Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-31

Az országgyűlés képviselőházának $1. egyáltalában semmiféle olyan intézkedéseket nem akar életbeléptetni, melyek a mezőgazdaságot a mai súlyos, nehéz válságon keresztülviszik, és főleg úgylátszik, nem akar olyan intézkedéseket életbeléptetni, amelyek az államháztartás megterhelésével járnak. Nem akarok a boletta felett kritikát gyakorolni, hiszen ha jól emlékszem, Festetich Sándor t. barátom egészen objektíve fejtette ki e téren álláspontját. En a magam részéről konstatálni akarom, hogy a boletta elgondolása talán helyes alapból indult ki, a kormánynak azonban nem lett volna szabad félúton megállnia, mert hiszen ha a bolettát az életbe teljesen át akarta volna vinni, ezzel együtt okvetlenül életbe kellett volna léptetnie az őrlési tanúsítványt, ami megengedem, politikai kérdés és a publikum, még a mezőgazdasági lakosság előtt sem volt valami nagyon szimpatikus. (Jánossy Gábor: Háborús emlék!) El kell azonban ismernem, hogy a bolettának, különösen a mai komplikált formában való fenntartása egyáltalán nem vált be. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Főleg egyáltalán nem álltak arányban azok az áldozatok, amelyeket az államháztartás hozott azokkal az előnyökkel, amelyeket a mezőgazdaság élvezett, mert hiszen ezek az előnyök csak partikulárisak voltak, ezek csak bizonyos termelési ágakat érintettek és a mezőgazdaságot a maga egészében sem talpraállítani nem tudták, sem annak nyomorán segíteni nem tudtak. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Ha ezt konstatáljuk, akkor viszont a leghatározottabban kérnem kell a kormányt, hogy kellő időben foglalkozzék olyan tervek keresztülvitelével, olyan terveknek megtárgyalásával, amelyek a magyar mezőgazdaságot ezeken a súlyos, válságos időkön valamiképpen keresztülsegítik és a magyar mezőgazdaságot valamiképpen alátámasztják. Talán igen messzire vezetne, ha e téren egy rövid felszólalás formájában direktívákat, irányelveket akarnék kifejteni, méltóztassék azonban megengedni, hogy egynéhány szerény nézetem szerint fontos pontra rámutassak, illetőleg azon irányelveket lefektessem, amelyek az én szerény meggyőződésem szerint a magyar mezőgazdaságot a válságon még a mai súlyos viszonyok között is valamiképpen keresztülsegítik. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon és a középen.) Itt volna elsősorban a termelés irányítása. Itt el kell ismernünk, hogy a volt földmívelésügyi kormány e téren, sajnos, vajmi keveset tett. El kell ismernünk azt, hogy e téren a volt földmívelésügyi kormány semmiféle olyan intézkedéseket nem léptetett életbe, amelyek a praxisban keresztül vihetők lettek volna. Ezt semmi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy körülbelül még ma is 50—70 millió pengőre tehető azoknak az agrárcikkeknek a behozatali értéke, amelyeket itt ebben az országban Jhelyes termelési politika mellett elő lehetne állítani és amelyek kereskedelmi mérlegünket feltétlenül nagyban és rossz irányban befolyásolták. De méltóztassanak megengedni, hogy azt mondjam, hogy itt a magyar mezőgazdaság is hibás, és itt elsősorban a kisgazdaközönségre gondolok, amely nem' tűr maga felett semmi irányítást s nem tűr beavatkozásokat, amelyek őt termelésében irányítanák. (Kun Béla: A mezőgazdasági kamarák jótanácsot adnak!) Rögtön rátérek erre is, t. képviselőtársam. Nem lehet a termelés terén mindent csak az államtól kérni és várni, hiszen e téren az; államnak és főleg a földmívelésügyi minisztériumnak tulajdonképpen csak irányítani lenne ' ülése iÙSi december 2-án, Szerdán. 09 szabad és kellene a termelést. Éppen a sokak által annyira ócsárolt mezőgazdasági kamarák volnának hivatva, hogy a termelést irányítsák, de sajnos, e téren semmi olyan intézkedési joguk és hatáskörük nincs, amely a termelés tekintetében az egyetlen helyes politikát lehetségessé tenné. Mert eggyel tisztában kell, hogy legyünk és ez az, hogy a mai viszonyok között csak egységes áruértékesítéssel lehet eredményeket elérni. Tisztában kell lennünk azzal is, és látjuk is, hogy ebben a rettenetes világversenyben csak azok az államok tudják mezőgazdasági téren a helyüket megállani, amelyeknél a gazdatársadalmi szervek munkája abban az irányban koncentrálódik, hogy a termelés irányításával és felkarolásával foglalkoznak. Méltóztassanak megengedni, hogy röviden egypár ilyen tényre mutassak rá. (Halljuk! Halljuk!) Itt van mindjárt a gyümölcstermelés, a fűmagtermelés s itt van sok olyan ága a mezőgazdaságnak, amely igenis, ha helyes irányba terelődnék, feltétlenül eredményekre vezetne, főleg, ha keresztül lehetne vinni azt, hogy ne úgy legyen, amint ma van^ hogy egy község határában tízféle gabonát, százféle burgonyát és tizenötféle gyümölcsöt termelnek, amit egyáltalában nem lehet értékesíteni. Ha a kormány e téren olyan politikát folytatna, amely kényszerítené a gazdákat az egységes típusú termelésre s a kormány előre gondoskodnék az értékesítés lehetőségéről és módot nyújtana arra, hogy a gazdaközönség, illetőleg a gazdatársadalom ezirányban koncentrálódjék, akkor közös erővel el tudnók érni a célt s meg vagyok győződve, hogy e téren isokkal szebb eredményeket tudnánk felmutatni. De hogy lehetne szép eredményeket felmutatni, amikor egyszer azt látjuk, hogy kormányintézkedésre átcsapunk az .angol sertés tenyésztésére a nélkül, hogy bármilyen intézkedés történnék a tekintetben, hogy az angol sertés értékesíthető is legyen, s amikor azt látjuk, hogy ebből ( tulajdonképpen az egyes előnyben részesülő tenyésztőknek volt csak hasznuk, másodszor meg átcsapunk a mangalica tenyésztésre. Amikor látjuk, hogy vannak olyan községek, amelyeknél az angol sertéstenyésztésre való áttérésnek abszolúte semmi pozitív alapja nincsen, amikor ez csak jelszóként van beledobva, akkor nem beszélhetünk a termelés irányításáról. (Kun Béla: Kiderül, hogy csapnivaló rossz volt gazdasági politikánk!) Egyetlen termelési ágat sikerült a volt kormánynak előmozdítani, és itt látjuk, hogy pozitív, céltudatos munkával mit lehetett elérni. Ez a burgonyatermelés volt. Mindenkinek, aki objektíve gondolkozik, el kell ismernie, hogy céltudatos termelési politikával sikerült nagy piacokat szerezni, elsősorban az olasz piacot az országnak megteremteni. Itt el kell ismernünk azt is, hogy, ha kisgazdatársaink ezen a téren hallgatnának az oktatásra, az irányításra, nagyon sok és nagyon szép eredményt lehetne elérni. A másik kérdés, amellyel a termeléssel kapcsolatosan foglalkoznunk kell, az értékesítés megszervezése, ami alatt én röviden azt értein, — lehet, hogy ez magánvélemény — hogy tőlünk telhetőleg mindent el kell követnünk arra, hogy a termelés értékesítése legalább külföldi relációban centralizáltassék. Ertem ezalatt nemcsak a magyar agrártermékek értékesítésének centralizációját, hanem azt is, hogy ezen a téren meggyőződésem szerint az európai piacokon még számbajövő két exportállammal, amelyek agrártermékeket exportálnak, Jugoszláviá15*