Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.
Ülésnapok - 1931-34
Az országgyűlés képviselőházának 34. túloldalon ülnek, nem vettek részt abban a munkában, amellyel a főváros háztartását rendbe akartuk hozni, hogy a tarifaemelésektől a főváros lakosságát megkíméljük, hanem úgy csinállak, mint egykor Zápolya János, aki 40.000 emberével Szeged alatt állott és ott várta be, amíg Tom or y elvérzik a mohácsi síkon. Valóban félteni kell azt a társadalmat, amely a veszély órájában nem ismeri fel a szolidaritás szükségét, mert legyünk végre tisztában azzal, hogy a mát, a holnapot és a holnaputánt csak magunk menthetjük meg magunknak. Senki a világon segítségünkre nem fog jönni, minden beszéd, minden várakozás, minden csodavárás csak növeli a bajt. Az entente egész hadjáratokat, sőt egész országokat veszített el és mégis megnyerte a világháborút és mi egyetlenegy politikai csatavesztés után kishitűek leszünk. A kormány csak egyes intézkedésekkel segít és ezekkel segítenie is kell; szinte restelem felsorolni a megoldásra váró problémákat, mert közhelyekké váltak már, a közüzemek, a szövetkezeti kérdés, az álláshalmozás, a termelés átszervezése, a földkérdés, a latifundium és ehhez hasonló kérdések, amelyekhez hozzá kell végre nyúlni energikusan, bátor kézzel és komoly elhatározással. (Mojzes János: Elég baj, hogy nem nyúltak még hozzá!) Ámde mindez csak részletkérdés, mert nagy reformokat semmiféle kormány ma nem tud csinálni. " (Mojzes János: Akkor oldják meg a részletkérdéseket!) Nincs pénze hozzá és azonkívül nagy reformok csak akkor volnának lehetségesek, ha akad olyan államférfiú, aki nemzetének lelkét magával tudja rántani és így át tudja vinni nemzetét az akadályokon. (Mojzes János: Az a baj, hogy nem akad !) Prévost, a legradikálisabb francia gondolkodók egyike azt írja, hogy az embereket gondolatok, érzelmek és szokások irányítják, ezek pedig belső fejlődéssel alakulnak ki egyénben és tömegben egyaránt, ezeket erőszakkal máról holnapra megváltoztatni nem lehet. Éppen ezért, ha meg akarjuk alapozni a jövőt, úgy egy új közszellem kialakítására kell törekednünk. A politikai vegyi konyháskodás ideje lejárt. A tömegek új hitet, új eredményeket akarnak, az ország életérdeke új közszellemet követél és az lesz a legnagyobb államférfiú, aki elhozza nekünk I. Frigyes Vilmos egykori porosz király szellemét, a német erő, a német nagyság és hatalom megszervezőjének szellemét. Ez a király volt az, aki^megbotozta a kofát, ha drágán mérte áruját, ez volt az, aki sajátkezűleg verte ki szobájából fő állami bíráját, amikor rájött arra, hogy az igazságtalanul bántott egy szegény embert.^ Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Payr Hugó: Kérek 15 percnyi meghoszszabbítást. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Payr Hugó: T. Ház! Annak a Frigyes^ Vilmosnak a szellemét várjuk, aki halálra ítélte tulajdon fiát, midőn az, nem bírván el apja gorombaságait, dezertált, és amikor a király az államtanács kérésére a fiú halálbüntetését négyévi várfogságra változtatta át, a fiúnak a börtönben végig kellett néznie, míg a fiatal Käte hadnagyot, szökésében társát, előtte kivégzik. Igen, ezt a kegyetlen, ezt a komoly szellemet várjuk, mert ennek köszönhette a dezertor királyfi, hogy később Nagy Frigyes lett belőle és ennek köszönhette Poroszország, hogy Nagy Frigyes alatt Ausztriával, Oroszországgal és Franciaországgal egyszerre tuülése 1931 december 9-én, szerdán. 219 dott megbirkózni. TTj korszellemet Tarunk, társadalmi megújhodást követelünk, mert a mi időnkben és a jövő nehéz helyzetében ez az egy az, amely megold önmagától minden problémát. Mint előttem szólott t. képviselőtársam, én is beszéltem a múltról, a jelenről és a jövőről, a tegnapról, a máról és a holnapról. De mi lesz holnap? Pedig a holnap a legnagyobb probléma. Vak, aki nem látja, süket, aki nem hallja, hogy Európában dübörög a föld, tízezrek éheznek és százezrek szívét szorítja össze a bizonytalanság. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Es nincs senki, aki az éhezőknek kenyeret adna, aki a vigasztalanokba reményt csepegtetne, s a hideg szobák tűzhelyét felszítaná. (Felkiáltások balfelől: Elég hiba!) 'Ki az, aki nem érzi, hogy éget a gond? Hiába beszélünk a jelenről és a jövőről, hiába csinálunk bármit, hiába tervezünk, ha nem tudjuk megoldani a holnap problémáját. Ez a legfontosabb kérdés. Mindennél fontosabb, hogy a magyar társadalmat átmentsük ezen a téren a bajokon. Hogyan lehetséges ez? A társadalmi válságokat, a gazdasági válságokat nem Magyarország találta ki. (Mojzes János: De a nyilt szavazást igen! — Zaj.) A történelem számos példát mutat, forduljunk tehát tanácsért a történelemhez. Angliában 1512-ben és 1531-ben nagy gazdasági krízis söpört végig. A kivitelt megtiltották és a viszonyok ott még sokkal nyomorúságosabbak voltak, mint most nálunk. Ekkor emberbaráti társaságok alakultak és a gyenge állam helyett egy jóságban erős társadalom az Önsegítést ; szervezte meg, ' amely 1536-ban az első szegényügyi intézményekre vezetett. Akkor a társadalmi összefogás mentette meg Angliát az összeomlástól. (Folytonos nagy zaj. — Elnök csenget.) A nagy Anglia még tizenkétszer állott azóta gazdasági összeomlás előtt. Tizenkét krízis volt ott, de egyszer sem tört ki a forradalom, mert Anglia ereje abban volt, — így állapítja meg Henry George — hogy a társadalom a népet sohasem hagyta magára a bajban. Franciaországban 1577-ben a nagy gazdasági válság a kikötővárosok spekulációs intézményeivel indult meg. A lyoni és a toulouse-i tőzsdék megnyitása után kellett elrendelni a beviteli vámot, akkor adtak monopóliumot pénzváltóboltokra, ekkor vetettek ki fényűzési adót, s tiltották meg a gabonakivitelt. Mégis elszegényedés következett be és Franciaországban éhínség tört ki. Ekkor az egyház kenyérpropagandát indított meg, kenyéroltárokat emeltek, ahova a tehetősebbek ajándékaikat vitték. Ezekkel az ajándékokkal telelt át az ország éhező, ínséges lakossága. Ezzel szemben 1789-ben a párizsi proletariátus hiába fordult a polgári osztályhoz kenyérért, ez nem értette meg a kor szavát és késett a szervezéssel. Ezért tört ki a forradalom, amelyet egypár kosár kenyérrel meg lehetett volna akadályozni. (Zaj. — Elnök csenget.) A francia válságok folyamán nem egyszer redukálták az államadósságokat és önhatalmúlag szabályozták a kamatszolgáltatást. Az 1826., 1837., 1840. és 1846. esztendők igen súlyos nyomoresztendők, de ezekben az időkben mindig helyén volt a társadalom, a maga jói tékonysági akcióival. 1871-ben a kommün né* í hány hetes dühöngése után az oktalanul harcoló francia tábornokkal szemben Gambetta azért győz, mert a polgárság szeretetére támaszkodhatott és mert a jószívűek annyi jke* nyeret juttattak az éhezőknek, hogy a pénz* 92*
