert hiszen a külföldi valuta, a külföldi árubeszerzés korlátozása számos vonatkozásban bizonyos belföldi termelőknek előnyt juttatott és előnyt biztosított. A külföldi szénbehozatal lehetetlenné tétele óriási termelési pluszt jelent a magvarországi szénbányászatnak, (Ügy van! balfe 7 pl.) amely magyarországi szénbányászat már a múltban is exorbitáns mascas árakon ámlta a maera produktumait. (Gr. Fnnyady Ferenc: Adnelenfpdést is kapott Vida, úgy tudom! — Kun Béla: Mit adott a pártkasszába választás előtt viszonzásul 1 ? — Friedrich István: Pártkassza nincs is ilyen nehéz időkben! — Reisinger Ferenc: Az in c égakc^ra, 20 pengőt adott Vida! — Halljuk! Halljuk!) A szén árának mérséklése egyforma érdeke ininden termelési ágnak. Erdeke a mezőgazdaságnak, érdeke a gyáriparnak, érdeke a fogyasztónak, azt kell, hogy mondjam, hogy magyar nemzeti érdek. Anélkül, hogy különösebb számításokba akarnék bocsátkozni, felemlítem, hogy például a pereces! állami szénbánya, amely 300 méter mélvről hozza a szenet, 96 fillérbe számítja a szén önköltségi árát up"vanakkor. amikor ennek kétszeresét kalkulálja' például Tata ab bánya a szénért, amelynek^ kitermelése még sokkal nagyobb mértékben, tehát aránytalanul nagyobb haszonnal folyik, mint folyt a múltban. T. Ház! Nagyon sokszor indulunk külföldi példák után. Azt kérdezem, hogy akkor, amikor a hivatalnokok, a nyugdíjasok stb. fizetését egyre jobban és jobban csökkentjük, hogyan lehet a magyar gazdasági élet kontinnuitását fenntartani, ha az egyikoldalon a drágulási folyamatokat tűrjük, a másik oldalon pedig a mezőgazdasági és a tisztvi s el őtárs adatom bevételeit folyton csökkentjük? Ha az egyik oldalon csökkentünk, nem kell-e ugyanezt a csökkentési műveletet a másik oldalon is keresztülvinni? (Ügy van! bal felől. — Rassay Károly: Négy hónapon keresztül hiába követeltük a 33-as bizottságban! — Friedrich István: Tavasszal is erről fogunk beszélni! Felemelik a szén árát, a kormány felemeli. — Zaj.) Németország ebben a tekintetben igen dicséretes példát mutatott arra, hogy nehéz időkben minő energiával és minő koncepciók alapján kell a gazdasági problémákat megol, ülése 1931 december 15-én, kedden. dani. Nem volna-e tehát időszerű, hogy mi is legalább gondolkodóba essünk azon, hogy nem kellene-e ugyanezt a példát követnünk? (Friedrich István: Majd a karácsonyi vakáció alatt! — Jánossy Gábor: Nem is kell gondoli kőzni ezen, hanem meg kell csinálni! Ha rajtam állana, megcsinálnám! — Friedrich István: Elküldjük a kormányt! Összeülünk és rendet csinálunk ! Valami ilyet kell csinálni, valami puccsot itt bent! — Eber Antal: Nem kell bíztatni, majd felemelik a forgalmiadót! — Jánossy Gábor: Nem emelhetnek már semmit! — Friedrich István: Majd meglátja, mi jön itt, én tudom! Mi mindig jobban vagyunk informálva az ellenzéki oldalon. — Jánossy Gábor: Ez igaz! — Friedrich István: Mi minden jön itt, mialatt szabadságon leszünk! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Eckhardt Tibor: A mezőgazdasági problémák leglényegesebb kérdése azonban, amely valamennyi más kérdés felett dominál, az, hogyan tudunk a magyar mezőgazdasági termények számára piacot biztosítani Ez a legfontosabb kérdés és én ebben a tekintetben a statisztikai adatok alapján egészen világosan látom a helyzetet, amely nyilvánvalóvá teszi, hogy a magyar agrártermelésnek más megfelelő piaca, mint az osztrák, a csehszlovák és a német birodalmi piac, nem képzelhető. (Egy hang a baloldalon: Es az olasz pi\ac!) Bizonyos mértékig az olasz is, de ez mégis kevésbbé. Ez az a három nagy piac, amelynek intézményes biztosításával, hosszabb időre kötött, észszerű kereskedelmi szerződések iniciálásával egyedül lehet a magyar mezőgazdaságon intézményesen segíteni. Ezt az eredményt azonban, amint ezt már a múltkor egy ízben mondottam, áldozatok nélkül nem lehet elérni. Legfőbb ideje annak, hogy végre csináljuk meg azt az ipari koncep ciót, amelyben az egészséges iparnak meghagyjuk mindazt a védelmet, amelyre rászorul, de az autonóm vámtarifának számos használhatatlan, sőt káros tételét egyenesen feláldozzuk azért, hogy megfelelő kompenzációk ellenében a magyar agrárproduktumoknak állandó és megfelelő piacot tudjunk biztosítani. (Ügy van! a baloldalon.) Ezzel a koncepcióval parallel kell, hogy haladjon egy mezőgazdasági termelési és új reorganizációs Programm kidolgozása is, mert hiszen a modern gazdasági életben a termelés kell, hogy a piachoz igazodjék; a piac igényei és lehetőségei szabják meg a termelés irányítását is. A magyar mezőgazdaság nem helyezkedhetett eddig, még ha akart volna sem az észszerű reformok álláspontjára, mert nem tudta, milyen piaccal kell kalkulálnia!. Ezek a külkereskedelmi improvizációk, ezek az úgyszólván napról-napra változó konjunktúrái a kivitelnek, lehetetlenné teszik a mezőgazdaság számára, hogy a mezőgazdaságban feltétlenül több évet igénybe vevő reorganizációs programúihoz egyáltalában hozzá lehessen kezdeni. Egy incidentaliter, máról-holnapra változó export-konjunktúra nem az a helyzet, amely mellett egy nemzet észszerű termelésre berendezkedhetnék. Nem szabad azt hinni, hogy a mezőgazdaság sorsát bizonyos mértékig közömbösen nézhetjük, mert majd az iparosodás pótolni fogja azokat a veszteségeket, amelyeket a mezőgazdaság szenved. Ha más problémánk nem is volna ebben az országban, ha csak ez az egy problémánk volna, hoey hogyan kell nyolcmillió embert ezen a szűkreszabott földön eltartani, már magában véve ez az egy probléma is lényegileg agrárgondolkozásúvá kell, hogy tegyen minden magyar embert, bármilyen foglalkozási ágban
