Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-27

420 Az országgyűlés képviselőházának 27. ülése 1931 november 25-én, szerdán. selőtársamnak igen tartalmas beszédében kifejezésre jutó törekvésekkel és intenciókkal teljesen egyetértek. Vannak benne vonatkozások, amelyeket, ha időmből telik, be fogok kapcsolni az én egészen speciális természetű felszólalásomba. Igen t. Ház! A kormányelnök úr által előterjesztett jelentés nagy és szétágazó anyagában, mondhatom, külön probléma a kritikai felszólalás tárgyának kihámozása. A két jelentés nemcsak nagy anyag, nemcsak szövevényes, hanem a nagy anyag csoportosításában egészen rendszertelen, amely kihívja a kritikát azért is, mert a két jelentésben foglalt sok számadatból egynémelyik nem fedi a másikat- Ezzel a kérdéssel azonban én nem foglalkozom. Tudom, tanulmányaim alapján tudom, hogy a jelentésben homloktérben áll két kérdésnek a megoldása: az államháztartás hiányának a megszüntetése és az ország termelésének a megszilárdítása. A kormány, amint azt a jelentésből megállapítom, tanácstalanul áll mindkét kérdésben. Kiváló képviselőtársaim excelláltak beszédeikben. Különösen Fenyő Miksa, Kállay Tibor, Rassay Károly, Eber Antal, Gratz Gusztáv és Biró Pál t. képviselőtársaim excelláltak abban a tekintetben, hogy hogyan kell ennek a két nagyhorderejű kérdésnek a megoldásához a programmot kimunkálni. Csekélységem is szeretne hozzájárulni e két országmentő kérdés mikénti megoldásához, nekem azonban kötött marsrutám van. (Felkiáltások a jobboldalon: Miért?) Kitérek mégis a Nemzetek Szövetsége pénzügyi bizottságának arra a megállapítására, hogy a mi költségvetésünk a jövőben nem haladhatja meg az évi 800 millió pengőt, a kiadási részében. Teljesen hozzájárulnék ehhez, ha megadták volna az eszközöket, amelyekkel költségvetésünk 800 millió pengő alá szorítható, mert az eszköz a Nemzetek Szövetségének kezében van. Utalok arra, hogy a magyar államot terhelő 212 millió pengő évi nyugdíj teherből 40% Isten és ember előtt az utódállamokra esik. (Ügy van! Ügy van!) Franciaország szeretetével átkarolta a kisentente államokat és megvédte őket attól, hogy ezt a jogos terhet reájuk tudjuk hárítani, az utódállamokra.^ (Sándor Pál: önként mondtunk le. — Jánossy Gábor: Nem önként mondtunk leO T. Ház! Megállapítom, hogy ami Franciaország részéről a kisentente államok részére szeretet, az a magyar állam részére brutalitás volt. (Ügy van! Ügy van! — Jánossy Gábor: Jogtalan és igazságtalan eljárás volt!) De van még egy tényező, amit ki kell emelnem azzal kapcsolatban, hogy nekünk a Nemzetek Szövetsége tanácsokat adott legyengült termelésünk megerősítésére. Tyler biztos úr meg járja az országot és a legapróbb részletek után is érdeklődik, mit lehet itt még a nemzetből kisajtolni. Nézze meg a mi zárszámadásainkat és a kormány asszisztenciájával mélyedjen bele ezekbe. Remélem, hogy akkor felvilágosítja^ a Nemzetek Szövetségének pénzügyi bizottságát, hogy a magyar államnak az adóssága nem 1451'1 millió pengő, mint azt a pénzügyi bizottság megállapítja. Ez az adósság a külföldi adósságunkat képviseli 100%-ig valorizálva. Ebből csak 132 millió a magyar állam adóssága, illetőleg a magyar hitelezők kölcsöne, de a magyar hitelezők kölcsöne nem ennyi, hanem 11 milliárd pengő a valorizált kölcsöntőke. Azt mondja a Nemzetek Szövetsége, hogy nagy a jóindulat a magyar nemzet iránt. Segítsen tehát rajtunk a Nemzetek Szövetsége azáltal, hogy a külföldi hitelezők elégedjenek meg évenként 4—5 évig azzal a kamattal és tőketörlesztéssel, amelyet mi 11 évig a 11 milliárd P magyar hitelezőktől felvett kölcsön után fizettünk. Ez nemcsak a mi országunk talpraállításának, hanem a külföldi hitelezőinknek is eminens érdeke. T. Ház! Szeretném tovább folytatni fejtegetéseimet és megállapításaimat ezen a területen, de nincs időm, mert ellenzéki képviselőtársaim, de meg a közvélemény is azt t kívánja tőlem, hogy mondjak átfogó kritikát az államháztartás ellenőrzéséről. Ügy érzem, hogy e feladat elől, bármennyire nem tartom magam hivatottnak, nem lehet kitérnem. Beszédemben elsősorban azt fogom tárgyalni, milyen volt a Legfőbb Állami Számvevőszék közjogi ellenőrzése 10 év alatt és milyen volt ugyancsak 10 év alatt a közigazgatási ellenőrzés a minisztériumok és az utalványozó hatóságok mellé rendelt számvevőségek részéről. (Halljuk! Halljuk!) Külön fogom tárgyalni azt, milyen lesz a két kategóriájú ellenőrzés az új kormányelnök jelentései szerint a jövőben. Mindenki tudja, hogy az 1870. és az 1880. évi törvények a magyar állam egész területére kiterjesztették a Legfőbb Állami Számvevőszék közjogi ellenőrzését, amia

j nemzet védelmét, az államgazdaság tisztaságát és termékenyítését jelenti. Megállapítom, ^hogy 10 év alatt az alkotmánybiztosítékot képező közjogi ellenőrzés, amelynek letéteményese a Legfőbb Állami Számvevőszék, úgy eszközeiben, mint területében megcsonkíttatott. Minden megszűkítés, minden legkisebb megcsonkítás a nemzet sérelmét jelenti. A sok közül elsősorban felemlítem, hogy 10 év alatt a magyar kormány a Legfőbb Állami Számvevőszék elnökének bírálatra alkalmas leltári beadványokat sem az ingatlan vagyonról, sem az ingókról, sem a hasznos jogokról, sem pedig az állami követelésekről nem adott. (Sándor Pál: Gyönyörű.) Ennek az volt a következménye, hogy az egész állami vagyon kezelésében^ bizonyos lazulás, bizonyos könnyelmű gazdálkodás állott be. További következménye volt a leltári beadványok elmaradásának az, hogy a Legfőbb Állami Számvevőszék elnöke a vagyon- és jövedelmi mérleg készítését és az országgyűlés elé terjesztését 10 évig kénytelen volt szüneteltetni, noha e mérlegek adatai világítják meg egészében és közokirati hitelességgel a magyar államháztartás gazdálkodását. (Sándor Pál: Ez rettenetes!) A mérlegek hiánya miatt, ami biztosítéka, fundamentuma az országgyűlés ellenőrzésének, természetesen ez az ellenőrzés is csonkítást szenvedett. Kötelességem még megjegyezni azt is, hogy a zárszámadásoknál a mérlegek hiánya nemzetközi vonatkozásban is éreztette hatását. Területben megrövidítést jelent az, hogy beruházási pénz ja vadalmákat, milliókat és milliókat alapokba utaltak be, alapokat létesített belőlük a kormány és ezáltal megbontotta a költségvetés egységességét, aminek következménye lett a szabadabb gazdálkodás és az, hogy a beruházási célokra kivont pénzjavadalmak nem éppen beruházási célokra fordíttattak, amint ezt a Nemzetek Szövetségének pénzügyi bizottsága a maga jelentésében szintén megállapítja. Az úgynevezett rendelkezési alapokról kívánok szólni, amelyeket köznyelven titkos alapoknak neveznek. Ezeknek az alapoknak ellenőrzését a kormány költségvetési törvényben kivonta a Legfőbb Állami Számvevőszék ellen-