Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.
Ülésnapok - 1931-23
268 Az országgyűlés képviselőházának J zaárfolyamon tudja megvenni, vagyis olcsóbban, mint amennyibe azok tulajdonképpen kerülnek. Ezzel szemben mi devizákat nagyon ritkán kapunk, kényszerülve vagyunk tehát nyersanyagunkat horribilis áron megvenni itt a belföldön, sokszor silányabb minősében, mint például a répaszeletet. Továbbá 90%-ban mi viseljük mint fogyasztók a nagyipar védővámjait. (Ügy van! Ügy van!) Ezenkívül pedig most újabban elvesztettük a belső vámvédelmet, amelyet a boletta és az intervenciós vásárlások számunkra jelentettek. Ha tehát mi ebből a sanyarú helyzetből, amelyben ma a mezőgazdaság van, a jövőben ki akarunk jutni, akkor a mezőgazdaság védelmét nem lehet abbahagyni. Nem lehet azt mondani, ami a 33-as bizottságban elhangzott, vagy amit a Népszövetség biztosainak jelentéséből olvasunk, hogy többé a mezőgazdaságot védeni nem szabad, hanem igenis meg kell szervezni szakszerűen és következetesen a mezőgazdaság védelmét, mert a mezőgazdaság az az alap, amelyen az egész gazdasági épület Magyarországon felépült. (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) Az első dolog lesz e tekintetben a kivitel organizációja. Természetes, hogy a kivitel ma nehézségekbe ütközik a devizakérdés miatt, de a megoldás nem lehet az, — amint nagyon helyesen mondta tegnap az én mélyen t. barátom Apponyi Albert is, — hogy mi lehetőleg sokat vigyünk ki és lehetőleg semmit se importáljunk, mert ez teljesen-lehetetlen. Ez olyan közgazdasági tantétel, amelyet éppen abban a bizonyos genfi jelentésben olvastam először életemben. A devizakérdés megnehezíti, amint mondottam, az exportkérdésnek a megoldását, azonban ezeket a nehézségeket különböző utakon el lehet kerülni. Nem akarok ezekre az utakra kitérni, mert az idő rövidsége nem engedi, csak egyet említek meg: a cserekereskedelmet. A cserekereskedelem különbözik attól a bizonyos clearing-rendszertől, mert a clearing-rendszer csak^ annyit jelent, hogy számlára importálunk, illetőleg exportálunk és a végén majd meglátjuk, hogy melyik állam tartozik a másiknak. Itt könnyen megtörténhetik, hogy például az osztrákok fognak nekünk tartozni 30 millióval, amit azonban nem fognak tudni nekünk megfizetni, mert nem fog deviza rendelkezésükre állani. (Petrovácz Gyula: Es az oroszok!) A cserekereskedelemnél azonban a clearing csak mellékes szerepet játszik, mert a cserekereskelemben előre meghatározott áruk előre meghatározott értékben kerülnek kicserélésre és így valószínűség szerint nem áll fenn az a veszély, hogy a végén az egyik állam terhére maneo következik be. Kérek tizenöt percnyi meghosszabbítást. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház megadta. Gróf Festetics Sándor: A cserekereskedelemnél azonban, hangsúlyozom, hogy vigyáznunk kell a mi különböző érdekeinkre, elsősorban a külföldi kölcsönök kamatszolgáltatására, mert itt devizákra szükségünk van, tehát a cserekereskedelmet általánossá, száz százalékossá tenni nem lehet, hanem elsősorban is súlyt kell helyezni arra, hogy azokat az előnyeinket, amelyek a kereskedelmi szerződésekben az ott megállapított kontingensekben le . vannak fektetve, mi tényleg meg is kapjuk úgy, ahogy az illik és^ való. Csak ezeken a kontingenseken túlmenő és bizonyos meghatározott árucsoportokra nézve lehet bevezetni a csere'3. ülése 1931 november 18-án, szerdán, kereskedelmet. Mi, gazdák, már régóta nagyon kívánjuk a cserekereskedelmet, mert ezáltal devizanehézség nélkül külföldi iparcikkek jönnének be az országba s ezek a nagyipar monopolisztikus helyzetét gyengítenék. Hogy milyen súlyos reánk nézve a nagyipar monopolisztikus helyzete, azt leginkább a szénkérdés világítja meg. (Halljuk! Jobbf elől.) Azelőtt a nagyobb üzemek gőzekékkel szántottak, magyar gőzekékkel és magyar szénnel, most pedig, miután a szén olyan drága, hogy azt rentábilisan felhasználni nem lehet, a gazdaságok rohamosan áttértek a traktorüzemre, tehát idegen traktort és idegen petróleumot használnak. Ez kitűnő devizapolitika! De ezzel még egy más szociális jellegű baj is jár, tudniillik az áttérés a gőzckegazdálkodásról a traktorgazdálkodásra lehetővé teszi, hogy rengeteg embert elbocsássunk. (Ügy van! a jobboldalon.) Ezek az emberek a nincstelen munkanélküliek számát szaporítják. (Ügy van! Ügy van! jobbfelőlJ Másodszor: tisztába kell jönnünk végre azzal, hogy vájjon képesek vagyunk-e a külföldi kölcsönöket visszafizetni, illetőleg a külföldi kölcsönök kamatait megfizetni. (Felkiáltások a jobb- és a baloldalon: Nem!) Ha képesek vagyunk erre, akkor meg kell hogy fizessük tartozásainkat, lia pedig nem vagyunk képesek erre, — mint ahogy, sajnos, azt hiszem, hogy momentán nem vagyunk képesek — akkor nem marad más hátra, mint hogy megegyezzünk külföldi hitelezőinkkel, mert hiszen, jobb, ha még valamit megmenthetnek, mert ha soká várnak, esetleg nem fognak tudni többé semmit sem megrmenteni. En itt nemcsak az úgynevezett Stillhalte-ra gondolok a rövidlejáratú hitelek terén, hanem a hosszúlejáratú, valamint a rövidlejáratú kölcsönök kamatterhére is gondolok, (Helyeslés jobbfelől.) amely igen sok magángazdaságot ma már teljesen passzívvá tesz. Harmadszor: vizsgálat alá kell venni azt a kérdést, vájjon indokolt-e a magas nemzetibanki kamatláb a mai viszonyok között. (Felkiáltások a jobboldalon: Nem!) Hiszen a kamatláb leszállítása nem vezethet inflációhoz, ha új hiteleket nem bocsátanak ki. Teljesen indokolatlan tehát, hogy a régi hitelek prolongálásánál minket ilyen óriási kamatterhek terheljenek, különösen a nagyipar olcsó kamatterhe vei szemben. Negyedszer: meg kell alkotni r mielőbb az uzsoratörvényt a kisexisztenciák védelmére. Ez már folyamatban is van. Ötödször: hozzá kell nyúlni a legkényesebb kérdéshez, az eladósodott kisgazdatársadalom megmentéséhez. (Helyeslés a jobboldalon.) Nem kell visszariadni esetleg kötvénykibocsátástól sem. Ugy gondolom ezt a kötvénykibocsátást, hogy a kötvényeket a hitelező bankok kapják s ezek a kötvények százszázalékos fedezetet nyernek azokban a földekben, amelyeket az adósok leadnak s amelyeket a kormány az új birtokosok kezére juttat. Itt azonban vigyázni kell, hogy az új birtokosok a vételárhátralék után alacsony kamatot fizessenek, maximum négy százalék kamatot, mert a mezőgazdaság többet nem bír el. Arra is vigyázni kell, hogy a bankok ezen ne keressenek, hogy ne álljon elő nagy marge a gazdák, az új birtokosok által fizetett kamat és a bank által húzott kamat között, mert hiszen ez természetesen az államkincstár által volna megtérítendő. Semmi szükség nincs arra, hogy a bankokat egyelőre ezen a téren ilyen indokolatlan keresethez juttassuk.
