Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-35

Az országgyűlés képviselőházának 35. ülése 1931 december 10-én, csütörtökön. 309 lyel a befizetés megtörtént. (Ügy van ! Ügy van! balfelől.) En tehát ezekre a lényeges momentumokra bazírozva — amelyek azonban korántsem merítik ki a teljes komplexumot — tettem fel első kérdésemet: miért késik a jelzálogkölcsön-üzletnek a megváltozott pénzügyi helyzet folytán indokolttá vált szabályozásai De ezzel kapcsolatban rá kell mutatnom egy körülményre. Maga az, a tény, hogy a lefizetett pengőösszegeket nem fogadják el teljes értékűnek, nagyban hozzájárul ahhoz a publikum mind szélesebb és szélesebb rétegében elharapozódó érzéshez, amely a pengő stabilitásával szemben terjed. (Ügy van! balfelől.) A pengő stabilitásának kérdése egyik legnagyobb problémája a gazdasági erők konszolidálásának. Egyik legnagyobb kérdése azért, mert ezáltal áll elő az a helyzet, hogy a bankok nem érzik, hogy a náluk elhelyezett tőkék ott is maradnak, mert máról holnapra bekövetkezhetik az, hogy a bizalmában megingatott publikum — amint az már egy ízben történt — a bankokat betétjéért megrohanja és így olyan nagy pénzkészletekkel kell nekik dolgozniok, amelyek a magyar forgalmi eszközökkel arányban nem állanak. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Az a bankjegytömeg, amely a bankok trezorjaiban, a Nemzeti Bank r zsirószámláján felhalmozódik, a gazdasági élet szempontjából értéktelen papírtömeg, (Ügy van! balfelől.) amely tőkévé csak akkor válik, ha a bankokon keresztül a hitelélet normális funkciójával, a termelő élet minden pontjára eljuthat, ahová való. (Ügy van! balfelől.) És ennek fokozott jelentősége van ma,^ amikor külföldi hitel-lehetőségeink úgyszólván nincsenek, amikor tehát fokozottabban, mint valaha, belső tőkeerőnkre vagyunk utalva. Es itt mindennél fontosabbnak tartom, hogy megtörténjenek azok az intézkedések, amelyek a betevőkben felkelthetik azt a kétoldalú biztonságérzést, hogy pengőjük stabil és az a bank, amelynél betétjüket elhelyezték, jó bonitású. Ezért nehezményezem interpellációm második pontjában, hogy miért maradnak el azok a bankkimutatások, amelyeket a miniszterelnök úr már a pénzügyi bizottság jelentésével kapcsolatban megj ígért, amely pénzügyi kimutatások lehetővé tennék, hogy a közönség széles rétege állandóan tájékozódva legyen azoknak a bankoknak a helyzetéről, amelyeknél megtakarított filléreit elhelyezi. (Helyeslés balfelől.) És ha ezen kimutatások egyik-másik intézetnek ebben a pillanatban kellemetlenek is, én, a bankember, a gazdasági élet ez ágát — nyugodt lelkiismerettel merem állítani — minden szempontból ismerő szakember, azt állítom, hogy inkább az így meggyöngült intézetek menjenek tönkre, minthogy a publikum ^széles rétege károsodjék tájékozatlanságáért. (Ügy van! Ügy van! Taps balfelől.) Ezzel kapcsolatban rá kell mutatnom arra a folyton visszatérő gondolatra, amely a hitelélet megbénulása következtében és a termelő élet részére szükséges tőkék hiányában azt a lehetőséget kutatja, mik:ént tudjuk a gazdasági élet részére szükséges tőkéket megfelelő feltételek mellett rendelkezésre bocsátani. És ha itt égy a túloldalon ülő, gazdaságilag előkelő pozíciót elfoglaló képviselőtársam. Éber képviselőtársam fejtegetéseire válaszolva, azt mondotta, hogy deflációról itt nem lehet beszélni, mert hiszen a cirkuláló bankjegymennyiség megfelel a korábban cirkulált bankjegymennyiséemek, nekem az a válaszom, hogy senkinek, de főként egy gazdasági szakembernek nem szabad a gazdasági törvények meglévő elaszticitását felhasználni arra, hogy azok politikai szempontból máskép állíttassanak be. Mert, t. Ház, én tel Jensen aláírom és helyeslem, hogy a pénzügyi kormánynak a jövő szempontjából nincs fontosabb feladata, mint a pengő stabilitását minden körülmények között és minden akadályok ellenére biztosítani. Ez azonban nem jelenti azt, t. Ház, hogy a deflációs politikának arra a módjára van szükségünk, amely itt ma érvényesül. Biró képviselőtársammal szemben azt állapítom meg: nem a bankjegy cirkulációban, hanem a lelassult gazdasági életütemben és főként a hitelélet teljes eldugulásában nyilvánul meg az a defláció, amely a termelő életet igen sok területen a szükségesnél is jobban aláköti. Nyugodtan merem állítani, hogy abban az országban, ahol kötött devizapolitika van és ahol egy tudatos bankvezetés azzal a szándékkal intézi a Nemzeti Bank ügyeit, hogy az infláció kísértésének minden körülmények között ellenáll, csak bizalmi kérdés, hogy a pengő belső teljesítőképessége, belső stabilitása tekintetében a nyugalom visszatérjen. A pengő stabilitásával szemben való állandó aggodalmaskodás ez a bizalmatlanság, amely, mint említettem, a bankokat oly felesleges nagy pénzkészletek tartására készteti, .a legdokumentálisabb kifejezője annak a bizalmatlanságnak, amellyel egész Magyarország népe ennek a kormánynak gazdaságpolitikája iránt viseltetik. S ha ezen túlmenően ma én azt reklamálom, hogy miért nem történik meg a bankok adminisztrációjának leegyszerűsítése és az ellenőrzés hatásosabbá tétele érdekében a bankok koncentrációja, akkor, úgy látszik, mintha egy pillanatnyilag nem aktuális témát követelnék. Szerény véleményem szerint azonban a bankok, mint a termelő élet faktorai, akkor töltik be hivatásukat, ha nem pénzgazdák, hanem termelőgazdák, ami azt jelenti, hogy arra törekszenek, hogy minél olcsóbb feltételekkel, minél nagyobb biztonsággal és minél nagyobb tömegben juttattassák el a náluk akkumulálódott pénzösszegeket, megtakarításokat a gazdasági élet forrásaiba. (Tauffer Gábor: A Nemzeti Bank szállítsa le a kamatlábat! Itt kell kezdeni!) A Nemzeti Bank kamatlába — mint erre képviselőtársam rámutat — szoros kapcsolatban áll ezzel a kérdéssel s mint ezt már első beszédem alkalmával kifejtettem, erre ezért nem tértem ki ezúttal részletesebben. Ellenben igaz az, hogy abban az országban, ahol kényszervalutagazdálkodás folyik — mint Németországban is látjuk •— a belső kamatláb magasságának addig, amíg a deflációs jegybankpolitika következetesen keresztülvitetik, nincs semmi jelentősége, illetőleg jelentősége legfeljebb az, hogy magasságával a gazdasági életet, a termelést megdrágítja. (Tauffer Gábor: Ok nélkül !) T. Ház! Ezek a gondolatok vezettek 'engem ahhoz, hogy feltegyem a pénzügyminiszter úrhoz, egyúttal azonban, mint miniszterelnökhöz is azt a kérdést, miként gondolja a kormány a gazdasági élet tájékoztatása és irányítása nélkül a valuta stabilitása iránti bizalmat fenntartani, melynek megrendülése a deflációs jegybankpolitikánál is súlyosabban t fenyegeti a hitelélet zavartalan funkcionálását. S amikor ezeket a kérdéseket összefoglalom, interpellációmon kívül a sajnálatomra jelen nem levő miniszterelnökhöz egy kérdést kell intéznem: hogy ő, mint guvernementális, mint a felelősséget érző államférfiú ilyen viszonyok között hogyan tűrheti, hogyan vállalhatja, 44*