Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-32

Az országgyűlés képviselőházának Se. ü sík 25—30%-ot elveszti akkor, amikor a saját gazdasági körében külföldről beszerzendő aibrakfélét zugforgalomban, tehát lényegesen drágábban beszerzett devizából kénytelen megvenni. (Jánossy Gábor: Két bőrt húznak le róla!) Viszont az ő devizájának nagy részét kiosztják a külföldről behozott kész iparcikkek beszerzésére is és ebből az a második kára áll elő, hogy itt a zugforgalomban beszerzett devizán vásárolt külföldi kész iparcikk szabja meg az ipari cikkek árát, szab tehát egy még az eddiginél is magasabb árszínvonalat, amely egészen könnyen lehetségessé válik a kartellek árpolitikája révén. Ha én meg tudnám fogadni a Népszövetség pénzügyi bizottságának azt a tanácsát, hogy esökkentsem az importot, fokozzam a kivitelt, — az import csökkenése természetszerűleg az iparcikkek terén az export fejlesztése természetszerűen a mezőgazdaság terén áll elő — ebből pedig az következik, hogy csak ráfizetéssel tud exportálni a mezőgazdaság ipari érdekekből, hogy devizát adjon az iparnak, másfelől pedig a belső gyáriparnak az a csekély konkurreneiája is, amely eddig a külföldről import útján behozott iparcikkek révén még fennforgott, teljesen kiküszöböltetik. Ennélfogva az ország területe teljesen monopóliumává lesz a magyar gyáriparnak, szinte kénytelen kelletlen, még akarata ellenére is beleviszik abba, hogy az a diszparitás, amely eddig is óriási mértékben megvolt az iparcikkek és a mezőgazdasági cikkek ára között, ha lehet, még foköztassék. (Szakács Andor: Miért nem tesznek ez ellen? Önök a többség?) Felmerült ismételten egy évtized óta a válaszadás arra a kérdésre és annak a kérdésnek eldöntésére, hogy miért is léptünk mi erre az ipari védvámos útra, hogy miért fejlesztettünk mi mesterséges gyáripart, miért hanyagoltuk el a mezőgazdaságnak érdekeit. (Lázár Miklós: Miért?) Magam is számtalanszor feltettem ezt a kérdést. Kétféle választ kaptam. Nem voltam azonban jelen a bizalmas foürók zöldasztalai mellett e vonatkozásban folytatott tárgyalásoknál, máig sem tudom, máig sem vagyok teljesen tisztában azzal, mi az igazság. Az egyik — nagyon plauzibilis — válasz ez volt: amikor a békediktátum ellenére mi felajánlottuk a gazdasági megegyezést és kibékülést közvetlen szomszédainkkal, akikkel való gazdasági szerződéskötésünk érdekéből félretettük azt a mérhetetlen ellentétet és ellenséges érzületet, amely a háború folytán köztünk volt, a kisentente államai, amelyek éppen ebből a célból egyesültek ellenünk, nem voltak "hajlandók velünk olyan gazdasági szerződést kötni, amely nekünk bizonyos előnyöket biztosított volna, annak ellenére sem, hogy ebből nekik is előnyük származott volna. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Szíveskedjék beszédét befejezni. Simon András: Bevégzem beszédemet. (Friedrich István: Meghosszabbítjuk!) Sajnos, már nem lehet. (Friedrich István: TTgy sem figyel ide senki, csendben meghosszabbítjuk! — Derültség balfelőL — Jánossy Gábor: Halljuk! Okosan beszél! Érdemes hallgatni! — Friedrich István : Nagy teljesítmény üres padok előtt beszélni, csak dicséretet érdemel! így hagyják a képviselőket itt vergődni! Soha erre példa nem volt! — Lázár Miklós: Odaát 160 képviselőből 10 van jelen! — Friedrich István: Jön a következő szónok és nincs 10 ember, aki hallgassa! — Gr. Sigray Antal : Szép a szolidaritás!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. ése i9$l december 3-án, csütörtökön. 145 Simon András: Kénytelen vagyok kiindulni a kisentente-nak évtizedeken keresztül tapasztalt politikája alapján abból, hogy igenis saját érdekük rovására is elzárkóztak pusztán azért, hogy az elszakított részek a gazdasági és személyi szabadforgalom mellett össze ne forrhassanak Csonka-Magyarországgal. Mondom, saját érdekük rovására is elzárkózó politikát folytattak; legalább addig az ideig akartak ilyen politikát folytatni, amíg sikerül összetákolni a tőlünk elszakított részeket a saját anyaországukkal, amíg sikerül ennek az országnak tönkretételével, vagy a helyzete nagymérvű megnehezítésével elérni azt, hogy ezek az elkapcsolt részek többé ide vissza ne vágyódjanak. Még egy mondat és végzem is fejtegetéseimet. En azzal az adópolitikával, amelyet a 33-as bizottság folytatott, (Lázár Miklós: A kormány folytatta, nem a 33-as bizottság! — Gr. Sigray Antal: A kormány felelős!) nem érthetek egyet. Köviden úgy fejezhetném ki .magamat, hogy az utolsó pontig aláírom Gaál Gaston t. képviselőtársam idevonatkozó fejtegetéseit. (Szakács Andor: Helyes!) Aláírom pedig elsősorban azért, 'mert nem tudunk ekkora adót fizetni, (Ügy van! Ügy van! balfelőL — Propper Sándor: Minek járul hozzá?) másodsorban pedig azért, mert lehetetlen az a teherelosztás, amely ma van. Nem áll az, hogy most nincs itt az ideje az adóreformnak. Igenis itt van az ideje. Nem mondhatjuk azt, amit — bogy egy triviális hasonlattal éljek — az osztrák ármádiánál mondtuk,^ amikor valakinek Öt számmal nagyobb sapkát adtak, hogy a sapka forsriftos, csak a fej kiesi. Nem mondhatjuk, hogy az adó megfelelő, csak átmenetileg csökkent az ország teherbíróképessége. Nem fogadhatom el a nyugdíjkérdésben az eddig az általam ismert tervezetet, legalább is abban a formában, amelyet én ismerek, mert azt mondom: ^sorrendet kell tartani. Először kell szükségképpen jönniök azoknak, akiknek többszörös fizetésük van bármilyen címen. (Lázár Miklós: Bizalmi kérdéssé tették! — Gr. Sigray Antal: Mi indítványoztuk!) En ezt gazdasági kérdésnek tartom. (Egy hang a baloldalon: Vonja le a konzekvenciákat!) Nem fogadhatom el másodszor azt, hogy lineálisan történjenek a csökkentések. Ott kell folytatni a csökkentést, ahol magas fizetések, vagy nyugdíjak vannak, mert lehet még mindig meghagyni annyit, amiből .megélhet az a magasabb fizetési kategóriában lévő tisztviselő. A létminimumot pedig érintetlenül kell hagyni, mert szomorú szívvel láttam Székesfehérváron kezelőszemélyeknél, ihogy 80 pengő havi fizetésükből is levonták az 5 százalékot, amit már teljesen lehetetlen bekalkulálniuk ezeknek a szegény emibereknek a megélhetésükre. (Szeder Ferenc: Azt tudta, hogy levonják!) Ilyen körülmények között megtéve tárgyilagosan a magam (megjegyzéseit és kritikáját, (Büchler József: Mindezekért bizalommal viseltetik a kormány iránt!) megtéve azért, mert ez nem pártkérdés, mert ez eminenter gazdasági és pénzügyi kérdés, miután a kormány eddigi gesztiójából azt látom, hogy az ország a köz érdekében pártpolitikától mentesen kíván kivezető utat találni és kívánja a problémákat .megoldani, bizalommal viseltetem iránta és a jelentést elfogadom. (Elénk éljenzés a jobboldalon. — A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Friedrich István! Friedrich István: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Ügy érzem, hogy