Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.
Ülésnapok - 1931-35
310 Az országgyűlés képviselőházának 35, hogy a legfontosabb tárca, pénzügyi tárca hónapokon át betöltetlen maradjon; az a tárca, amelyre nézve áll az a gyakorlati példa, hogy annak vezetője az ő szaktudásával, erélyével, pillanatok alatt való elhatározóképesiségéveí úgy hatna a gazdasági életre, mint a lelkileg beteg emberre az a tudat, hogy egy betegségét ismerő és a gyógymódot alkalmazni tudó orvos közeledik feléje; nekem ezért is a miniszterelnök úrral szemben azt kell, hogy megállapítsam, hogy nincs meg neki a gyakorlati élettel az a legminimálisabb kapcsolata sem, amely őt arra bírná, hogy legalább megnyugtatásul és senki részéről kétségbe nem vont jószándékának dokumentálására ezt a fontos tárcát betöltse. őszintén szólva azt hittem, — fiatal parlamenti szereplésem ilyen naivitásokat megengedhet —• hogy a pénzügyminiszter úr ezt az alkalmat fel fogja használni arra, hogy a karácsonyi ünnepek előtt néhány biztató szóval, az interpellációra adott válasszal, biztatást küld ki a magyar jövőért aggódó nép széles rétegeibe, hogy legalább a közeledő karácsonyi ünnepek alkalmával nyugodtabb légkörben, egy a jövő iránt felébredt bizalomban tölthesse el az ünnepeket. Sajnos, csalatkoztam, a pénzügyminiszter úr nincs jelen, ezt a célomat nem érhettem el, választ nem' várhatok. Ez azonban nem tarthat vissza annak megállapításától, hogy amennyiben súlyos helyzetünkben nem történik sürgős intézkedés arra vonatkozólag, hogy legalább azokon a területeken, amelyeken a legmesszebbmenő jóindulattal és a kormány iránti teljes lojalitással sem lehet azt a tételt felállítani, hogy nem tehetünk róluk, mert a nemzetközi válsággal vannak kapcsolatban, megtörténjenek a szükséges intézkedések, akkor .nagyon tartok tőle, hogy rövidesen azoknak a sötéten látóknak igaza fog dokumentálódni, akik ennek az országnak életképtelenségét hangoztatták. Ez az életképtelenség azonban nem a meglevő gazdasági erők erejének hiánya miatt, hanem az intézkedések veszélyes késése, rosszasága és elmaradása miatt fog bekövetkezni, (filénk helyeslés és taps a bal- és a ssélsŐbaloldalon — (Tauf fer Gábor: Kontárság áldozata lesz az ország!) Elnök: Az interpelláció kiadatik a pénzügyminiszter úrnak. Következik Hegymegi Kiss Pál képviselő úr interpellációja a kereskedelemügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Brandt Vilmos jegyző (olvassa): «Van-e tudomása a miniszter úrnak a vasutasság, különösen is a nyugdíjasok illetményrendezése körül mutatkozó igazságtalanságokról, miként kívánja ezt rendezni, különös tekintettel a nyugdíj leszállítást, célzó tervbevett intézkedésekre 1 ?» Elnök: Az interpellálló képviselő urat illeti a szó. Hegymegi Kiss Pál: T. Ház! Méltóztassanak megengedni, hogy igazán távirati stílusban, de mégis tekintettel arra, hogy a parlament rövidesen szünetre megy és tekintettel arra, hogy a kormány a nyugdíjkérdésben valószínűleg rendelkezéseit kiadja, egypár percen keresztül foglalkozzam a magyar vasutasság sérelmeivel, foglalkozzam különösen abból az esetből kifolyólag, hogy éppen az én városomban a vasutasok súlyos kritikát gyakorolülése 1931 december 10-én, csütörtökön. tak a múlt kormánynak működése felett és aggódásukat fejezték ki a jövőjük felett is. Tegnap a miniszterelnök úr méltóztatott itt őszinte sajnálatomra az ortodox pénzügytanból és közgazdaságtanból kollokválni és a szent defláció elvét méltóztatott itt előttünk védelembe venni, a nélkül, — jól mondotta t. képviselőtársam — hogy csak egy kis biztatást és irányítást is kaptunk volna a kormánytól arra nézve, hogy mi lesz a magyarokkal, mi lesz a mi jövőnkkel, sorsunkkal és miért kell nekünk ezeket a súlyos áldozatokat meghoznunk. Mert szívesen hoz áldozatot a magyar társadalom abban az esetben, ha látja a célt, amelyért az áldozatot hoznia kell; szívesen hoz áldozatot a legkisebb ember is, ha ezeket a célkitűzéseket látja. Azonkívül ennél az áldozathozatalnál szeretném már az igazságosság elvét érvényesülni látni, mert így bizony mindig az a kétségünk és aggodalmunk, hogy minden ilyen áldozatból elsősorban a kisexisztenciáknak kell részüket kivenniök, ellenben felfelé ezek az áldozatok mindig könynyebbek és inkább elviselhetők. A magyar vasutasok ügyéhen én, mint a vasutasság barátja, több ízben szólaltam fel itt a parlamentben és rámutattam arra, hogy a vasutasok egy külön nyugdíjintézetet, nyugdíjalapot és vagyont teremtettek a múltban amely vagyon felett a kormány, mellőzve as autonómiát, önhatalmúlag rendelkezett, és amely vagyon ma is palotákban megvan; s amikor a nyugdíj kérdés előtérbe ^került, akkor ezt a vagyont ezekre a kielégítésekre, amelyek a vasutasság járandóságát biztosították. nem használták fel. Rámutattam arra is, hogy egyedül a magyar vasutasság az, amelynek illetményügyeiben, ha pere van az Államvasutakkal, akkor az aiperßs ítél az ügyükben, mert a vasutasságot bizonyos kormányrendelettel elzárták attól, hogy illetményügyeiben magyar bíróság ítélkezhessek, itt tehát az alperes egyszersmind a bíró is. Rámutattam már arra is ebben a^ parlamentben, ami't most a vasutasság ismét kérdésbe tesz, hogy ott a magas fokon, a magas régiókban azok a remunerációk, azok az igaztalan remunerációk továbbra is megmaradnak-e, azok az Ibusz. kedvezmények megmaradnak-e, s mindezekből nem lehet-e valamit a vasutasárvák és özvegyek javára fordítani? Most a debreceni gyűlésen, de azonkívül is a miniszterelnök úrhoz intézett memorandumban panaszolják a vasutasok azt. hogy amikor ilyen kérdések rendezése történik, még csak meg .sem hallgatják az érdekeltségi szervezeteket, mint ezt a múltban tették, fájó sebeikre rá nem mutathatnak és az igazságtalanságok tekintetében óvást nem emelhetnek. Hivatkoznak a vasutasok arra, hogy ez alatt a tíz év alatt a régi, békebeli állapothoz képest legfeljebb 57, voltaképpen azonban 50% az, amit ők a békebeli állapothoz képest járandóságképpen kaptak és hivatkoztak arra is, hogy tíz esztendő költekezését a mostani rendelkezések folytán, nyugdíjaik elvétele folytán voltaképpen nekik kell megfizetniük. Hivatkoznak arra is, és itt idézek a beadványból (olvassa): n «A vasutasság soha nem tudna beletörődni abba, hogy külföldi hitelezők r uzsorakamatainak mindenáron való biztosítása végett kénytelenek legyenek az utolsó falat kenyeréről, ruháinak rongyairól lemondani mindaddig, amíg a nagy vagyonok és keresetek az őket megillető áldozatot a haza érdekében^ meg nem hozták. A nemzeti áldozat viselésénél nem lehet mentő körülmény sem a születési jog, sem
