Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-25

Az -országgyűlés képviselőházának 25. ülése 1931 november 20-án, pénteken. ;>C>r> mégis igényelhetem. Es ez vonatkozik annak a megítélésére is, ami — mondjuk — a legköze­lebbi mu.lt politikájára vonatkozik. A t. kép­viselő urak jobbról és balról sokat vitatkoztak itt-- a felelősségek kérdéséről, és a t. túloldal erősen hangoztatta azt, hogy: ime, ez a párt mindenáron a másik oldalra akarja tenni a felelősséget és a maga részéről semmi felelőssé­get sem akarnak vállalni. En elismerem azt, hogy egy kormányzat irányáért, egy kormány­zat eredményéért mindig elsősorban a kormány és az^ azt támogató párt felelős, csak ha azt viszgáljuk, hogy minő hangulattal, minő miliő­vel kellett annak a pártnak számolnia, , minő viszonyokat kellett figyelembe vennie, akkor igenis megtaláljuk a felelősségét nemcsak en­nek a pártnak, amelyhez tartozni az ország­gyűlésben magában csak rövid idő óta van sze­rencsém, hanem meg lehet állapítani az összes politikai és közéleti tényezők felelősségét is. Mert igen helyes az a megállapítás, hogy az a gondolkodás, amely az állam feladatai te­kintetében a háború előtt megvolt, alaposan megváltozott. A kormányok a háború után av­val a jelenséggel találkoztak, — és ezt nem egy ellenzéki szónok is szíves volt elismerni — hogy tulajdonképpen mindent az állami hata­lomtól vártak, minden igény teljesítése az ál­lamtól követeltetett, ellenben sohasem gondol­tak arra, hogy tulajdonképpen itt az állam­polgárok összesége az, amely ezeket az áldo­zatokat, amelyeket az államtól kívánnak, meg­adja. Ez általános mentalitás^ volt, amelyre >már rámutatott Eber Antal t. képviselőtársaim ak­kor, amikor a felhatalmazási javaslatot^ letár­gyaltuk, amely mentalitás az egész közéletün­kön végivonul. Hiszen íme, ebben a vitában is láttuk azt, t. képviselőtársaim, hogy minő ön­érzettel — és hozzáteszem jogos önérzettel ^— hivatkoztak azok .a t. ellenzéki képviselőtár­saim, akik a népoktatás fejlesztése körül ma­guknak teljes joggal érdemeket vindikáltak, arra, hogy íme, ezt ők követelték. Ez a menta­litás élénken emlékeztet arra a felfogásra, amelyet saját hivatásom, az ügyvédi hivatás körén belül hallottam egyszer anekdota alakjá­ban. Ha az ügyvéd megnyeri a pert, akkor a közvélemény a kliens részére úgy hangzik, hogy: én az ön ügyét megnyertem. Ha elveszti a pert, akkor azt mondja, hogy: Ön àz ügyét elvesztette. (Tetszés a jobboldalon.) Evvel a tréfás szemrehányással illettek bennünket, ügy-. védeket. T. képviselőtársaim is úgy ^okoskod­tak, hogy az, hogy egy nemzeti alkotás, a nép­oktatás nagyszerű kiépítése megtörtént, a mi érdemünk, az ellenben, hogy ez pénzbe került, hogy az államháztartás ennek bizonyos fokig megadta az árát, már csak annak az átkos kor­mánynak bűne, amely velünk szemben áll. (Taps a .jobboldalon. — Egy hang a baloldalon: Mértéket kellett volna tartani!) Engedelmet kérek, így történelmileg igazsá­got szolgáltatni nem lehet. A t. kormány azt hi­szem, helyesen állapította meg a változott vi­szonyok hatása alatt, hogy új pénzügyi politi­kát inaugurál. Talán nem is egészen új ez a pénzügyi politika, mert hiszen azok a jelensé­gek, amelyekről itt szó lehet, már hónapokkal előbb, sőt bizonyos foki g ^ talán évekkel vissza-; menőleg is mutatkoztak, és ez bírta rá az előző kormányt is arra, hogy életbe léptesse a taka­rékossági bizottságot, amelynek elnöke és elő­adója a 6-os bizottságban résztvett, hogy az adminisztráció racionalizálására kiküldött kor— mánybiztos intézményét létesítse, aki szintén részt vett a 6-os bizottságban. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. ' KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. IL Niamessiny Mihály: Tisztelettel kérem be­szédidőmnek 15 perccel való meghosszabbításai. Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbí­tást megadni? (Igen!) A Ház a kért meghosz­szabbítást megadja. Niamessny Mihály: T. Képviselőház! Mon­dom, a közigazgatás racionalizálására kikül­dött kormánybiztos is résztvesz a 6-os bizott­ság munkálataiban. Szóval az, hogy itt a költ­ségvetés bizonyos visszafejlesztésére feltétlenül szükség van, már a választások előtt, már az előző kormány alatt is nyilvánvaló volt, és e tekintetben magam is és sok képviselőtársain is a választók előtt állást foglaltunk. Most belép azonban az új kormány egy pénzügyi programmal, amelynek halljuk most a kritikáját. Azt mondják: micsoda kicsinyes eszközökkel akarja ez a kormány helyreállí­tani az egyensúlyt, hiszen egyebet sem akar csinálni, mint az egyik oldalon töröl a kiadá­sokból, a másik oldalon pedig ész nélkül fo­kozza a bevételeket; ez egyszerű összeadás-ki­vonási probléma, amelyben semmiféle 'politi­kai, vagy államférfiúi teljesítmény nincs. Már olyan kifejezéseket is hallottunk a sajtóban, hogy ezt akármelyik adótárnok is megcsinálta volna. Engedelmet kérek, t. Képviselőház, először is ennek a négy matematikai alapműveletnek, az összeadásnak, kivonásnak, -szorzásnak és osz­tásnak a jelentőségét az államháztartásban éppoly kevéssé szabad alábecsülni, mint ahogy nem szabad alábecsülni a magasabb matézis világában sem, mert hiszen ha a matematiku­sok a négy alapművelet alapigazságát nem tar­tották volna szem előtt, bizonyára nem tudták volna kiszámítani annak a bolygónak a kerin­gését sem, amelyet igen komplikált módszerek­kel fedeztek fel a világűrben. Természetes azonban, hogy a kiadások csök­kentésének és a bevételek fokozásának igen­mélyreható jelentősége van államháztartásunk­ban, mert hiszen igen erős nemzetpolitikai, szo­ciális, az egész társadalmi struktúrát érintő és gazdasági érdekeket kell szem előtt tarta­nunk akkor, amikor a kiadások törlésének kér­désével foglalkoztunk. Én csak arra a konfcro­verzálisra kívánok rámutatni, amely ma és gondolom két nap előtt elhangzott felszólalá­sokban egyrészt G aal Gaston t. képviselőtár­sam, másrészt Homonnay Tivadar t. képviselő­társunk között az, állam feladatai tekintetében a fizetések leszállítása tárgyában fennforog. Igenis ezt a kérdést ma, amikor a magángazda­ság tevékenysége minimális, amikor, a társada­lom felvevőképessége a nemzeti intelligencia fölöslege tárgyában legalább is kétséges és ala­posan meggyengült, nagy óvatossággal kellett kezelni; igen helyesen tette a t. kormány, hogy ilyen nagy óvatossággal kezeü és igen helyes a 6-os bizottságnak az a-megállapítása, hogy ezentúl is így kívánja kezelni a • tisztviselők személyi illetményei leszállításának kérdését. Természetes, hogy a nemzet minden rétegének meg kell hozni a maga áldozatait, amikor azon­ban egy meglevő állapotot találunk, amikor előttünk van egy korszak, amely az állami be­avatkozás erős kiterjesztésére vezetett, amely állami beavatkozást természetesen, hivatali kö­zegek nélkül exkutálni nem lehetett és ma sem lehet, akkor sem a tisztviselők létszámának túlságos csökkentésére, sem a fizetések túlsá­gos leszállítására — mondjuk, azokon a terve­ken túl, amelyeket a 6-os bizottság^ és ennek kapcsán a kormány felállított — igazsággal gondolni nem lehet. Hiszen méltóztassanak csak egy dologra gondolni.

Next

/
Thumbnails
Contents