Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.
Ülésnapok - 1931-33
184 Az országgyűlés képviselőházának 33. ülése 1931 december J^-én, pénteken. •menyen, részben pedig egyes 'rövidlejáratú hitelek hosszúlejáratú hitelekké való átalakításán kell felépülnie. Ha azt látjuk, hogy a kapitalisták ma boldogok és^ őrzési díjat fizetnek (Svájcban és Franciaországban, hogy megőrzik pénzüket s ha azt látjuk, hogy Európában, sőt világszerte a tőke mint űzött vad menekül az. egyik országból a másikba, ha azt látjuk, amit a németek «Vagabundieren des Kapitals» neveznek, hogy a tőke sehol sem érzi magát biztonságban, akkor azt hiszem, hogy ; ha a külföldi hitelezők Magyarország részéről azt a garanciát kapják, hogy a mai 8% helyett 4%-ot fognak kapni: ez olyan becsületes kompromisz,szum, amelybe a hitelezőknek saját érdekükben .bele kell ímenniök. T. Ház! Minden attól függ, hogy hitelezőink Syloek kétes dicsőségére vágvnak-e vagy pedig az a szolidaritás fog itt érvényesülni, amely az emberiségnek ma is legnagyobb erkölcsi kincse és amely elpusztíthatatlan alapja minden gazdasági haladásnak és fejlődésnek, de magának a kapitalizmusnak is. (Ügy van! Ügy van! a középen.) T. Ház! A kamatkérdésben belső vonatkozásban is tovább kell menni, mint ahogy azt az Országos Hitelügyi Tanácsról szóló rendelet teszi. A népszövetségi jelentés egy helyen a következőket mondja (olvassa): «Gondoskodni kell annak a veszélynek elhárításáról, hogy a belföldi hitelezők jogtalan előnyhöz ne jussanak». Kérdezem, t. Ház, ha mi kifelé felvetjük a kamatdevalváeió kérdését, vájjon idebent fenntartható-e a 12% -os kamatláb. (Elénk felkiáltások a középen: Le kell szállítani!) Az adósvédelem tekintetében tett intézkedések minden elismerést megérdemelnek. (Farkasfalvi Farkas Géza: Nincs kellően publikálva, nem tudnak róla!) Amikor azonban a termelés rentabilitása az egész vonalon megingott, lehet-e és szabad-e olyan kamatnívót fenntartani, amely nem áll arányban a nemzeti jövedelmezőséggel?! A mezőgazdaságban invesztált tőke jövedelmezőségének katasztrofális visszaesését mindenki ismeri. Csak néhány adatot vagyok bátor a rendelkezésemre álló idő rövidségére való tekintettel felhozni. Kezembe került a Magyar Statisztikai Szemlének egy füzete, melyben a következő mondatot olvasom: a termelési ágat figyelembe véve, az 1930. évi szántóföldi termelésnek összértéke 1*1 milliárd pengő volt és ez az összeg 27'9%-kal kisebb, mint az előző évi és 51*8%kai kisebb, mint a két év előtti összeg. Ehhez hozzáteszi a Statisztikai Hivatal, hogy végignézve a kimutatások adatait, megérthetjük a magyar gazdatársadalom teljes elesését. Az 1931. évi adatok még nem állnak rendelkezésre. Azt hiszem azonban, hogy az 1931, évi adatok még ezen az l'l milliárd pengőn is mélyen alul lévő összeget fognak mutatni a szántóföldi termelés Összértékét illetőleg. De itt vannak külkereskedelmi mérlegünk most megjelent adatai, amelyek háromnegyed évről szólnak. Míg 1930-ban háromnegyed év alatt 23.000 darab lovat vittünk ki, most 13.000-et, 1930-ban 130.000 darab szarvasmarhát, most 78.000 darabot, (Felkiáltások a középen: Milyen árban!) sertést kivittünk 1930-ban 118.000 darabot, most 50.000 darabot, juhot 47.000 darabot, most 37.000 darabot, élőbaromfit 40.000 métermázsát, most 38-000 métermázsát. (Gaal Gaston: Csak szamarat vittünk ki kevesebbet, mint kellett volna! — Erdélyi Aladár: Póló-ló! — Zaj.) Még drámaibb a kép, ha ezeknek a kivitt terményeknek értékét nézzük és a beállott nagyarányú értékcsökkenést. Mert míg 1930-ban háromnegyed év alatt az állatexport értéke 156 millió pengőt tett ki, addig az 1931-ben háromnegyed év alatt kivitt állataink összértéke mindössze 76 millió pengő. (Felkiáltások a középen: A fele! — Friedrich István: Borzasztó! — Ügy van! Ügy van!) Ha hozzáveszem még ehhez azt az árcsökkenést, amely mezőgazdasági téren a legutóbbi években a belső piacon mutatkozott, a mezőgazdaság szörnyűséges elesettsége egész nagyságában áll előttünk. Amíg 1927-ben a tiszavidéki búza ára 30 pengő volt, addig ennek a gazdasági depressziónak elején 8*70 pengő, a rozs ára akkor 28 pengő volt, ma 8 "50 pengő, az árpa ára 26*50 pengő volt, ma 14*75 pengő, a zab ára akkor 24*25 pengő volt, ma 17*12 pengő, a burgonya ára 15*50 pengő volt, ma 9*50 pengő, a lucerna ára 215 pengő volt, ma 84 pengő, a lóheremag ára 190 pengő volt, ma 94 pengő stb. Itt van nálam az állatvásárok forgalmáról éppen a tegnapi nap folyamán megjelent közlemény, mely azt mutatja, hogy 1930-ban — itt már csak az 1930. évi adatok vannak felvéve — szarvasmarhából felhajtottak 1*6 millió darabot, eladatott 578.000 darab, lóból felhajtatott 1*1 millió darab, eladatott 718.000 darab, sertésből felhajtatott 763.000, eladatott 367.000 darab, juhból felhajtatott 771.000 darab, eladatott 103.000 darab. Azt hiszem, ezek az adatok mindenkit meggyőzhetnek és meggyőzhetik a kormányt is arról, hogy a mezőgazdaságnak itt olyan pusztulásával, az értékek olyan hallatlan visszaesésével állunk szemben, hogy meg kell értenünk, hogy az államháztartás nehéz helyzete, az ország közgazdaságának a bajai tulajdonképpen a mezőgazdasági termelés rentabilitásának visszaeséséből származnak. (Ügy van! Ügy van!) \ Mezőgazdaságunk rentabilitásának visszaesése visszahat a többi termelési ágra, az iparra és kereskedelemre is, amelyeknél megállapíthatólag a forgalom csökkenése akkor következett be, amikor a mezőgazdasági krízis Magyarországon kimélyült. A népszövetségnek van egy grafikonja, amely érdekesen illusztrálja az egyes iparágakban bekövetkezett dekonjunktúrát és nontosan megállapítja, hogy európai viszonylatban is az egyes iparágak dekonjunktúrája összeesik a mezőgazdasági krízis kimélyülésével. Ilyen viszonyok között a legnagyobb nyomatékkal fel kell vetnem a belső kamatszínvonal leszállításának követelését, (Elénk helyeslés.) amely nélkül, legalább mezőgazdasági vonatkozásban, megáll a termelés. Ne a kis vidéki takarékokat és bankokat vesálják. Itt csak egy császármetszéssel lehet segíteni, mégpedig a Nemzeti Bank kamatlábának leszállításával. (Ügy van! Ügy van!) Azzal a régi dogmával előjönni, hogy ha itt a Nemzeti Bank kamatlábát leszállítjuk, akkor a tőke ki fog menekülni az országból, azt hiszem, az azóta megtett intézkedések következtében teljesen lehetetlenség, (östör József: Első a biztonság!) Megvallom, őszintén, félek, hogy itt megint egy dogmába fogunk beleütközni, azonban ismétlem, mit akarunk? Az országot akarjuk-e megmenteni, avagy pedig a dogmát? Továbbmegyek. A Népszövetség pénzügyi bizottságának jelentésében inkorporált kormánynyilatkozat 8. pontja, amely a boletta elejtését és a sorok között a mezőgazdaság intézményes támogatásának quasi feladását jelenti be. úgy bennem, mint a gazdatársadalom széles rétegeiben a legnagyobb nyugtalanságot kel-
