Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-32

144 Az országgyűlés képviselőházának 32. ülése 1931 december 3-án, csütörtökön. megjegyezte, akkor Franciaország után mi következhetnénk gazdasági, pénzügyi és szociális rend és jólét tekintetében. (Strausz István: Ez túlzás.) Nagyon veszélyes — még ha jóhiszemű is — ennek az álláspontnak az elfoglalása, mert eddig Benes úr a mi legnagyobb, sikerekben talán leggazdagabb ellenfelünk ... (Strausz István: Tyler úr mit csinál?) Egymásután tudok csak róluk beszélni; róla majd később, egyszerre nem tudok mind a kettőről beszélni. Benes azt az álláspontot foglalta el és a békediktátumokat közvetlenül követő időben egyetértettek vele, hogy igenis, Magyarország életképes megcsonkított állapotában is, Magyarországnak csak bele kell nyugodnia ebbe az állapotába, Magyarországnak csak barátságos gazdasági és politikai viszonyt kell teremtenie a szomszéd államokkal, teljesítenie kell a békeszerződések, illetőleg diktátumok szerint általa teljesítendő tartozásait, Magyarországnak csak demokratikus kormányzati rendszert kell inaugurálnia, és akkor Magyarország boldogulni fog. Az idők folyamán be kellett látni és be is látták Mussolinitői Borah szenátoron keresztül egészen MacDonaldig, hogy igenis, a békediktátumok nemcsak Magyarországnak égető sebét idézték elő, nemcsak Magyarországon idéztek elő gazdaságilag, pénzügyileg és politikailag tűrhetetlen állapotot, hanem ugyanilyen természetű, ha nem is ugyanilyen mérvű bajt idéztek elő az egész világon, (Úgy van! Ügy van!) értve a világ alatt Európát és Amerikát. Minhogy pedig a bajok orvoslását okvetlenül keresni kell, nincs más mód ezen vezető világpolitikusok szerint sem, mint a békediktátumok revíziója. (Úgy van! Ügy van!) Amikor Benes úr kezd egyedül maradni, én óva intek mindenkit, azokat is, akik jóhiszeműek, attól, hogy amikor Benes úr már nem talál híveket, társakat, vele egyforma állásponton levőket a külföldön, akkor koronatanukra hivatkozhassak a magyar parlamentben, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Ezek a nagy általánosságban felvázolt külső okok azok elsősorban, amelyek nemcsak ennek a pártnak, amelyhez tartozni szerencsém van, álláspontja szerint, de ama világtekintélyek álláspontja szerint is, akikre most az előbb hivatkoztam, előidézték nálunk is a bajokat, de az én szerény megítélésem szerint tetézték belső okok is ezeket a bajokat, nem ugyan abban a vonatkozásban, mint ahogyan erre ellenzéki oldalon a t. előttem szólottak rámutattak, A különböző termelési ágak egészségtelen versenye is szerepet játszik ebben, amikor nem nemes versenyre és nem az összérdeket, a közérdeket szolgáló versenyre keltek egymással, hanem igen sokszor egymás rovására iparkodtak maguknak hasznot, hangsúlyozom: illegitim hasznot szerezni, végeredményben a köz rovására. Értem ezalatt a mezőgazdasági termelési ágnak viszonyát az iparral, mint termelési ággal szemben, és értem elsősorban a gyáripari termelési ággal való viszonyát. Itt az a teljesen lehetetlen állapot van, (Jánossy Gábor: Agrárolló!) hogy egy agrárjellegű országban először a jóvátételt is ki kell izzadnia a mezőgazdasági termelési ágnak, gyáripart kellett fejlesztenie a mezőgazdasági termelési ágnak, a költségvetés egyensúlyát kellett biztosítani a mezőgazdasági termelési ágnak, a valutát, a stabil valutát kellett alátámasztani a mezőgazdaságnak. S amikor mindezek után, az első szanálás után azt várná ez a mezőgazdaság, hogy most, amikor ő bajbakerült, jöjjön segítségére az a gyáripari termelési ág, amely termelési ág fejlesztésének elsőrendű indoka volt^ hogy majd fogyasztót biztosít a mezőgazdaságnak, hogy majd a mezőgazdasági proletariátust felveszi, hogy majd a munkanélküliséget megszünteti, hogy majd a terhek nagy részét képes lesz vállára venni, hogy majd mindezek révéu az államháztartás egyensúlyát és a valuta stabilitását biztosítani fogja: most megint azt kell látnunk, hogy ismét, másodszor is a mezőgazdaság szanál, másodszor is a mezőgazdaság menti meg az ipart, szerzi meg devizái átadása révén a nyersanyagot, a félgyártmányokat az ipar részére. Ugyanez a mezőgazdaság beszolgáltatván az utolsó fillérig belső kényszerárfolyamon, tehát mintegy 25%-os veszteséggel devizakészletét, most kikapja ugyanezt nyersanyag beszerzésére és félgyártmányokra a gyáripar és ugyanez a gyáripar teszi el azt a hasznot, amely a bajbajutott agrártermelési ágnál óriási veszteségként jelentkezik, de beszolgáltatja a mezőgazdaság azt a devizát is, amely a külföldi adósság fizetéséhez, az adósságszolgáltatáshoz szükséges, amely szükséges ahhoz, hogy a pénzünk elértéktelenedésétől is valahogy megóvjon bennünket a mi jegyintézetünk. Szerény megítélésem szerint azt a hármas feladatot, hogy mi a külső adósságszolgáltatást is ellássuk, hogy mi a termelés folytonosságát, ha nem is fejlődését, de legalább konzerválását biztosíthassuk, 'hogy mi elegendő fizetési eszközzel' lássuk el a termelést, (Jánossy Gábor: A genfi bölcsek tanácsa szerint!) hogy mi pénzünk értékállandóságát is biztosítsuk, mindezt megvalósítani képtelenek vagyunk. Scylla és Charybdis között vagyunk tehát, (Propper Sándor: Esi hiányzik Odysseus!) imert tisztában (kell lennünk azzal is, hogy amikor bíráljuk itt a devizapolitikát, amikor véleményt mondunk — akár elítélőleg, akár helyeslőleg — a deviza megkötöttségéről, minden tárgyilagosan gondolkozó és ;a kérdés mélyéig hatoló embernek arra az eredményre kell jutnia, hogy veszélyt rejt magában ez a megkötöttség, de veszélyt rejt magában a devizaforgalom teljes felszabadítása is. A megkötöttség azzal a veszéllyel jár, — amint kifejtettem — hogy olyan feladat hárul a külkereskedelem irányítása, sőt az egész produkció irányítása terén a Nemzeti Jegyintézetre, amely feladatkörébe nem is tartozik, s .amelynek megoldására összetételénél és szerkezeténél fogva képtelen is. Teljes képtelenség és az exportot teljesen tönkreteszi az, hogy amikor bejelenti a mezőgazda, hogy Ausztriába vagy Cseh-Szlovákiába állatot exportál és bejelenti az ezért neki járó követelést, oly időben^kényszeríti őt a nemzeti jegyintézet devizájának beszolgáltatására, amikor igazolhatóan meg sem kapta még a devizáját. De mi történik, ha ő az ő devizakészletét mégis^ beszolgáltatja? Különösen az intenzív tehenészet, tehát az állattenyésztés egyik fontos része nem nélkülözhet bizonyos fehérjedús takarmányfélét bizonyos abrakfélét, így a szóját, a szezámot, amelyet Olaszországból szerzünk be, nem nélkülözhette eddig az oláh korpát, az oláh és jugoszláv répas'zeletet s amikor ezeket valutáért meg kellene vásárolnia, teljesen üres zsebekkel áll az agrárexportőr. Sőt nemesakhogy az ipar céljaira veszik igénybe ezt az általa beszolgáltatott devizát, hanem ő maga kénytelen a szükséges devizát zugforgalomban, tehát lényegesen drágábban venni és ezáltal kétszeres veszteség éri, egyrészt akkor, amikor árfolyamon beszolgáltatja devizáját, veszít közel 25—30%-ot, a má-