Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-23

Â2 országgyűlés képviselőházának 23. nekünk, akik már 1918-tól kezdve több alkalommal le voltunk szerelve (Propper Sándor: Az általános leszerelésre mondotta!) és teljesen ki vagyunk fosztva. Nem hagyhatom továbbá szó nélkül azt sem, hogy egy barátságos államról és egy irántunk barátsággal viseltető államférfiúról a magyar Képviselőházban olyan nyilatkozatok hangozzanak el, mint amilyenek előttem szóló t. képviselőtársaim szájáról elhangzottak. Nekünk akkor, amikor Mussolini érdemeiről szó van, (Elénk éljenzés és taps a jobboldalon.) nincs semmi okunk arra, hogy arra az időre menjünk vissza, illetőleg azokat az okokat kutassuk, amelyek esetleg az ő elhatározását irányították akkor, amikor még a monarchia volt äz, amellyel szemben állottak, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) hanem igenis nekünk azokat az érdemeket kell szem előtt tartanunk, amelyeket ő minden egyes alkalommal a magyar állam legnehezebb küzdelmeiben velünk szemben követett magatartásával az utolsó tíz esztendőben szerzett és ezért őt az egész nemzet részéről csak a hála és az elismerés illetheti meg (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon. . —- Propper Sándor: Csak menjenek hozzá hálálkodni, majd kapnak érte citromot!) Az a meggyőződésem, hogy az a barátság, amely Magyarországot Olaszországgal egybekapcsolja, nincs ellentétben azzal, hogy Magyarország a francia birodalommal ne legyen olyan barátságos és harmonikus együttműködésben, ahogyan azt a kölcsönös érdekek megkívánják. (Propper Sándor: Barátságot Franciaországtól, szerelmet Mussolinitői! - Zaj.) Ezekután, ha meg méltóztatnak engedni, bátor leszek a vita alapjául szolgáló jelentéssel foglalkozni. A pár éve tartó és eredményekben mindinkább kimélyülő gazdasági válság — nem vitás — meghaladja azokat a helyi okokat, amelyekkel egy rövidlejáratú vagy pedig egy kis területre vonatkozó válságot indokolni lehet, és világkérdéssé nőtte ki magát, amely problémának megoldásán nemcsak '• politikusok^ hanem az összes gazdasági és pénzügyi szakértők is hosszú idő óta tanácskoznak. Ez a tanácskozás .azonban eddig még nem hozta meg azokat az eredményeket, amelyeket tőlük várunk. Ennek oka azonban nemcsak a kérdések^ nehézségeiben, hanem inkább abban keresendő, hogy még a szövetséges viszonyban lévő államok között is a világuralomért folyik a küzdelem, a győzők és a legyőzöttek gazdasági háborúja mellé a győzők közötti elsőbbségi harc is csatlakozott, és ennek látható nyoma az angol fontnak, az amerikai dollárnak a világpiacokat is megrendítő akárcsak ideiglenes áresése. Mindaddig, .amíg a világ nagy gazdasági és pénzügyi problémáit politikai célokkal telített elgondolásokkal óhajtjuk megoldani, a gyógyulás helyett csak világpusztulást fogunk elérni. Mindaddig tehát, amíg az illetékes tényezőket nem hatja át az egész emberiség megmentésének nemes gondolata, a hatalmat ezidőszerint képviselő arany vándorolhat az egyik országból a másikba és vándorolhat valamennyi országból egy országba, ez a tönkrement népek keserves vérhullása és nem az az orvosság lesz* amely az egész világválság megszűnését kell, hogy eredményezze. Ez az állapot minden védekezés ellenére végeredménybenott is meg fogj a^ kívánni a maga áldozatát, mégpedig súlyos áldozatát, ahol még a rab szolgatartás gondolata uralkodik a lelkeken. Ha ez megtörténik, akkor fog csak bekövetkezni az a megértő elgondolás, amelyre mindannyian várunk, és amelynél csak azt kíüíése 1931 november 13-án, szerdán. â6l vallhatjuk, hogy előbb következzék be, semhogy nemzetek tönkremenetelével helyrehozhatatlan károk és áldozatok álljanak elő. Az első kérdés tehát az, hogy minő intézkedéseket tegyünk a katasztróla megakadályozása, illetve kitolása érdekében. Tisztában kell ugyanis lennünk azzal, hogy azok az, intézkedések, amelyek általunk megteendők és általunk megtehetők, csakis ilyen jellegűek lehetnek. Mi egymagunkban világválságokat nem tudunk megoldani. Különösen nem a mai megcsonkított állapotunkban. Midőn a monarchiának területi adottsága mezőgazdasági és ipari termelésünk elhelyeződését nagy vonásokban biztosította, akkor egy világválság szimptomáival szemben sokkal könnyebb volt a küzdelem és sokkal eredményesebben lehetett felvenni a küzdelmet, mint ma. A magyar búza világcikk volt akkor is, de termelésünk legnagyobb részének a belső területen való felvevőképesség szabta meg az árát, és csak az ezt meghaladó áru volt az a felesleg, amely nem kockáztatta és egyszersmind nem veszélyeztette megélhetésünket. Ma azonban alig adjuk fel a búzát, máris egy olyan vámtarifába ütközünk bele, amelynek tételeit nem a gazdasági elgondolás és nem a gazdasági méltányosság, hanem a politika szabja meg. Nemcsak nacionalista álláspont tehát az a felfogás, amely a gazdasági bajoknak egy kútforrását. mint azt már a szónokok egy igen tekintélyes részétől hallottuk, a trianoni bekeparancsiban találja. Politikailag lehetnek közöttünk eltérések, az egyes gazdasági kérdésekben gondolkodhatunk egymástól eltérően, kétségtelen azonban az, hogy emberi és nemzeti egybeforrásunkat a trianoni határok elleni küzdelemnek kell megpecsételnie. Hogy az ország többi részének a mezőgazdasági területektől való elszakítása minő eredményeket és minő átkos eredményeket eredményezett, arra vonatkozólag bátor vagyok a következő példával szolgálni. Az 1928. évben ezer métertonnát véve alapul, búzakivitelünk 284'4-et tett ki és ezért kaptunk ugyancsak ezer pengőjével számítva 88.906 pengőt. Ezzel szemben azonban már az 1930. évben ugyanilyen alapon 22%-kai több volt a kiszállított búzamennyiség és kellett volna kapni 22%-kal többet, e helyett kaptunk 20%-kai kevesebbet. A tonnánkénti árveszteség 101 pengőt tett ki. Ugyanez körülbelül az arány a többi mezőgazdasági cikkeknél is. Ha már most leszögezzük azt, hogy a mezőgazdasági cikkek egész kivitelünknek az 1930. évben 48'3%-át tették ki, akkor nagyon könnyű megállapítani, hogy eleget tudtunk volna tenni belföldi és külföldi fizetési kötelezettségeinknek, ha a jelzett katasztrofális búzaár és mezőgazdasági áresés nem következik be, amely például a búzánál kereken 300%-ot tesz kL Ezt a megállapítást a gazdaságpolitikai kérdések reális elbírálásánál nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ugyancsak sok mindent megértünk akkor, — és itt utalnom kell arra a kijelentésre, amelyet Apponyi Albert t képviselőtársam tegnap tett, s amelyben ezt megállapította — ha tudjuk, hogy a magyar állam kénytelen viselni azokat a nyugdíjterheket is, amelyek eredetileg és tulajdonképpen a körülöttünk lévő utódállamokat illették. Az 1929/30. évben a közigazgatási terhek 974 milliót tettek ki. Ebből a nyugdíjteher kereken 145 millió volt, tehát a közigazgatási kiadások 15%-a. A Képviselőház politikai pártjai —• azt hiszem — teljesen egyetértenek abban, hogy további adóemelésekkel a mostani helyzetet szanálni nem lehet, mégpedig azért, mert azt hiszem, hogy máris elértünk arra a határra, amely »