Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.
Ülésnapok - 1931-31
Az országgyűlés képviselőházának 31. ülése 1931 december 2-án, szerdán. 101 és a baloldalon.) Nem akarom itt újra azokat a szempontokat érinteni, amelyeket már előttem szólott igen t. képviselőtársaim érintettek, de röviden, szinte távirati stílusban le akarom szegezni először is azt, hogy ebben ia beállításban, amelyben ez a kérdés ma van, a magyar mezőgazdaság viseli úgyszólván egyedül a pengő stabilitásának egész terhét. (Ügy van! a jobbés a baloldalon.) Ez .az egyik megállapításom. A másik pedig az, hogy elismerem hogy helyes a Nemzeti Banknak az az ideális felfogása, hogy a magyar agrártermékekért aranyat akar kapni, ezt elismerem és elfogadom, de nem fogadom el azt, hogy ezt száz százalékban a magyar mezőgazdaság fizesse. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Ne méltóztassanak talán szerénytelenségnek venni, ha rámutatok a mélyen t. kereskedelemügyi miniszter úrnak, azt hiszem, ma egy hete Éber Antal képviselőtársammal folytatott igen érdekes polémiájára. Ha el is fogadom a mélyen t. kereskedelemügyi miniszter úr kiindulási pontját, nem tudom azonban teljesen elfogadni a konklúzióját, amidőn azzal érvel, hogy a magyar iparnak a devizát feltétlenül rendelkezésére kell bocsátani, hogy a nyersanyagot behozhassa. A mélyen t. kereskedelemügyi miniszter úr 250.000 ipari munkásra hivatkozott és arra, hogy ezeknek exiszteneiájáról van szó. Engedelmet kérek, a magyar mezőgazdaságból 5—6 millió ember él, és ha ez a helyzet marad tovább, akkor ezeknek exiszteneiájáról és megélhetéséről van szó. Es azt méltóztatik hinni, hogy a magyar mezőgazdaságnak a maga szempontjából nines nyersanyagra szüksége? Hiszen méltóztassék tekintetbe venni, itt vannak .a takarmánycikkek, amelyek ma olyan horribilis árra szöktek fel, mégpedig azért, mert az ár irányítását befolyásoló külföldi korpa, répaszelet, pogácsafélék' nem tudnak bejönni. Hogyan tudjunk mi magyar mezőgazdák versenyképesen állatot, vagy akármit, például disznót tenyészteni, akkor, amikor óriási diszparitásban vagyunk a takarmánycikkek ára tekintetében 1 ? (Farkasfalvi Farkas Géza: Ne vigyük ki a búzát hét pengőért!) Azt az ideát vagyok bátor felvetni, hogy ma, iamikor meg kell állapítani, hogy a magyar ipar a devizát a nyersanyagnál megkapja, amidőn e tekintetben véleménykülönbség nincs, nem lehetne-e itt kooperációt létrehozni az exportáló magyar mezőgazdaság és az importáló ipar között, nem lehetne-e itt olyan közös bizottságot összehozni, (Ügy van! a baloldalon. — Dinnyés Lajos: Ebben egyek vagyunk!) amely lehetővé teszi, hogy az exportból, mondjuk a marhaexportból befolyó bizonyos deviza — én nem is száz percentig követelem a devizát — legalább bizonyos részben, mondjuk a clearing forgalom útján átadatnék a mezőgazdaságnak és ezáltal lehetővé volna téve, hogy ebből a devizahaszonból a magyar mezőgazdaságnak is valami jusson. Nem tudom elhinni, t. Ház, hogy ha ennek a kérdésnek komolyan szemébe nézünk, ne lehetne ilyen módon ezt a kérdést megoldani. Azt vagyok bátor megállapítani, hogy a legkevesebb, amit a magyar mezőgazdaság megkövetelhet — s ez a mezőgazdaság követelése kell, hogy legyen — az, hogy az exportból ő is élvezhesse azokat az előnyöket, amelyeket élveznek más foglalkozási ágak. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Szerény nézetem szerint, itt végre rendet kell teremteni és a Nemzeti Banknak is be kell látnia, hogy a magyar föld nem lehet nemzetfenntartó biztos alap, ha a megélhetés legelemibb feltételétől, szinte a makacsságig menő vaskalapossággal a magyar mezőgazdaságot elzárják. (Ügy van! Ügy van! balfelől és a jobboldalon. — Jánossy Gábor: Igaza van!) Még csak Fenyő t. képviselőtársamnak egy gondolatára szeretnék reflektálni s ez az, hogy ő teljes joggal követelte az iparnak azt, hogy versenyképesen tudjon termelni. Ez az aranyigazság, amelyet én is elfogadok. Sajnálom azonban, hogy nincs itt t. képviselőtársam, mert őhozzá fordulok ezzel a kéréssel: ha ő ezt ilyen fennen hirdeti és olyan szépen ki tudja fejteni ennek az álláspontjának helyességét, akkor méltóztassék egyforma mértékkel mérni; hogyan tudjon a magyar mezőgazdaság versenyképesen termelni akkor, amikor a legfontosabb iparcikkeket, a szenet, a cementet, a műtrágyát, a vasat, a traktoralkatrészeket, (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) egész sorát az iparcikkeknek úgy kapjuk, hogy képtelenek^ vagyunk versenyképesen termelni a szomszéd államokkal szemben. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Itt azt kérném, hogy mérjünk egyenlő mértékkel. (Gr. Somssich Antal (a jobbaldalra mutatva): Oda tessék ezt mondani!) Ide is mondom. De ezt most főként Fenyő t. képviselőtársamnak szeretném •mondani, aki azonban, sajnos, nincs itt. Az egységespárt agrárblokkja nemrégiben ülést tartott és ezen Bobory t. képviselőtársam felvetette azt az eszmét, hogy a mezőgazdasági érdekképviseleteknek össze kellene ülniök a Gyosz., a Tébe., a Kereskedelmi Kamara reprezentánsaival és kercsniök kellene egy plattformot, hogy végre közös erővel, közös megértéssel, a tizenkettedik órában megmentsék a magyar mezőgazdaságot. (Helyeslés balfelől.) Azt hiszem és úgy érzem, hogy az agrár érdekeltségek a megértés őszinte érzésével ülnének le ezekhez a tárgyalásokhoz, (Farkasfalvi Farkas Géza: Mint mindig!) a multak tapasztalatain okulva azonban nagyon félek, hogy a magyar mezőgazdaság nemcsak üres kézzel, hanem üres zsebbel is kelne fel ezektől a tárgyalásoktól. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.), mert úgy látom, hogy különösen a Gyosz, soha meg nem akar érteni bennünket. (Ügy van! balfelől.) De nemcsak bennünket, mezőgazdákat, hanem nem akarja megérteni a kisiparosokat sem, (Ügy van! Ügy van! a jobbés a baloldalon.) mert azokra is éppen olyan erővel fekszik^ rá és ezt az osztályt is éppen úgy a maga érdekszférájába akarja terelni, mint a magyar mezőgazdaságot. (Ügy van! Üny van! a jobb- és a baloldalon.) En azt kérném az igen t. képviselő úrtól, hogy hasson át valamennyiünket az a tudat, hogy egyik sem a maga fajtájának osztálypolitikáját űzze, hanem valamennyiünket a közérdek, a nemzet és az ország egyetemes boldogulásának szempontja vezessen. Akkor ebben a kérdésben mindenesetre sokkal tovább fogunk jutni. Méltóztassék megengedni, hogy az idő előrehaladottságára való tekintettel egészen rapszodikusan még egy másik kérdést is felvessek. Ez a tejkérdés, igen t. Ház. (Halljuk! Halljuk!) Klein Antal t. barátom tegnap igen helyesen kifejtette álláspontját. En ezt csak azzal akarom alátámasztani, hogy ma Magyarországon nagyjában körülbelül négymillió liter tejet termelnek, ami körülbelül megfelel napi 720.000 pengő, vagy isi évente körülbelül 250 millió pengő értékű termelésnek. Ebből körülbelül kétmillió liter kerül eladásra, amelyből Budapest főváros összesen körülbelül 400.000 litert fogyaszt, 800.000 liter marad a vidéki városoknak és további 800.000 litert dolgoznak fel sajttá és vajjá. Elismerem, hogy a mélyen t.
