Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.
Ülésnapok - 1931-33
182 Az országgyűlés képviselőházának i állam további fennmaradását, holott ez fikciónál nem egyéb, ezzel csak önmagát, a világot és minket misztifikál. Itt volt, mondom, a földreform kérdése. Méltóztatnak tisztában lenni vele, hogy mielőtt a földreformot a kormány megvalósította, nagyrészt kényszer bérletek útján hasznosíttattak az uradalmak. Tíz-tizenöt év alatt tehát egy már meglevő társadalmi osztályunk, egy iparkodó, több százezer magyar emberből álló osztály virágzott fel, a bérlők társadalma. (Ügy van! a baloldalon.) Hova tűnt ez? Több százezer magyar exisztenciát semmisített meg ez a rendszer, amikor a kényszerbérleteket megszüntette és ezeknek a bérlőknek, akik 20, 40 és 50 holdas földeken gazdálkodtak, egy-két holdat adott a földreform révén, azt mondván, hogy családoddal élj meg rajta. A virágzó gazdasági termelő-tevékenységből kitaszították tehát őket a nincstelenek közé, ahol egy-egy sírhelyet kaptak azzal a rendeltetéssel, hogy abból megéljenek. Most a t. kormány, amely — igazán mondhatom: szomorúan állapíthatjuk meg — rendkívüli kapkodást mutat intézkedéseiben, már harmadszor foglalkozik a nyugdíjak lecsökkentésének tervével. Megmondotta a tegnapi ülésen Friedrich István t. képviselőtársunk, (Lázár Miklós: Remek beszéd volt!) hogy ha a végszükség kívánja, utóvégre az állam mindenféle eszközt igénybevehet, az állam és az ország megmentésére, mert a közérdek a legmagasabb törvény. (Propper Sándor: Hanem a sorrendet kell megváltoztatni. Onnan kell venni, ahol van!) Amíg azonban az álláshalmozások virágzanak, amíg milliós és félmilliós jövedelmek vannak (Fábián Béla: Nem mernek a praetoriálisokhoz hozzányúlni! — Felkiáltások a jobboldalon; Dehogy nem! Megszavazzuk! — Lázár Miklós: Az egész pénzügyminisztérium meg van fertőzve igazgatósági tagságokkal! — Elnök csenget. — Meskö Zoltán: Kedden beterjesztik az álláshalmozásokról szóló javaslatot! — Propper Sándor: Koldus tarisznyákban kotorásznak! — Lázár Miklós: Az egész pénzügyminisztérium! A szesz és a só!) amíg ebben a Házban ellenzéki képviselőtársaink kimutatásai szerint 116 olyan különben tiszteletreméltó képviselőtársunk üi, aki két és három címen húz közpénztárból fizetést, addig — igazat adok Friedrich István t. képviselőtársamnak — azt merem állítani, hogy ennek a Képviselőháznak nincs erkölcsi jogosultsága, hogy a szegény nyugdíjasok illetményéhez hozzányúljon. (Ügy van! a baloldalon.) Méltóztassék először önlemondással élni. Méltóztassék, amint Eckhardt t. képviselőtársam mondotta, jó példával előljárni Teleszky volt pénzügyminiszter úrnak (Felkiáltások a baloldalon: Most is az!) és jelenlegi tényleges pénzügyminiszternek, aki ezeket' a restrinkciókat indítványozta. Méltóztassék az ő egyéb nagy fizetései mellett felesleges miniszteri nyugdíjáról nyilvánosan leköszönni. Méltóztassanak ezt a szép példát mindannyian követni, akkor majd lehet szó arról, hogy az állami nyugdíjasok fizetéséhez hozzányúljunk. (Meskó Zoltán: Szüneteltessék! — Zaj a baloldalon. — Elnök csenget.) T. Képviselőház! Merem állítani, hogy a (magyar nemzet a jelenlegi adóterheket, amelyekhez még igen tetemes magánadósságterhek i,s járultak, képtelen elviselni. Ezek alatt a terhek alatt a magyar társadalomnak össze kell roskadnia. Ha ezt így tovább folytatják, t. képviselő urak, a magyar nemzet lerongyolódva, mint Európa koldusa fog állani ebben 3. ülése 1931 december U-én, pénteken. a magyar Kánaánban. (Ügy van! a baloldalon.) Nem ellenzékieskedésből mondom ezeket. 1924-iben is figyelmeztettük ezekről a padokról a t. többséget, hogy vigyázzon, mert katasztrófába viszi anyagilag, pénzügyileg az országot. Ismét felemeljük ezt a figyelmeztető szavunkat. A belügyminiszter úr a sajtó megrendszabályozásával és a gyülekezési jog megszüntetésével (Friedrich István: Zseniális dolog!) akarja ezeket a bajokat látatlanná és hallatlanná tenni. Ne felejetsünk olyan gyorsan t. Képviselőház. Itt van az 1918-as példa előttünk. Azt méltóztatnak gondolni, hogy féktelen sajtószabadság vagy végsőkig kihasznált gyülekezési jog döntötte az országot 1918 végén katasztrófába? Hiszen statáriális állapot volt a háború alatt Magyarországon; hiszen 1918-ban egészen az utolsó pillanatig katonai cenzúra működött Magyarországon, itt Budapesten és a vidéken. Az osztrák-magyar Aok. kiküldött magasrangú katonatisztjei néztek át a hadviselés érdekének és a közrend érdekének szempontjaiból minden mondatot, amely a magyar sajtóban megjelent és napvilágot látott. Ebben az óriási katonai cenzúra-intézményben ott ültek az egyes 'minisztériumok képviselői, mindegyik kezén keresztülmentek a sajtóközlemények^ mindenki hozzászólt és ha a maga szempontjából valamelyiket aggályosnak találta, visszautasította és a lapokban a cikk helyett üres hasábok jelentek meg. Nem lehet tehát azt mondani, hogy féktelen volt a sajtó, mert a kormányhatalom és a katonai hatalom engedélye nélkül egyetlenegy betű sem jelenhetett meg. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Gyűléstilalom volt az országban, tehát semmiféle gyülekezések sem történhettek, és mégis bekövetkezett a katasztrófa. Egészen hibás és helytelen a t. kormányzatnak elképzelése, hogy a közszabadságok megnyirbálásával akarja a mai óriási bajokat — amint mondottam — látatlanná és hallatlanná tenni. Ellenkezőleg, az volna a fontos érdek, hogy engedje a panaszokat kifejezésre juttatni, engedje az egyes társadalmi osztályokat és foglalkozási ágakat összegyülekezni, hogy kívánságaikat kifejezhessék, helyzetüket feltárhassák, hogy mindez a sajtóban is kifejezésre juthasson. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Akkor látná csak az ország helyzetét a kormány, akkor látná, hogy illúziók által áltatva magát és önmagát is misztifikálva mozog. (Zaj.) Viszatérve a nyugdíjasok kérdésére, azt a szerény ^ véleményemet vagyok bátor kifejezni, hogy még akkor is, ha esetleg rákerülne a sor végszükség esetén a nyugdíjak apasztására, nemcsak azt a szempontot kell figyelemben részesíteni, hogy a t legutolsó kis kategóriákban ne nyúljunk hozzá a mindennapi falathoz, hanem fölfelé progresszív módon csökkentsük, de ezenfelül ki kellene válogatni maguk közül a nyugdíjasok közül, hogy kiknek az egyetlen megélhetése a nyugdíj (Farkasfalvi Farkas Géza: Helyes! — Pakots József: Önök csak helyeselnek! — Téglássy Béla: Hallgasson majd- meg, amikor én beszélek! — Pakots József: En* nyugtalan vagyok! — Téglássy Béla: Legyen nyugodt!) és az ország mai pénzügyi helyzetében ne adjunk nyugdíjat olyanoknak, akiknek részére az teljesen felesleges bevétel. (Zaj.) Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, szíveskedjék beszédét befejezni. ! Szakács Andor: Szükségesnek tartanám,
