Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.
Ülésnapok - 1931-18
% Az országgyűlés képviselőházának : kedni egy magasabb álláspontra, mintegy a nemzet történeti őrtornyába, akkor méltán vádolhatnak majd bennünket azzal, hogy megcsökkent bennünk ennek az ezeresztendős nemzetnek történeti missziótudata, egyszersmind felelősségérzése is. A világháború végén elvesztettük fejünket, egymásnak szaladtunk, marakodtunk, köröskörül pedig ellenállás nélkül osont be az ellenség határainkon és kardcsapás nélkül cövekelte ki azokat a határokat, amelyeket később a trianoni szerződésben megállapítottak. Most ugyanez a helyzet ebben f a második" világháborúban, mert most is világháború van. csakhogy gazdasági jelleggel. Megint nem tudunk kitartani. Azt szokták mondani, hogy a háború a politika folytatása, most megfordítom: a politika a háború folytatása. Iszonyú küzdelemben állanak egymással világszerte a nemzetek, most ugyan nem puskával, ágyúval, de gazdasági eszközökkel á megélhetésért. Egyik a másiknak, bár van pénze, még uzsorakamatra sem ad kölcsönt, egyik a másiknak aranyát iparkodik elszívni, egyik a másikon — akármennyi pénzügyi konferenciát tartanak is — nem igen akar segíteni, mert még mindig ennek a gazdasági világháborúnak hátterében ott húzódik meg a békeszerződéseket diktáló polittikának szelleme, majdnem azt mondhatnom, 13 esztendő után is a kilometritisnek nevezett nemzetközi betegség patológiája. Mi pedig mit teszünk? Eme gazdasági földindulás közepette kezdünk politikai historikusok lenni, folyton csak a multat vizsgáljuk a hely.ett, (Buchinger Manó: Adót emelünk!) hogy minden erőnket arra koncentrálnánk, hogy vájjon mit tegyünk ebben a súlyos helyzetben, hogyan formáljuk a jövőt, milyen új módszerekkel, mint Turchányi Egon igen t. képviselő úr mondotta, milyen új szellemben iparkodjunk a válságot legyőzni. (Malasits Géza: Statárium és adóemelés! — Zaj. Halljuk! Halljuk!) m Engedje meg Zichy János gróf t. képviselőtársam, hogy néhány szóval az ő történeti exkurziójára is reflektáljak. Magasabb etikai alapot méltóztatik a mai kormányzattól kívánni, mint amilyenen az előző kormány állott. (Propper Sándor: Erről már régen lecsúsztak! — Zaj.) En azt gondolom, hogy sohasem lehet az etikai alapot elég magasra emelni, sohasem lehet elég abból, hogy mindig magasabb és magasabb erkölcsi alap után törekedjünk, azonban meggyőződésem szerint az etikai alaphoz hozzátartozik politikai morál is, hogyha együtt vagyunk évtizedek óta, (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon.) ha mindjárt kritikák is hangzottak el a párt részéről, de azért mégis együtt voltunk, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) én éppen ezért vagyok nyugodtan ebben a pártban is, ha Zichy János gróf t. képviselőtársam nemes etikai alakjával végig kitartott közöttünk és kitart ma is. (Ügy van! Ügy van! ~ Taps a jobbaldalon és a középen.) Ugyancsak ennek a históriai politikának körébe tartozik egy tiszteletteljes megjegyzésem az elhangzott beszéd ama részére, f hogy méltóztatott követelni, hogy a konstruktív embereket be kell vonni a munkába és nem elutasítani őket. De hiszen a konstruktív emberek a keresztény gazdasági párt részéről bármikor a viták közepette mindig hoizhatták volna pozitív gazdasági programmjukat. En itt a Házban, amelyben csak egy esztendeje sem vagyok szerencsés lenni, többször hallottam, hogy hozzon az ellenzék pozitív gazdasági program'8. ülése 1931 november 10-én, kedden. met. (Kassay Károly: Hát még a kormánypárt! — Derültség.) A keresztény gazdasági párt résztvett mindig egy minisztere útján a kormányban, tehát éppen a konstruktív emberek egyike volt kormányon, tehát megvolt a lehetőség íogy ezt ia konstruktív programmot ott kifejthessék. Most visszatérve fonalamra, úgylátszik, mi „ mindig a rohamok nemzete vagyunk, mindig a huszáros nekivágás és nem a lassú, hosszú pozícióharc kitartó hívei. (Rassay Károly: Tíz év elég hosszú pozícióharc volt!) Az egész nemzeti élet úgyláts'zik éppúgy, mint 13 évvel ezelőtt, hirtelen megtorpant, lelki szempontból mintegy nyirkossá vált, hiperkritikába esünk, s kezdünk mindenre nyepozvolimot kiáltani, a helyett, hogy a felett törnénk a fejünket, hogy mikép formáljuk a jövendőt, hogyan tudjunk kilábolni ebből a súlyos sorsdöntő helyzetből. (Malasits Géza: Már formáljak a statáriummal! — Szilágyi Lajos: Kinek fáj a statárium?) Ügy érzem, ennek a t. Háznak az is egyik ' feladata és pedig fontos feladata, hogy kitartásra sugalmazza a nemzetet, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen. — Kabók Lajos: Bethlen jól kiformálta a jövendőt!) a szenvedések ideig való eltűrésére szuggeráljon, fejlógatás helyett belé bátorságot Öntsön, felrázza az ő történeti hivatásának tudatára, (Weltner Jakab: Hogyan lehetne, hiszben nem lehet gyűlést tartani!) amellyel az összes következő magyar történeti nemzedékeknek tartozunk. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon. — Kabók Lajos: Nem lehet az ország lakosságával érintkezni! — Szűcs István: Kornis csak tud annyit, mint maga! — Zaj.) Előttünk fekszik a nemzetközi bizottság jelentése, másrészt * \ őó ~ ci S íizottság 6-os albizottságának jelentése. Itten az egyik t. szónok a szociáldemokrata párt részéről, Propper Sándor t. képviselő úr ezt a bizottságot többékevésbbé megtámadta és azt mondotta, hogy az a bizottság ott vergődött az egyes minisztériumokban, (Sándor Pál: Hát ez igaz!) rá volt szorítva tisztán azokra az adatokra, amelyeket # neki a bürokraták adtak. (Malasits Géza: Jó. hogy ajtót nem mutattak neki! — Kabók Lajos: Volt olyan hely is, ahol ajtót mutattak! — Temesváry Imre előadó: Ugyan! Ugyan! — Kabók Lajos: A honvédelmi minisztériumban! — Temesváry Imre előadó: Hogyan lehet ilyet mondani! — Zaj.) De hiszen ennek a 6-os bizottságnak az elnöke, aki olyan tiszteletreméltó munkát, végzett, hnery azért a rengeteg fáradgáért mindnyájunk háláját megérdemli, olyan ember, akinek a kisujjában van az egész költségvetés, mert valamikor évtizeden keresztül azzal foglalkozott. Ezeket az urakat azok a bürokraták nem vezethették félre, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) sőt mondhatom, — legalább amenynyire bepillantásom van ebbe a kérdésbe — hogy éppen ennek az elnöknek — aki pedig a múlt kormány iránt való szimpátiával éppen nem vádolható — objektivitása minden kritikát elbír, sőt ismétlem, bennünket hálára kötelez. Ezután a diagnózis után, amely ezekben a jelentésekben előttünk fekszik, csak egy feladatunk lehet, hogy minden erőnket a pénzügyi és gazdasági problémák megoldására koncentráljuk s távoltartsunk•' minden olyan nem gazdaságpolitikai kérdést és problémát, amely ezt a főkérdésünket, mondhatnám sorsdöntő problémánkat elhomályosíthatná, illetőleg háttérbe szoríthatná. (Helyeslés a jobboldalon.)
