Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-34

218 Az országgyűlés képviselőházának azt a tanácsot adta neki, hogyha bajban van, ne fogadjon ügyvédet ne kérjen protekciót, ne imádkozzék, hanem maradjon meg mindig első vallomása mellett. En is .megmaradok első vallomásom mellett, amellyel néhány hónappal ezelőtt választóink elé léptem, és vállalom ennek minden konzekvenciáját; vállalom a tömegek hangulathullámzását, a politikai válság ódiumát és a felelősséget a múltért, de a zászlót, a polgári érdekeket, a bethlenistváni célkitűzéseket, azokat az elveket s ígéreteket, amelyekre választóink előtt felesküdtünk, cserben nem hagyjuk. Néhány hónapja azonban a világpolitika horizontján sötét és ismeretlen felhők boronganak, a magyar földet pedig olyan vihar söpörte végig, amely rettenetes és ismeretlen veszélyeket hord magában. Es ilyenkor viharban, úgy vélem, nincs helye a harcnak, nincs helye az ellentétek kiélezésének és nem szabad a hibákat és tévedéseket kárörvendően pertraktálni. Öt hete immár hogy ez a vita folyik ebben^ a Házban a kormány jelentése felett. Kétségkívül az a 200 egynéhány beszéd, amely ez alatt az öt hét alatt elhangzott, igen nívós és tartalmas vitát produkált. Sok jó gondolatot hallót-' tunk, sok szép és okos tanács hangzott el s a kormánypártot és az ellenzéket egyaránt dicséret és elismerés illeti azért, mert szónoki készségben, dialektikában és magatartásban nemes versenyre kelt egymással. Mindazonáltal, ha ennek a vitának a mérlegét megcsináljuk, nem látjuk a vitának gyakorlati eredményét. Attól eltekintve, hogy a kormány megismerte a közhangulatot és a kívánságokat, talán csak azt az egy közvetlen effektív gyakorlati hasznot könyvelhetjük el, hogy a magyar közéletben -megenyhült az a tűrhetetlen és elviselhetetlen feszültség, amely a közéletet a parlament, a Képviselőház összehívása előtt megülte. A bajok azonban nem enyhültek és érzi, mélyen érzi a helyzet komolyságát az, aki nem ment el idegenül az események mellett és akit »sorsa és érzései idekötnek ehhez a földhöz. Fleszólaláeomnak konkrét célja egy javaslatot tenni. Egy kérést szeretnék előterjeszteni, s hogy ezt megindokolhassam, méltóztassanak megengedni, hogy a vita általános érvényű tanulságait egy homorú tükör gyúpontjában vonjam össze. A felszólalók beszédükben három nagy problémával foglalkoztak: a muJttal, a jelennel és a jövővel. A múltról ki-ki vérmérséklete és politikai pártállása szerint beszélt, volt, aki szidta, volt aki védte az elmúlt 10 esztendő kormányzatát és csak nagyon, kevesen vették észre, hogy a jelen pillanatban . az emberek közül igen keveset érdekel a- múlt, mertaz emberek élni akarnak, kenyerét keresni és nyugalmat akarnak és nem meddő politikai vitákat hallani. Azonkívül kinek van itt joga a, multat felhánytorgatni, kinek van joga az ítélőbíró fehér tógájában valakit a múltért felelősségre vonni és a múlt felelősségét megállapítani? Hol van az a politikus, bármilyen oldalon üljön is, aki nem érzi, hogy a múlt felelősségéből reá is háramlik egy rész és hol van az a társadalmi réteg, sőt merem kérdezni, hol van az az egyén, aki nem bűnös abban, ami a múltban történt"? (Ügy van! jobbfelől.) Ha javítani akarunk a helyzeten, akkor meg kell ismernünk hibáinkat, és szembe kell néznünk bűneinkkel. Egyetlen egy kormányzat sem él légüres térben, hanem szoros szálakkal és kapcsokkal van hozzákötve a közszellemhez, a . ülése 19S1 december 9-én, szerdán. társadalom és a gazdasági élet vérkeringéséhez és minden kormány erényeiben és bűneiben visszatüröződik a közszellem és a társadalomnak ereje és gyengesége. • Méltóztassanak visszaemlékezni arra, hogy a világháborút sem egy hadvezér vesztette el, hanem bűnös volt abban minden . manipuláns őrmester, aki az elesett katonák lénungját felvette es bűnös volt minden hadseregszállító, aki papírbakancsot szállított a frontra s bűnös és hibás volt minden ember, aki kishi tűséget hirdetett akkor, amikor heroizmusra volt szükség. (Ügy vanf Ügy van! a jobboldalon.) Hasonlóképpen Bethlen István kormányzata nagy volt abban, hogy megértette az ország szellemét, amidőn három forradalom után a tömegek lelke vágyva szomjúhozta a rendet és a konszolidációt és igenis örök érdeme Bethlennek és kormányzatának az ország szervezése, amelynek egyedül köszönhetjük ma azt, hogy ebben a ránk zúdult kaotikus zűr-zavarban még meg tudunk élni. Lehet, hogy hibája és tévedése volt az, hogy engedett az állások és munkaalkalmak után loholó társadalom és közszellem kívánságainak, de vájjon bűn volt-e ez akkor és ha bűn volt, ki nem részes benne? Akárhogy van is, engem ma nem érdekel a múlt, mert ha egy hsa jó viharba kerül, ha egy hajó veszedelemben forog, előbb ki kell vezetni a sima vízre, és csak azután szabad a kormányzás és a vezetés hibáiról és bűneiről vitatkozni. Természetesen annak a hibának a kiküszöbölését, amelyet felismertünk, amelyet megtaláltunk, mi is követeljük, követeljük pedig annál energikusabban és annál gyorsabban, mert e nélkül nem térhetünk rá a következő problémára, a jelenre. Sajnos, a jelent nem csak azért látom vigasztalannak, mert a megoldatlan kérdések egész tömkelege, — hiszen ezeket jól méltóztatnak ismerni — az eladósodás, munkanélküliség, pénzkrízis, az egyre passzívabb kereskedelmi mérleg", bizalmi válság és még számtalan olyan sorscsapás, amelyek közül még csak egy is térdre kényszerítené ezt a nemzetet. Ámde én mindettől még nem esnék kétségbe, nem félteném a jelent, ha a társadalom élén álló politikusok, tudósok, művészek, tanárok, bankemberek, közgazdászok, egyszóval azok, akik hivatva vannak arra, hogy ezt az országot vezessék és irányítsák, átéreznék a helyzet komolyságát és hivatásuk magaslatán állanának. Amíg azonban a tőke átmenti vagyonát a külfödre, amíg a nagy vámvédelmet élvező vállalatok elbocsátják a tisztviselőiket azért, hogy olcsó, ingyenes munkaerőket vehessenek fel; amíg a vezetők nem értik meg és nem érzik át azt, hogy ez a nép elvisel és zokszó nélkül eltűr minden szenvedést addig, amíg igazságosságot lát és amíg magának a társadalomnak mmden rétege és egyede nem érzi át azt, hogy idegességükkel, kapkodásukkal, bizalmatlanságukkal a saját maguk sírját ássák meg: (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) addig én a jelent reménytelennek látom, mert nem lehet egy társadalmat fenntartani ott és akkor, ahol és amikor a társadalom vezetőit és egyedeit eltölti az a gondolat, h»>gyha saját egoisztikus érdeKei kielégülnek, utána jöhet a vízőrön. Hasonló mentalitás, hasonló egocentrikus mentalitás a politikában is tapasztalható. Csak a legutóbb volt szó például a fővárosnál arról, hogy a gáz, víz, villany és közlekedési eszközök tarifáját emelni kell és akkor a törvényhatósági élet ellenzéki politikusai, közöttük igen sokan olyanok, akik személy szerint itt is a