Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-23

;^62 Az országgyűlés képviselőházának 23 az adóalanyok életképességének veszélyeztetése nélkül nem léphető túl. Lehet, hogy hitelezőink talán még súlyosabb, talán még nagyobb megterheltetéseket kívánnak tőlünk, ámde minden ilyen törekvés elől el kell zárkóznunk, mert a jövedelem állandó csökkenése mellett statisztikai adataink szerint jövedelmünknek már körülbelül felerészét adókra fordítjuk. Hitelezőink egyébként is teljesen érthetetlen álláspontot foglalnak el az előttünk fekvő népszövetségi jelentésben foglaltak szerint. Kimondják azt, hogy az állam pénzügyi helyzete nem olyan súlyos, mint volt 1923-ban, kimondják azt, hogy az állam eladósodása nem nagymérvű, és ezek után kijelentik, hogy túlzott mértékben vettük igénybe a külföldi kölcsönöket s kijelentik azt is, hogy további kölcsönre nem számíthatunk. Ami a külföldi eladósodást illeti, megállapíthatjuk, hogy 1925-ben a népszövetségi kölcsön felvétele után az állam eladósodása 1315 milliót tett ki. Ezzel szemben a mai eladósodásunk 1629 millió. Az állami eladósodásra vonatkozóan tehát megállapíthatjuk, hogy tényleg a népszövetségi jelentésnek az a beállítása, hogy nem vagyunk túlságosan eladósodva, megáll, ennek ellenére a logikával ellenkezik annak megállapítása, hogy: külföldi kölcsönre azonban nem számíthatunk. En azt hiszem, hogy a Népszövetség kiküldötteinek működése nem váltotta be azt a reményt, amelyet hozzája fűztünk. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) En azt hiszem, hogy a kormány azért kérte a Népszövetség kiküldötteinek megjelenését, hogy segítségünkre legyenek. Es mit látunk? Azt látjuk, hogy a népszövetségi kiküldöttek az önmaguk érdekét mindenek felett szem előtt tartó hitelező szorgosságával (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) egy kényszeregyességi egyenleget csináltak, egymásnak ellenmondó adatokkal és következtetésekkel. Készítettek egy olyan munkálatot, amely az ő érdekeiket szolgáló állítólagos jó- \ tanácsoktól eltekintve, semmit sem tartalmaz. Készítettek egy olyan tanulmányt, amelyért minden kereskedelmi érettségin megbuktatják a növendéket, mégpedig azért, mert nincs benne eredmény, nincs benne invenció és nem oldotta meg a reá bízott feladatot. Mi a lényege a népszövetségi jelentésnek? Az, hogy a saját erőnkből tegyünk eleget külföldi kötelezettségeinknek, nehogy megromolják az állam hitele, az a hitele, amelyre nézve kijelentik, hogy azt nincs módjukban honorálni. Megfontolást igényel azonban a jelentésnek az az álláspontja, amely a költségvetés legfelsőbb fiatárát 800 millióban maximálja. En azt hiszem, hogy a mai gazdasági helyzet mellett ez a 800 millió túlmagas lesz, és hogy a t. kormánynak az az álláspontja amely szerint 850 milliós határt kér, a mai gazdasági viszonyok mellett nehezen lesz megvalósítható, kivéve, ha gyors gazdasági intézkedések, a gazdaság helyreállításának és talpraállításának olyan olyan eredményeit fogják mutatni, amelyek lehetővé fogják tenni a kiadások mellett a bevételéknek is megfelelő emelkedését. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Lányi Márton: Kérem beszédidőm meghoszszabbítását. „ , Elnök: Mennyi idővel kéri meghosszabbítani a beszédidőt a képviselő úri Lányi Márton: Negyedórával. Elnök: Méltóztatik ehhez hozzájárulni? (Igen.) • Ha igen, ezt határozatiként mondom ki. . ülése 1931 november 18-án, szerdán. Lányi Márton: T. Ház! Ha a takarékossági szempontokat szem előtt tartjuk és ebből a szempontból átvizsgáljuk a költségvetésünket, akkor megállapíthatjuk, hogy sokszor bár fájó szívvel, de fogunk találni olyan tételeket, amelyeket kiadásaink eszközlésénél mellőzni fogunk tudni. A takarékosság folytán szükséges törlések esetleg egész intézményeknek megszüntetését és intézmények átalakítását fogják szükségessé tenni. Az állami adminisztrációnak komoly egyszerűsítése, a túldimenzionált aktázási rendszer megszüntetése szükséges, valamint nem lesz mellőzhető a szuperrevíziós rendszer művészi komplikációinak leépítése és az egyéni felelősség rendszerének fokozottabb mértékben való megvalósítása. (Helyeslés.) A «minima non curat praetor» elvét komolyan meg kell valósítani és nem lehet például lehetővé tenni azt, hogy legkisebb jelentőségű ügyekben 3—4 fokú jogorvoslatot lehessen igénybe venni. (Ügy van! Ügy van!) Teljesen lehetetlen az, ami éppen az én kerületemben fordult elő, hogy azért, mert valaki engedély nélkül borotvált a faluban, e felett most a főszolgabíró, az alispán és a kereskedelemügyi miniszter döntenek, és akkor az ítéletet feloldják, az ügy visszamegy a főszolgabíróhoz, és újra kezdődik az egész. Felelősségéneik tudatában jól és gyorsan dolgozó, kislétszámú, de jól fizetett tisztviselői kar az ország elismerését méltán fogja kiérdemelni. A redukálásnak azonban nem szabad annyira mennie, hogy megszüntessük ebben az országban a megélhetésnek és a mindennapi kenyérnek a lehetőségét. Dolgozni és küzdeni akarunk, de emberek óhajtunk maradni, nem akarunk rabszolgasorsba és állattá lesüllyedni csak azért, hogy hitelezőinknak biztosítsuk a szőlő és a lágy kenyér minden előnyét. (Ügy van! Ügy van!) A szőnyegen fekvő jelentés kapcsán számtalanszor hallottam a pazarlás rendszeréről, amely állítólag a legnagyobb mértékben „oka ennek a mai pénzügyi helyzetnek. Ebből a -szempontból voltam bátor átnézni például az igazságügyi tárcának adatait több esztendőn keresztül és megállapítottam, hogy erre vonatkozólag a pazarlásnak gondolatát még csak felvetni sem lehet, hanem igenis, a legmeszszebibmenő takarékosság nyilvánult meg az igazságügyi tárca minden működésében. Figyelemmel arra, hogy a beszédre csak kevés idő áll rendelkezésemre, sajnos» nem tudom azokat az adatokat előterjeszteni, amelyek ennek beigazolására alkalmasak, csak annyit jegyzek meg, hogy az egész igazságügyi tárca az 1929/30. esztendőben kereken 59 millióba került, és ezzel szemben fel kell említenem, hogy az igazságügyi tárca az, amely tudvalévőleg az okirati és törvénykezési illetékek összes bevételeit hozza, és itten ezen a címen 62 '2 millió pengő folyt be. Meg kell tehát állapítanom, hogy ez a tárca nemcsak kiadással, hanem még bevétellel is járt En azt hiszem, mindnyájunk véleményének adok kifejezést akkor, amikor megállapítom, hogy a bírói és ügyészi kar a legválságosabb időiben is helyzetének magaslatán állott, (Ügy van! Ügy van!) és csapkodtak is bár a legvadabb hullámok a bírói szék körül, egyforma pártatlansággal osztotta az igazságot úgy^ lefelé, mint felfelé, és védte a magyar igazságot akkor, amikor magának és családjának is nemcsak hogy a mindennapi kenyere veszélyeztetve volt, de az anyagi függetlensége egyáltalán nem volt biztosítva. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) T. Ház! Kétségtelen, hogy önmagunknak