Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-31

100 Az országgyűlés képviselőházának 31. ülése 1931 december 2-án,* szerdán. val és Eomániával kellene megállapodást kötni. Elismerem, hogy ez sokak előtt nem valami szimpatikus gondolat, de méltóztassanak megengedni, ha ezen -a téren kikapcsoljuk a politikát, — mert ez a kérdés meggyőződésem szerint csak gazdasági kérdés lehet — nem látom kére sztülvihetetlennek, hogy Jugoszlávia, Románia és Magyarország ne tudjanak ebben a tekintetben akár kvotális alapon, akár bármilyen más alapon megegyezést kötni. Rá abarok mutatni arra, hogy éppen a mai pillanatot tartanám lélelktanilag nagyon megfelelőnek, mert itt van Ausztria, amely mindig nagy importra szorul és amely állam a miaga valutanehézségei miatt szinte rá van utalva, hogy nem nemes valutával tudja gabonaszükségletét beszerezni. Itt tulajdbnképpen az a helyzet, hogy ez a három ország egy-, másnak folytonosan konkurrenciát csinál, pedig, hogyha ez megszűnnék, akkor meggyőződésem szerint feleslegessé válnék az exportprémium, (Ugy van! half előli) amelynek én sohasem voltam barátja. Nem voltam barátja elsősorban azért, mert ebből? a termelőhöz vajmi kevés jut, ez rendesen egypár dédelgetett export-eég zsebében maradt. (Jánossy Gábor: Ebben igaza van!) Másrészt ezzel a politikával tulajdonképpen nem értünk el mást, mint, hogy az importra szoruló államokat mi láttuk el olcsó gabonával az összes adófizetők terhére. Ha ebből a kérdésből a politikát kikapcsolnánk, nem hiszem, hogy itt valami közös plattf ormot ne lehetne találni. Egyet legyen szabad még ezzel kapcsolatban megjegyeznem: én nem azt óhajtanám, ítogy ezeket a tárgyalásokat a kormányok, mint ilyenek folytassák le. Minden államban megvan az erre hivatott szerv, az export-intézet, amely sokkal jobban és sokkal könnyebben tudná ezeket a kérdéseket hasonló alapon megoldani s akkor a politikum már eo ipso ki volna kapcsolva, Még egyet legyen szabad ezzel kapcsolatban megjegyeznem és ez az, hogy különösen a multakon okulva, én azzal a kéréssel fordulok a mélyen t. kormányhoz: bármi módon, bármi irányban akarja a mélyen, t. kormány ezeket a kérdéseket megoldani, egyet kérünk, sőt azt merem állítani, a magyar mezőgazdaság nevében jogunk van követelni ezt (Egy hang balfelöl: Brávó!) és ez az, hogy ne újra a mezőgazdasági érdekképviseletek meghallgatása nélkül zárt ajtók mögött tárgyalják le ezeket a kérdéseket, (ügy van! Ugy van! balfelől.) a nélkül, hogy módot vagy alkalmat nyújtanának arra, hogy a magyar mezőgazdaság hivatott képviselői, a magyar mezőgazdaság érdekképviseletei ezekbe a kérdésekbe beleszólhassanak (Ugy van! Ugy van! balfelől.) és a magyar mezőgazdaságot mindig* egy fait accompli elé állítják, amelyhez senkinek hozzászólnia nem szabad. (Felkiáltások balfelől: Kartellek és a GyoszJ) Méltóztassanak nekem megengedni, látjuk azt, hogy ezeknek a kérdéseknek megoldásánál meghallgatják a tőzsdét, meghallgatják a Gyosz.-t, (Ugy van! Ugy van! a jobbés a baloldalon) meghallgatják a malomérdekeltséget, (Ugy van! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) a világon mindenkit meghallgatnak, (Felkiáltások balfelől: Csak a gazdát nem!) de a magyar mezőgazdaságot gohasem hallgatják meg. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Holitscher Károly: Tisztelettel kérek 15 percnyi meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak 'megadni a kért meghosszabbítást? {Felkiáltások: Megadjuk!) A Ház a 15 perces meghosszabbítást megadta. Tessék folytatni. Holitscher Károly: Igen t. Ház! Ne méltóztassanak rossznéven venni .azt a tiszteletteljes megjegyzésemet, hogy nem lehet szemethúnyni az előtt a tény előtt, hogy a magyar mezőgazdaságnak ezen legfontosabb, legvitálisabb érdekeinek elintézésénél mindig zöld asztalnál, zárt ajtók mögött, úgynevezett «szobaagráriusok» döntenek, akik a magyar mezőgazdaságot, a magyar életet nem- ismerik. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Elismerem, hogy ezeket a legjobb, a legnemesebb intenció vezeti, méltóztassanak azonban nekem megengedni, ezek mégsem ismerhetik az életet és ne méltóztassanak rossznéven venni, ha azt mondom, hogy hiszen nem az ő bőrükről van szó, a mi bőrünket visszük a vásárra, (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) tehát a legkevesebb, amit megkövetelhetünk, az, hogy ezeknél a kérdéseknél legalább módot adjanak arra^ hogy ne utólag, hanem már előzetesen hozzászólhassunk ezekhez a kérdésekhez, kéréseinket, észrevételeinket már előzetesen megtehessük. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) De lehetetlen állapot az, bogy amikor itt számtalan felterjesztést, számtalan feliratot intéznek az illetékesekhez, még arra sem érdemesítik azokat, hogy talán elolvassák, de még kevésbbé arra, hogy bármelyik érdekképviselet, -amely e téren a kormányhoz fordul, választ kapjon. Es méltóztassanak • csak egyet tekinteni, itt van az a diszparitás, amellyel például a malomérdekeltséggel vagyunk, amelyet mindig előzetesen megkérdeznek ilyen kérdésekben. A .malomérdekeltség legelső szakértőit vonultatja fel, az ő nagy ágyúit viszi a küzdelembe. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Azt is méltóztassanak tekintetbe venni, hogy így sokkal nagyobb elánnal . tudj a ez az érdekeltség a maga szempontját védeni, mert hiszen saját zsebéről van szó. Természetes dolog tehát, hogy így nem tudunk egyenlő fegyverekkel küzdeni, amikor ml még a tárgyalások lehetőségétől is el vagyunk zárva. (Ugy van! Ugy van! balfelől) Elismerem, hogy itt a gazdaközönségben is nagy hiba van, mert ha utólag tartunk e téren megbeszéléseiket és ankéteket, én még sohasem láttam, hogy a gazdaközönség egy közös plattformra tudott volna jutni. Ahányan vagyunk, annyi felé húzunk, (Ügy van! Ügy van!) egymást megérteni a legkisebb kérdésekben sem tudjuk, panaszkodunk, a helyett, hogy összefognánk és iparkodnánk ezeket a kérdéseket minden pártpolitikát, minden esetleges felfogásbeli ellentétet félretéve közös erővel megoldani és a magyar mezőgazdaságot talpraállítani. (Farkasfalvi Farkas Géza: Agrárösszefogás! — Felkiáltás a baloldalon: Mi összefogunk! ) Méltóztassanak • nekem megengedni, hogy még egy másik égető kérdést hozzak itt szóba, ez pedig az állatértékesítés kérdése. Ma talán ez a magyar agrártársadalom legfontosabb problémája. Nálam sokkal hivatottabb képviselőtársaim fejtették ki e téren jogos aggodalmaikat és, jogos kívánságaikat. Hivatkozom itt elsősorban Marschall Ferenc t. barátomra, hivatkozom azokra .a mélyen t. képviselőtársaimra, akik a túloldalról is teljes objektivitással világították meg ezt a kérdést. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, egyet azonban kötelességem konstatálni és azt hiszem, hogy ezt tulajdonképpen minden órában, minden nap konstatálni kellene a magyar gazdatársadalomnak^ és ez az, hogy a mai körülmények között az állatértékesítés kérdése tulajdonképpen devizakérdéssé devalválódott. (Ugy van! a jobb-