Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-24

Az országgyűlés képviselőházának 2U. ülése 1931 november 19-én, csütörtökön. 331 dokolt jogászi munkával, hogy mi ezeknek a vádaknak szemébe tudjunk nézni, ezeket a vádakat letárgyalhassuk és kimutathassuk az uraknak azt,* hogy ezek a vádjaik alaptalanok és hamisak. (Esztergályos János: Tessék elfogadni az indítványunkat!) Nem gátolhatom meg a t. túloldalt abban, hogy állandóan a felelősségrevonás kérdésével foglalkozzék, nem szabhatok gátat annak a törekvésnek, hogy itt a jogi felelősséget felhánytorgassa, de én azt hiszem, hogy amikor ég felettünk a ház, akkor nekünk előbb való kötelességünk, hogy hozzátartozóinkat, akik bent ülnek abban az égő házban, kimentsük, és azután elmélkedjünk és törjük a fejünket azon, hogy vájjon gyújtogatok áldozatai lettünk-e és a gyújtogatok at kell-e felelősségre vonnunk, vagy pedig a villám csapott a házunkba és a jó Istennel kellene perbeszállnunk. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Én azt hiszem, és ebben talán minden erről az^ oldalról felszólalt képviselőtársam véleményével találkozik megállapításom és meggyőződésem, — és ezt én, aki ennek a parlamentnek azelőtt tagja nem voltam, tárgyilagosan és igazságosan állapíthatom meg — hogy az elmúlt kormány mindent megtett a haza érdekében, mindent jó szándékkal tett, mindent becsületes szándékkal tett, tehát nem hazafias dolog ennek a kormánynak a becsületébe gázolni. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon. — Esztergályos János: Az öngyilkosok tömegei, az árverések tízezrei, a nyomorgók, munkanélküliek mind ezt jelzik! — Felkiáltások a jobboldalon: Ezek közhelyek! Ezekkel nem lehet operálni! — Esztergályos János: Mindent megtettek, ami a pusztuláshoz vezet! — Zaj. — Elnök csenget.) Ami bajunk van, azt egyfelől Trianonnak köszönhetjük, amelynek áldásait előttem szólott t. képviselőtársam, Herczegh Béla volt szíves kifejteni. Ezzel nem akarok foglalkozni, de köszönhetjük másrészt a jó Istennek, aki nekünk rossz termést adott, súlyos elemi csapásokat adott. Nekünk az a kötelességünk- hogy munkával és becsületes igyekezettel ebből a súlyos, válságos helyzetből az országot kimentsük, nem pedig az, hogy rágalmak és gyanúsítások terjesztésével megmételyezzük ennek az országnak szellemét, közszellemét és lejárassunk olyan férfiakat, mint gróf Bethlen István, aki nemcsak idebent vpit nagy ember, hanem odakint is. Ha őt lejáratjuk, az ő nevét befeketítjük, azzal nemcsak az ő személyének ártunk, hanem ártunk magunknak, ártunk ennek a nemzetnek és talán felégetjük azoknak a ludaknak pilléreit is, amelyeket Bethlen István rakott le a nagy nemzetek felé. A jelentést elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik. — Pakots József: E szerint semmi baj sincs! Most már minden rendben van!) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Sándor István! Sándor István: T. Ház! Odakint a nét>, a választók «azt várják tőlünk, hogy felsoroljuk itt az ő súlyos bajaikat és keresni igyekezzünk arra megfelelő orvoslást. Ha mégis minduntalan ilyen kérdések merülnek fel, mint a mélyen t. előttem szólott képviselőtársam is megint a múltért való felelősség kérdését vetette fel, ebben azt hiszem, mindkét oldalnak van része, mert hiszen a t. túloldal részéről is talán túlzottan sokszor foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Később, amikor a multak dolgaival igyekezem lehető tárgyilagosan foglalkozni, abban benne lesz a reflexió az elmondottakra is és ezért erre bővebben ez alkalommal kiterjeszkedni nem óhajtok. Szomorú az, hogy az előttünk fekvő jelentések bajmegállapításokat tartalmaznak az államháztartás egyensúlyának mikénti helyreállításáról, — de bizony igen kevés javaslatot tartalmaznak arravonatkozólag, hogy különösen akkor, ha a külföldnek fizetünk, rendszeresen és sokáig — hogyan él meg idebenn a magyar ember. (Ügy van! a baloldalon.) Pedig, ha a termelés folytonosságát, a termelés rentabilitását és értékesítését biztosítani nem tudjuk, akkor az államháztartás szanálására is hiába készítik a legbölcsebb, a legjobb javaslatokat, azokból a javaslatokból ennek a nemzetnek számára egészség nem teremhet. Hiába emelünk adót, hiába vannak a különböző korlátozások és hiába tudunk mi a külföldnek pontosan fizetni, a szép tervek nem állhatnak szilárdan az olvadozó vagyonok, számban egyre csökkenő fizetőképes alanyok és a munkátlanok egyre növekvő száma felettAmi a felelősség kérdését illeti, amint említettem, erről talán több szó is esik, mint kívánatos volna, mégis méltóztassék megengedni, hogy annyit konstatáljak, hogy tagadás, hogy ezekért a magyar viszonyokért, azoknak ide való lesüllyedéséért kizárólag csak a világválság volna felelős és Trianon, nem lehet helytálló, mert ha ez így volna, akkor az egységespárti szónok urak nem kísérelnék meg olyan sok esetben azt, hogy ebbe a felelősségbe az ellenzéket és az egész magyar népet is belevonják. Felelősség tehát tényleg van, azokon a szerencsétlenségeken túl is, amelyek fő okai e nemzet bajainak s ez a felelősség annyira súlyos; hogy ez ellen a felelősség ellen újból és újból kénytelen felállani és védekezni az egységespárt egy-egy illusztris szónoka. En azonban azt hiszem, fontosabb, hogy azt vizsgáljuk: honnan eredhettek ezek a bajok, hol van ezeknek a kiindulópontja, a gyökere. Előttem mindig úgy tűnt fel, hogy a kiindulási pont az volt, amikor éveken keresztül több száz millióval több adót szedtek be, mint amennyire az államnak akkor szüksége volt. A költségvetésekben, illetőleg a zárszámadásokban évrőlévre mutatkozott igen nagyösszegű felesleg egyfelől arra bírta a kormányt, hogy terjeszkedjék, mert íme, bírjuk, feleslegek vannak, másfelől pedig a közvéleményben is felkeltette azt a hitet, hogy íme ez az ország bírja, többet kell tenni, mint amennyit eddig tettünk, szabadabban költekezhetünk, s innen keletkezett az a költekezési hajlam, amelynek keserű levét most kell meginnia az országnak. Pedig milyen szomorú és milyen szerencsétlen dolog az, hogy ezeknek a mi bajainknak ilyen ijesztő és lesújtó alakban éppen most kellett megnyilvánulniuk, amikor azt látjuk, hogy a francia lapok szerint is Amerika közvéleményét jelentő Borah szenátor a világválság okainak gyökerét — szemtolszembe a francia miniszterelnök úrral s a sajtón keresztül a francia közvéleménnyel szemben — a békeszerződésekben s külön kiemelve a trianoni békében jelöli meg. Azt látjuk, hogy egyidejűleg szólaltak meg Mussolini és angol államférfiak, talán vezetve valamennyire a nemzetünk iránti barátság által is, de mindenesetre vezetve azáltal, hogy ők a hivatott orvosai a mai világválságnak, mint a világhatalmak élén álló férfiak, s kutatásaik során kellett, hogy rájöjjenek arra, hogy a bajok gyökere legnagyobb részben itt van. Ha most ilyen körülmények között a kis magyar nemzet megőrzött ereje és nagy igaz-