Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-34

206 Az országgyűlés képviselőházának í nöknekés egyéb, aránylag sokkal jelentéktelenebb kérdéseknek rendezésére, de több figyelmet, több gondosságot és talán a Népszövetség intervenciójának és jóakaratának is fokozottabb igénybevételét fordította volna a magyar mezőgazdaság számára szükséges piacok intézményes biztosítására, akkor, azt hiszem, ma. nem volnánk ilyen súlyos helyzetben. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Méltóztassék elhinni, a magyar mezőgazdának nem szubvenciókra van szüksége, nem bolettákra, segélyekre, kölcsönökre van szüksége, a magyar mezőgazdának piacra van szüksége, amelyet, ha meg tud magának hódítani, ha meg tud magának szerezni, a magyar mezőgazda a maga munkájából minden kívülről jövő támogatás nélkül, a maga becsületes munkájából meg fog tudni élni, és ha nem tud megélni, nem érdemel támogatást. En azt hiszem, hogy a piac intézményes kiszélesítése érdekében el kell szánnunk magunkat, mondjuk, bizonyos áldozatok hozatalára is. Ezeket az áldozatokat azonban ma már, nem hiszem, hogy akár a gyáripar is áldozatnak minősíthetné, mert hiszen tényleg az elmúlt tíz esztendő bebizonyította és megmutatta, hogy a magyar gyáripar melyik része az, amely életképes és fenntartható és melyik része az, amely csak áldozatokat jelent, de semmiféle hasznot még annak a magántőkének sem hoz, amely valamikor nagy reményekkel ezt az ipart megalapította, vagy folytatta. Termelési koncepcióra van szüksége ennek az országnak, amely úgy a mezőgazdasági termelést, mint az ipari termelést józan megfontolások alapján és legalább 5—10 év perspektívájába állítva reorganizálja és a maga emberségéből jövedelmezővé teszi, mert az a rendszer, amely itt tíz év alatt elharapózott, mindenféle ágát a termelésnek segélyezési alapon iparkodott fenntartani (Gaal Gaston: A protekcionizmus!) és a deficitek állandósításra rendezkedett be, nem jelenthetett egyebet, mint hogy végeredményben a közpénzeken fenntartott deficites termelés csődbe viszi az állampénztárt, de csődbe viszi a magánosokat is. (Ügy van! Ügy van!) T. Ház! Szólanom kell itt még a Nemzeti Bank politikájáról is. (Halljuk! Halljuk!) Amennyire elismerés illeti meg a Népszövetséget azért az őszinte és becsületes munkáért, amelyet a múlt feltárása tekintetében elénk tárt, annyira nem tudom magamévá tenni a népszövetségi jelentés második részében foglalt konzekvenciákat, pláne ha azokat a konzekvenciákat úgy értelmezzük, mint ahogy a t. kormány eddig értelmezte. A Népszövetség jelentésének ebben a második részében azt a megállapítást teszi, hogy Magyarország csakis és kizárólag külkereskedelmi mérlegének aktiváiból képes a külföld felé fennálló tartozásait kiegyenlíteni, illetőleg rendezni. Ha ezt a megállapítást helyesen értelmezzük, ez nem jelenthehti azt, hogy napi bevételeinket vagyunk kénytelenek a külföldnek az esedékességek időpontjában kifizetni. Ez csak azt jelentheti józanul, hogy ha majd az évi kereskedelmi mérleg felállítása során tényleg aktívák fognak mutatkozni, ezeket az aktívákat igenis, külföldi hitelezőink rendelkezésére vagyunk kénytelenek bocsátani, és kell is, hogy bocsássuk. De akkor, amikor nagyon problematikus, hogy lesznek-e egyáltalán külkereskedelmi aktíváink, s amikor éppen exportunknak rohamos öszszezsugorodását látjuk, amelyhez a Nemzeti Bank politikája -is jelentékeny mértékben hoz. ülése 1931 december 9-én, szerdán. zájárult, (Ügy van! Ügy van!) napi bevételeinknek a külföldi hitelezők számára való átutalása és az ország valutatartalékainak tökéletes kimerítése olyan veszedelmes helyzetet idézhet elő, amikor majd a belső termelés fenntartásához legszükségesebb külföldi valuták hiányában egy rettenetes termelési válság és^ a munkanélküliségnek eddig talán nem is képzelt mértékben való fokozódása kövétkezhetik be. Mi, igenis kell, hogy fizessünk. En nem osztozom még abban az álláspontban sem, amelyet Bethlen István, volt miniszterelnök úr a külföldön valamelyik lapban kifejtett, hogy külföldi hitelezőink bizonyos tőkeengedményeket tegyenek nekünk. Külföldi hitelezőinkkel ilyen kérdésekről akkor lehet tárgyalni, engedményeket akkor lehet kérni, amikor bizonyos már az, hogy ha meg tudunk egyezni, akkor fizetni is fogunk tudni. De kérdezem azt, hogy ha a mi külföldi hitelezőink 50%-os engedményt tesznek, tudunk-e mi akkor valutában fizetni % Nyilvánvaló tehát, hogy azt az 1400 milliót, amely a jövő évi szeptember 1-én esedékes — a népszövetségi jelentés iszerint számítva — semmi esetre «-valutában kifizetni nem tudjuk. Még akkor sem tudnánk valutában fizetni, ha nem 1400 millióról, hanem csak 700 millióról lenne szó. Itt nem lehet ma egyébről tárgyalni, mint általában a külföldi fizetési eszközökben való fizetéseknek egyelőre teljes és kötelező beszüntetéséről. És ha ez egy; szer bekövetkezett, azután lehet majd beszélni arról, hogy tulajdonképpen miben fogunk tudni fizetni. Mert hiszen, ha valutában nem is fogunk tudni fizetni, vannak itt lehetőségek arra, hogy a külföldi hitelezők károsítása nélkül fizetések eszközöltessenek. T Ház! Azt tanácsolja nekünk a Népszövetség, hogy exportunk fokozásával iparkodjunk valutákat szerezni. Azt hiszem, hogy a hitelezőknek »okkal könnyebb lenne azokat az árukat elhelyezni külföldön, mint nekünk. Bocsássuk rendelkezésükre árufeleslegeinket, fizessünk nekik pengőben, amelynek kivitelét természetesen nem szabad engedélyeznünk és ez esetben árukban és vagyontárgyakban még keresletet is tudunk az országban megindítani, és ezzel az ország gazdasági összeroppanásának útját tudjuk állani. De én nem is tartom korrekt dolognak azt, hogy ezidőszerint még eleget teszünk bizonyos vonatkozásokban valutában történő fizetési kötelezettségeinknek akkor, amikor bizonyosan tudjuk, hogy — mondjuk — márciusra más hitelezőkkel szemben már nem leszünk abban a helyzetben, hogy ugyanilyen módon eleget tegyünk kötele zetségeinknek. (Gr. Hunyady Ferenc: Helyes!) Itt a kérdés becsületes és nyilt feltevése szükséges. Valutában fizetésképtelenek vagyunk, ezt nem lehet letagadni, ezt mindenki tudja. Le kell vonni & helyzet konzekvenciáit idejében, hogy ne járjunk ezen a téren is úgy, mint ahogyan az államkasszával történt, hogy az utolsó rezervák elköltése után egy válságos és — azt mondhatnám — a csődhöz hasonló helyzet szakadjon reá az országra. Egy ilyen nehéz helyzetet, ha idejében vonjuk le a konzekvenciákat, nagyobb megrázkódtatások nélkül le lehet likvidálni, de ha elkésünk és folyton elkésünk az intézkedésekkel, minden helyzetből a maximális kár háramlik az országra, és ezt kell most már minden körülmények között elkerülnünk. (Helyeslés a balodálon.) Elnök: Kérem a képviselő urat, szíveskedjék beszédét befejezni. (Halljuk! Halljuk!)