Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-32

Az országgyűlés képviselőházának 32. ülése 1931 december 3-án, csütörtökön. 135 és ezért ezen a téren mindig behozatalra lesz utalva. Viszont Magyarországon azok az iparágak, amelyek nyersanyagbehozatalra szorulnak, a mostani körülmények között aligha lesznek versenyképesek. De különben sem képes a magyar ipar ma az ország ipari szükségleteit száz százalékig kielégíteni. Ebből tehát az folyik, hogy mind a két államnak úgyszólván létérdeke egy szoros gazdasági kapcsolat létesítése. Nem áll az, hogy egy esetleges magyar-osztrák vámunió tönkretenné az osztrák mezőgazdaságot és a magyar ipart, mert az osztrák mezőgazdaság termékei a szállítás olcsóbbsága mellett mindig képesek lesznek versenyezni a Magyarországról bevitt terményekkel, viszont ugyanez áll azokra a magyar iparágakra is, amelyek nem szorulnak nyersanyagbehozatalra és ezért olcsón tudnak termelni. Annak pedig nincs értelme, hogy mi olyan iparágakat favorizáljunk és esetleg súlyos anyagi áldozatok árán támogassunk, amelyek drágán termelnek; s arra, hogy mi esetleg azért védjünk egyes iparágakat, hogy egyes gyárigazgatóknak mammutjövedelmeket biztosítsunk, igazán nincs szüksége az országnak. Valutáris nehézség sem lehetne a Magyarország^ és Ausztria között létesítendő szoros gazdasági kapcsolat akadálya, mert hiszen a két ország között kifejlődő áruforgalmat árucsere és kiiring útján könnyen lehetne lebonyolítani. De a Magyarország és Ausztria között létesítendő (szoros gazdasági kapcsolat nemcsak gazdasági válságunk enyhítése miatt fontos, hanem külpolitikailag is jelentősen előbbrevinné Magyarország ügyét, mert hiszen köztudomású tény, hogy ez az Európa sorsát irányító nagyhatalmaknak és elsősorban Franciaországnak politikai érdekeivel is egyezik. Márpedig revíziós törekvéseink sikerére mi csak abban az esetben^ számíthatunk, ha sikerül Franciaország támogatását megnyernünk. (Helyeslés.) Nagy hibának tartom azt, hogy Magyarországon, ebben a par excellence agárállamban nem tudtak eddig, de nem tudnak ma sem olyan mértékben érvényesülni a gazdatársadalom érdekei, mint ahogy azt az adott helyzet és ennek következtében az egész ország érdeke parancsolóan megköveteli. Tegyük már végre gazdasági és pénzügyi politikánk tengelyévé azt a megdönthetetlen igazságot, hogy mi agrárállam vagyunk, mert ezt az igazságot eddig inkább csak kifelé szerettük hangoztatni, de kormányzati politikánk intézkedéseiben ez bizony nem nagyon nyert kifejezést. Ezen a téren a múlttal szemben igen erős és előnyös haladásnak tartom a földmívelésügyi miniszter úrnak tegnap elmondott hatalmas beszédét, amelyben leszögezte magát ezek mellett az elvek mellett, melyeket én most hangoztattam, és amely beszéd ezért pártkülönbség nélkül az egész Ház osztatlan tetszését nyerte el. A magyar agrártársadalom ma ezer sebből vérzik; véres verejtékkel produkált terményeinek nincs piaca és ezért nem kapja meg a mezőgazdaságba fektetett tőkéjének és munkájának megfelelő ellenértékét. De ezzel szemben és ennek ellenére óriási az a teher, amely Magyarországon az agrártársadalom vállaira nehezedik. Az adók már évekkel ezelőtt 35 pengős búzaárak mellett is túlzottak voltak, ma pedig, amikor a búzaár különösen vidéken ennek az árnak alig egyötödrészét éri el, már úgyszólván elviselhetetlenek. (Szakács Andor: j Még újakkal tetézik!) Legnagyobb hibája a mi adórendszerünknek az, hogy még csak meg sem közelíti az egyenlő, arányos és igazságos teherviselés elvét. Hiszen nálunk nem akadt még a mai napig sem pénzügyminiszter, aki a bankokráciában és a nagyiparban mutatkozó óriási jövedelmeket megfelelő módon megadóztatta volna. Sajnos, Magyarországon a hivatalos hatalom a múltban mindig ezeknek a rétegeknek kedvezett, pedig mondjuk ki nyiltan, hogy a szociális kérdésekben vajmi kevés megértést tanúsító bankokrácia és nagyipar ezt a kedvezést valóban nem érdemelte meg. A gyárak valóságos éhbérért dolgoztatják munkásaikat, a bankok és gyáripari vállalatok kistisztviselői legnagyobbrészt nyomorognak, •a,

r részvénytulajdonosok, a kisrészvényesek kénytelenek beérni egy a nyereséggel egyáltalában arányban nem álló csekély osztalékkal, — sőt gyakran egyáltalában nem fizetnek nekik osztalékot — de ugyanakkor a bank- és t gyárigazgató urak háborítatlanul^ és úgyszólván adómentesen élveznek sokszázezer pengős mammut jövedelmeket. (Ügy van! Ügy van! a balés a szélsőbalalodalon.) A súlyos gazdasági helyzettel indokolt leépítéseket r ezek a vállalatok rendszerint munkásaiknál és alkalmazottaiknál kezdik, nyugodt lelkiismerettel bocsátják el, teszik ki az utcára és koldusbotra juttatják sokszor alkalmazottaik százait, de ugyanakkor az igazgatók, az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok lekiismeretfurdalás nélkül élvezik tovább az őket jog és igazság szerint meg sem illető nagy jövedelmeket. Es kartelláraikkal is nyugodt lelkiismerettel zsákmányolják ki a vállalatok a velük szemben védtelen vásárlóközönséget. Legfőbb ideje, hogy ennek a kiáltó igazságtalanságnak, ennek az embertelen visszaélésnek egyszer már véget vessünk. De amikor arról van szó, hogy a jbankok hitelnyújtással nyúljanak kissé az agrártársadalom hóna alá, akkor az igazi segítségtől a legtöbb esetben ridegen elzárkóznak és ha nyújtanak is a gazdáknak hitelt, olyan uzsorakamatot kérnek érte, amely csak arra való, hogy illetéktelen hasznukat növelje s e mellett a tönk szélére juttassa s pénzéhségüknek prédájául dobja oda a magyar gazdák százezreit. (Ügy van! half elől.) Ennek kiáltó példája az a valóságos hóhérmunka, amelyet azok végeznek, akik most, amikor a törvényhozás, a földteherrendezés útján némi segítséget óhajtott nyújtani a bajba jutott és eladósodott gazdáknak, a kezük alól legalább is ideiglenesen kiszabadult adósok helyett a kezesekre vetik magukat;. Felhívom erre a jelenségre az igen t. kormány figyelmét és kérem, hogy minden eszközzel igyekezzék ennek az embertelen eljárásnak minél előbb végetvetni. Az ország kisiparos és kiskereskedő társadalmának helyzete semmivel sem jobb a gazdák helyzeténél, hiszen majdnem köztudomássá vált Magyarországon az, hogy az iparosnak és kereskedőnek akkor megy jól a dolga, ha a gazda is megtalálja az ő nyugodt, gondtalan és minden tekintetben megfelelő megélhetését. (Ügy van! Ügy van!) A kisiparos és kiskereskedő sem bírj nehezedő óriási adóterheket, különösen a legantiszociálisabb adót, a forgalmi adót és őket is éppen olyan f nehezen sújtja a hitelkérdés rendezetlensége és a kartellek kizsákmányoló árpolitikája, mint a gazdákat. Ha a kapitalista gazdasági rend egészségtelen kinövéseit meg nem szüntetjük, akkor feltartóztathatatlanul bele fog sodródni a magyar társadalom a kollektivizmus karjaiba.