Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-27

442 Az országgyűlés képviselőházának 27, Ugyanez a helyzet az idegen valutákkal szemben is, amelyek tudniillik ma a kötött gazdálkodás következtében, amely Európa-szerte általános, — hiszen méltóztatnak tudni, hogy alig egynéhány állam van, amely ez alól kivonta magát — csak kisebb mértékben jutnak ide, főleg a tiltott magánforgalomban. Ennek következtében tehát az ártörvény alapján, amely tudvalevőleg úgy szól, hogy az ár a kereslet és a kínálat 'függvénye, már magábanvéve is emelkednie kell az idegen valuták zugforgalmi értékének, főleg ha figyelembe vesszük azt a tömegpszichózist, hogy ne mondjam, tömeghisztériát, amely mindig ráveti magát azokra a cikkekre, amelyek keresettebbek és ritkábbak. Es fokozza az idegen valuták áremelkedését azután az a — hogy úgy mondjam — Önző türelmetlenség is, amellyel egyes olyan igények is kielégítést keresnek, mégpedig gyors kielégí- i test, amely igények a Nemzeti Bank korlátolt mennyiségű, tehát célszerű felhasználást kívánó devizakészletével vagy éppen nem, vagy esak későbben nyerhettek volna kielégítést. Igazat kell adnom az igen t. képviselő úrnak abban, amit az úgynevezett klasszikus társadalmi gazdaságtannal kapcsolatban mondott. En úgy vélem, hogy itt Ricardo-t méltóztatott talán gondolni, mert hiszen a három nagy angol klasszikus közgazdász: Smith, Malthus és Ricardo közül Ricardo az, aki a váltó ár folyamok kérdésével foglalkozott. Valóban fennáll az a tanítás, hogy a szabadforgalomban az idegen valutaárfolyamok emelkedése emeli az exportot és csökkenti az importot. De abban egyet fog velem érteni az igen t. képviselő úr, hogy ez a hatás csak ideiglenes és csak addig következhetik be, ameddig a valutakereslet és kínálat között az egyensúly nincsen túlságosan nagymértékben megzavarva. Mert mihelyt az a diszparitás nagy, — és ilyen nagy lesz akkor, amint nálunk a devizaforgalom szabadjára lesz engedve — akkor kénytelenek vagyunk, hiszen az utóbbi évek közgazdasági történetében számtalan példa van erre, felemelni a kamatlábat, még pedig rendkívüli mértékben. A kamatlábemelés pedig emeli a termelési költséget, bágyasztja az exportlehetőséget, megnyitja viszont az importlehetőséget. Nálunk egyébként hatás, amelytől az igen t. képviselő úr fél, ha az ő javaslatát nem fogadjuk el, «annál kevésbbé következhetik be, mert hiszen a mi idegen valutaárfolyam áremelkedésünk nem a pengő értékcsökkenésének következménye, amint éppen az imént említeni bátor voltam, hanem egyszerűen egyéb okok következése, nevezetesen az idegen valuták ide való beáramlásának megszűnése következtében állott elő. Hogy egyébként valóban úgy van a helyzet, amint azt említeni abator voltam, hogy csakugyan nem hat emelőleg nálunk az importra és csökkentőleg az exportra a devizakorlátozás, legjobban mutatja az, hogy nálunk a kereskedelmi mérleg a folyó év egész első kétharmad részében passzív volt, és éppen attól az időtől kezdve vált aktívvá, amikor életbeléptettük a devizaforgalmi korlátozást. (Éber Antal: Es az adóemeléseket!) A kereskedelmi mérlegről vagyok bátor szólni (Éber Antal: En is arról beszélek!), amelynek tanusága szerint a szeptemberi mérleg 15.5 millió, az októberi mérleg pedig 22 millión felüli kiviteli felesleggel zárult (Eckhardt Tibor: így van ez minden évben ősszel!) Nem egészen így van, mert a múlt év szeptemberében annak ellenére, hogy tavaly nagyobb volt a kiviteli lehetőség, passzív volt kereskedelmi mérgese 1981 november 25-én, szerdán. legünk. (Eckhardt Tibor: Végeladás van! — Zaj. — Elnök csenget.) Ha azonban mindennek ellenére elfogadnék az igen t. képviselő úr javaslatát és szabaddá tennők a devizaforgalmat, mi következnék ebből? Következnék egy meglehetősen nagy diszázsió (Friedrich István: Valószínű!) Előidéznők, sőt hivatalosan konstatálnék, hogy diszparitás van az aranypengő és a papírpengő között. (Rassay Károly: Nem előállna, csak konstatálódnék!) Sőt ez a diszázsió még növekednék annak következtében, hogy a forgalom szabaddá tétetnék, tehát a luxuscikkek importja is utat találna az országba. (Rassay Károly: A mai adó viszonyok közt ez lehetetlen!) Bocsánatot kérek, meglehetősen ismerem a külkereskedelmi statisztika adatait. Méltóztassék elhinni, nem akarom az igen t. Képviselőházat számadatokkal untatni, türelmét igény be venni, de rá tudnék mutatni, hogy sajnos, sokkal több luxuscikk jön be, mint amennyire a mi nyomorult viszonyaink közt szükség van. Mi volna a következménye ennek? A diszázsió növekednék, a növekedő diszázsió megrontaná a közönségnek a pengőben való bizalmát, elkezdené a közönség a pengőt realizálni, vagyis megindulna az a folyamat, amelyet a németek Flucht zum Sachwert-nek neveznek. E törekvés kielégítése végett a betevők megrohannák a bankokat, s az így megrohant bankok nagyrésze nem tudna fizetési kötelezettségeinek eleget tenni. Vagy sorsukra kellene engedni e bankokat, vagy pedig a Nemzeti Bank kénytelen lenne a nyomásnak engedve, segítségre sietni- Ez azonban csak bank jegyszaporítással lenne elérhető, vagyis benne volnánk az inflációban, annak minden nyomorúságával együtt. Benne volnánk annál inkább, mert az idegen váltóárfolyam emelkedése már önmagában véve is inflációt jelent. Mert hiszen, ha az idegen váltóárfolyam emelkedik, ez annyit tesz, hogy ugyanolyan mennyiségű idegen áruért, tehát ugyanolyan mennyiségű idegen valutáért nagyobb tömegű pengőt kell mozgásba hozni. Végül pedig az igen i képviselő úr javaslatának elfogadása nem jelentene egyebet, mint az aranypengő feladását, aminek végzetes következései volnának, mert a pénzrendszerünkbe vetett bizalom megrendítését vonná maga után. Csak arra vagyok bátor emlékeztetni a t. Házat, hogy az^ idei év augusztusában az aranypengő statuálása volt az, ami a bizalmat helyreállította és a bankzárlat feloldását lehetővé tette. Mindezek következtében, de egyéb okokból is, amelyeknek fejtegetésével most nem akarom a t. Ház türelmét kimeríteni, nem vagyok abban a helyzetben, hogy az igen t. képviselő úr javaslatát magamévá tegyem, amit annál inkább sajnálok, mert én a képviselő úrnak igazán jeles teoretikus képzettségét és gazdag gyakorlati közgazdasági ismereteit a legteljesebb mértékben honorálom. Egyetértek azonban vele sok tekintetben a kötött devizagazdálkodás kárairól vallott felfogásában. Magam is azt vallom, hogy a kötött devizagazdálkodás csak átmeneti jelenség lehet, elkerülhetetlen szükséges rossz, amit azonban a magunk erejéből megszüntetni nem tudunk, hiszen — amint éppen az igen t. képviselő úrnak igen értékes tanulmányában olvastam — kereskedelmünk összértéke az egész világ kereskedelmének alig több, mint fél százalékát teszi. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy devizagazdálkodásunkat nem lehetne és nem kellene több tekintetben javítani. Módot kellene ta-