Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-35

Az országgyűlés képviselőházának 35. ülése 1931 december 10-én, csütörtökön. 307' Miért nem történik gondoskodás aziránt, hogy a hitelfeltételek olcsóbbítása és az ellenőrzés leegyszerűsítése érdekéhen a pénzintézetek koncentrációja nálunk is fokozottabb mérvű és tempójú legyen? Miként gondolja a kormány a gazdasági élet tájékoztatása és irányítása nélkül a valuta stabilitása iránt való bizalmat fenntarthatni, melynek megrendülése a deflációs jegybankpolitikánál is súlyosabban fenyegetné a hitelélet zavartalan funkcionálását?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Magyar Pál: T. Ház! Ha lett volna hennem kétely, vájjon szükséges-e sürgős interpellációként bejelentett kérdéseimet a t. Ház elé hozni, akkor eloszlatná ezt a körülményt, hogy az ország szempontjából fontos, — egész tárgyilagosan véve és minden politikumtól függetlenítve — tisztán gazdasági kérdések tárgyalásával szemben az az érdektelenség mutatkozik, amelyet a Ház éppen ebben a pillanatban mutat. Az érdektelenség, amely abban is nyilvánul, hogy a pénzügyminiszter úr, akihez interpellációmat lényegében intézni kívánom» nincs jelen, sőt a kormány egyetlen tagja sincs jelen, igazolja azt, hogy rég megszűnt az a szükséges kapcsolat a külső élet és a parlament között, amely kapcsolat egyik biztosítéka volna annak, hogy a nehéz helyzetből kikerülhessünk. De t. Ház, ezen az alakiságon túlmenően a miniszterelnök úrnak tegnap elmondott záróbeszéde is meg kellett, hogy erősítsen engem abban a felfogásomban, hogy hiányzik a magyar gazdasági élet felett az az irányító erős kéz, amely a viszonyok kedvezőtlen alakulása ellenére is nemcsak idebenn, hanem az ország népe felé is érzékeltetni tudja azt, hogy az ország sorsa biztos kezekben van. Annál kirívóbb ez az ellentét a miniszterelnök úr tegnapi beszéde és az ország tényleges helyzete között, mert éppen tegnap vált ismertté az egész kultúrvilág előtt egy hasonlóan nehéz helyzettel küzködő, egy, talán a mi nehéz helyzetünknél is súlyosabb viszonyokkal birkózó ország vezetőjének, Brüning kancellárnak a manifesztációja és e manifesztációval kapcsolatban megtett intézkedései. T. Ház! Maga az az egy tény, hogy ez az esemény, amely a világgazdasági történelem epoehális jelentőségű eseményének fog bizonyulni, még csak alkalmat sem adott a miniszterelnök úrnak arra, hogy ezzel kapcsolatban a mi helyzetünkkel foglalkozva, annak kivezető lehetőségeit is feltárja előttünk, újólag csak megerősít engem abban, hogy nincs meg köztünk és a külső élet között az a kapcsolat, hogy betolthessük valójában a ránkváró hivatást. Mert miről van szó? Amikor ez a parlament mostani ülésszakát megkezdette, egy reménykedésében csalatkozott, egy gazdasági erőiben összetörött ország a mi munkásságunktól várta azt a kibontakozást, -amelynek nyomán legalább a reménysugár adódik arra, hogy küzdelmek, nélkülözések, megerőltetések árán is, de kijutunk ebből a mai káoszból, amely a békés polgári munka feltételeit nélkülözi. T. Ház! Engem szomorúsággal tölt el, hogy egy képviselőtársam, aki nyiltan bevallja, hogy elvi ellentétben áll a kapitalista termelési renddel, hogy nem illeszkedik be a ma uralkodó polgári társadalomba^ sokkal praktikusabb, a kapitalista szempontjából értékesebb útmutatásokat talál megszüntetendő hibák tekintetében, mint az ország vezetésére hivatott faktorok. Ügy érzem, nem túlzok akkor, ha azt monKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. Xu, dorn, hogy bármilyen tárgyilagos, bármilyen szakszerű irányban is igyekezett minden kép viselőtársam a pénzügyi jelentéssel kapcsolatos beszédet tartani, ezekből a beszédekből a gazdaságilag legnaivabb, Iegkevésbbé iskolázott sem érezhette ki azt a határozottságot, hogy ennek nyomán kialakulhat az a gazdasági programúi, amely megnyugvást hozhat. Mert ma már a gazdaságilag Iegiskolázatlanahb polgár is tisztában van azzal, hogy nincs az a kormány és nines az a parlament, amely a világválság zúgása, a bajok torlódása közepette maróiba lnapra rendet teremthet; de a gazdaságilag legiskolázottabb ember is tisztában vau azzal; hogy az a hangulatváltozás, az az erkölcsi háttér, az a lelki megerősödés, amelyet egy tudatos vezetés ad, olyan jelentős faktora a gazdasági helyzet megjavulásának, amely sok tekin^ tétben tárgyi intézkedésekkel, tárgyi feltételek megteremtésével is felér. És hogyha a parlament vitája ilyen konkrét eredményeket nem termelt ki, szerény nézetem szerint ez nem a mi mulasztásunk, nem az ellenzék mulasztása, nem az ellenzék és a többi képviselő munkájának hiányossága, hanem következménye annak, hogy a vita egész során nélkülöztük azt az irányt, amelyhez alkalmazkodva, legalább kialakulhattak volna a módozatok, amelyek nyomán következetes erővel haladva, megteremthettük volna a világválságtól függetlenül a magyar gazdasági kibontakozás lehetőségeit. De e helyett mi történt, t. Ház? Tisztán teoretikus értékű vitákat hallgattunk és hallottunk, amelyek közé belesodródott egy olyan, nemzetközi szempontból szerencsétlen gondolat is, amelyet főként a túloldalról hangoztattak, hogy legnagyobb problémánkat, a nemzetközi eladósodás kérdését egyszerűen a «nem fizetünk» álláspontjával oldjuk meg. Még ha el is fogadom, hogy a pénzü^vtanban járatlan képviselőtársaim ezt az álláspontot elfoglalhatták, habár szerény nézetem szerint akkor, amikor ilyen súlyos jelentőségű problémához hozzászólunk, mégis kívánatos volna ennek teoretikus

1 lehetőségeit és teoretikus feltételeit is megvizsgálni, nagyon csoda-. lom, hogy éppen a magyar parlamentben enynyire a helytelen «nem fizetünk» praxisát követik. Mert mi történt? Miközben a magyar parlametben a pénz-, ügyi problémát a nem fizetünk álláspontjával tartották megoldhatónak, addig ténylegesen, erőnkön túlmenőleg és sokak szerint helytelenül fizettünk. (Bródy Ernő: Ez az elmélet!) Már pedig a hiteléletben az szokott történni,. hogy az adós az igénybevétel időpontjától a lejárat napjáig állandóan hangoztatja, hogy «fizetek» és a lejáratkor azt mondja, hogy nem tudok fizetni. E helyett mi állandóan sírtunk, jajgattunk, hogy nem tudunk fizetni, de midőn a lejárat napja elkövetkezett, mint egy gavallér fizettünk. En ezért nem t. képviselőtársaim eljárását helytelenítem. En helytelenítésemet a kormány felé irányítom, mert ezt. a fontos kérdést — amint arra Eber Antal t.képviselőtársam részletesen rámutatott — olyan diplomatikusan, olyan kihúzóan kezeli. Csak örvendve állapítom meg, hogy az ellenzék részéről ezzel az igazán praktikusnak nem mondható kormánypárti és kormánymagatartással szemben a nemzetközi pénzügyi szoká-. soknak sokkal megfelelőbb elvek és felfogások érvényesültek. Nemcsak Eassay Károly t. képviselőtársam, hanem főként Friedrich István t. képviselőtársam igen helyesen fogalmazta meg ennek a problémának megoldási módját akkor, amikor azt mondotta, hogy ennek a po44