Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-29

30 Az országgyűlés képviselőházának í kellett volna tennie és amelyeknek elmulasztása nemcsak a mezőgazdaságot, hanem közvetve az ipart, a kereskedelmet és az egész magyar gazdasági életet túlontúl nagyon sújtotta. Marschall Ferenc t. képviselőtársam három héttel ezelőtt itt valóságos ellenzéki beszédet mondott és azt vártuk volna e beszéd konzekvenciájának levonásaképpen, hogy ki fog lépni az egységes pártból, vagy pedig -a helyzet fog megváltozni a kormány által megteendő erélyes intézkedések révén, amelyekkel a magyar élőállatexportot legalább is olyan mértékben fogja biztosítani, amint azt az írásos szerződések előírják, amint ahhoz nekünk jogunk van általánosságban, de közelebbről véve Ausztriával való kapcsolatunkból kifolyólag. A helyzet azonban azóta nem javult, sőt rosszabbodott. Méltóztassék csak figyelemmel kísérni ezeket a számokat: 700, 400, 300, 193. Ezek a számok azt jelentik, hogy nekünk nyáron a megkötött kereskedelmi szerződés, illetőleg megegyezés értelmében jogunk lett volna Ausztriába hetenkint 700 darab vágómarhát kiszállítani. Azután ezt a számot 400-ra redukálták, tekintettel arra, hogy az osztrák állattenyésztés érdekei a magyar kormányt arra bírták, hogy a mi szerződésileg biztosított jussunkból engedjen átmenetileg, időközileg, ideiglenesen, amint a t. miniszter úr is mondotta itt a Házban, azután az egységespárti agrárblokkjában tartott felszólalásában. Ma azonban úgy áll a helyzet, hogy hetenkint csak 193 darab vágómarhát tudunk kivinni a bécsi piacra, tehát ez az ideiglenes helyzet négy hónap óta, ez a helyzet még mindig megvan és a magyar állattenyésztés azóta sokezer élőmarha kivitelének megvonásával károsodott. Nemcsak az Országos Mezőgazdasági Kamara, nemcsak az Omge-nak a nagyválasztmányi gyűlése, hanem az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara, a Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara, a Kiviteli Intézet Allatkiviteli bizottsága és az agrárblokk is újólag és újólag tiltakozott az ellen, hogy az osztrákok a megkötött szerződést így magyarázzák, mindig a saját javukra és előnyükre, hivatkozván az osztrák állattenyésztés érdekeire és hogy a mi írásban biztosított jogainkat semmibe, magyarán mondva kutyába se vegyék. De ezzel szemben itt kellett volna lennie a magyar kormánynak, erélyes állásfoglalásokkal követelvén, hogy amihez írásban biztosított jogunk van, azt nem engedjük elsikkasztani és azt teljesítsék a másik oldalról is. B helyett mit látunk? Gyászos kapitulációt az egész vonalon az osztrákok javára, ami gazdasági kormányzó köreink részéről olyan gyászos kapitulációt, aminőhöz a múltban a közös ügyes időkben hozzá voltunk szokva. De hiszen ma már túl vagyunk ezen az állásponton, ma már önállóak vagyunk és ma már Ausztriának is be kell látnia, hogy nélkülünk nem élhet. Jobban van ránk utalva, mint mi reá. Kiváló gazdasági szakférfiak mindkét oldalról fejtegették a napokban, hogy egy osztrák és magyar gazdasági közeledésre, gazdasági uniónak megteremtésére szükség van. Fejtegették azt is, hogy ezt nem lehet a régi alapon eszközölni. Koncedálom azt is, hogy a megkötött kereskedelmi szerződések konzekvenciájának levonásaképpen mi a kivitelt Ausztriába élőjószág és más produktumok terén nem tudtuk úgy eszközölni, amint azt reméltük. Ausztria sem tudta a maga hozzánk való kiviteli re. ülése 19$ 1 november 27-én, pénteken. ménységeit úgy valóra váltani, mint ahogy akarta volna. De megegyezést kell keresni s annak a megegyezésnek alapja nem lehet más, minthogy azokat az írásos szerződésekben letett jogokat mindkét részről respektálják. (Ügy van! Ügy van! half élőt) Mi ezt meg is tettük. Emlékezzünk rá, — innen, a Képviselőház nyilt színteréről kell figyelmeztetnem az illetékes osztrák gazdasági és politikai köröket — hogy a múltban évszázadokon keresztül a mi írásban lefektetett jogainkat mennyire semmibe sem vették Î (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Hányszor kijátszották azokat, hányszor küldték a mi jogos, írásban biztosított jogos politikai és gazdasági érdekeinket is (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) a kamarilla aknamunkája és máskor nyilt, velünk szemben való erőszakos intézke dései folytán a vágóhídra és — ha már élőállatok kiviteléről beszélünk — hány taglóütés érte Ausztria részéről politikailag és gazdaságilag évszázadokon keresztül (Ügy van! a szélsőbal oldalon!), sőt — közelebbről véve — a legutóbbi évtizedekben a 67-es kiegyezés óta is ezt a nemzetet akár pénzügyi, akár gazdasági, akár politikai tekintetben. Azt sem felejthetjük el t. Képviselőház, hogy Ausztria, amely államalakulatnak sokkal több része volt a világháború kitörésében — mert nekünk semmi részünk sem volt benne (Ügy van! a jobboldalon! — területileg mégis gyarapodott a trianoni békekötés folytán és nem tiltakozott ellene, hogy ősi magyar Szent Koronának jogara alá tartozó területeket egyenesen magának vindikáljon és önmagába bekebelezzen. Fjrre nem lehet fátyolt borítani, de mégis, a nehéz megélhetési körülmények között, amelyekbe mindkét ország lakossága sínylődik, mezőgazdasága, ipara és kereskedelme egyaránt nyög, keresnünk kell azokat az összekötő kapcsokat, amelyek e régi, soha be nem gyógyuló és most is felsajgó sebek ellenére minket arra késztetnek, hogy a közös nyomorúságban úgyahogy találjuk meg egymást. Mégis, mi történt azzal szemben, hogy ezt a gazdasági kapcsolatot megtalálhassuk? Az, hogy az osztrákok — amint előbb említem — írásos szerződésben lefektetett jogainkat nem respektálják, a magyar kormány pedig elég gyarló, gyenge és gyámoltalan ahhoz, hogy ezekkel a velünk szemben túlhatalmi osztrák követeléseket mutató intézkedésekkel szemben (Ügy van! balfelől.) ne álljon a negáció álláspontjára, hanem azokat időközileg, átmenetileg tudomásul vegye. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Eredménye ennek az, hogy a magyar állattenyésztés s ennek révén az egész magyar mezőgazdaság végválságban sínylődik, — amint Marschall Ferenc t. képviselőtársam mondotta itt és máshol szakkörökben; a csőd szélén áll. T. Képviselőház! Olvasom, hogy éppen tegnap, amikor a vasvármegyei nagy országos vásárt tartották, amely vásár az egész Dunántúl forgalmát szokta lebonyolítani, a gazdákra és állattenyésztőkre nézve az állatértékesítés lehetősége helyett árkatasztrófát hozott. Közel ezer marhát hajtottak fel éppen tegnap a szombathelyi állatvásárra, ahol összesen 125 marhát vett meg az olasz piac. Az árak egyszerre 30—40%-kal estek. A legprímább állatért élősúlyban kilónként 40 fillért adtak, mint legmagasabb árat. így történhetett meg, hogy egy elsőrendő tehén 120—200 pengőért ötmázsás hízott bika 140 pengőért és egy pár 16 métermázsás mustraökör 550 pengőért kelt el. , T. Ház! A nagy magyar Alföldön is ha-