Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-23

è60 Àz országgyűlés képviselőházának 23 Gaal Gaston t. képviselő úr mai beszédében I szóvátette a helyiérdekű vasutak megváltásának és a DunaHSzáva—Adria Vasút állami kezelésibe vételének kérdését. Az a nagy közéleti súly, amellyel az igen t. képviselő úr bír, másrészt pedig a kérdés fontossága, kötelességemmé teszi, hogy felszólalására azonnal, ha röviden is, reflektálj ajk, már csak azért is, mert a 'képviselő úr felszólalása sok tekintetben tévesen állította he a kérdést és nem akarnám, hogy az ő téves adatai nyomán olyan hangulat .keletkezzék ezek ellen az eminens közgazdasági érdekeket szolgáló intézkedések ellen, amelyek azután kedvezőtlen színben tüntetnék fel a kormánynak erre vonatkozó elhatározását. Az én elgondolásom a helyiérdekű vasutak államosításánál és a Duna—Száva—Adria Vasút állami kezelésibe vételénél az volt, hogy le kell szállítanunlk a mezőgazdasági viteldíjakat (Helyeslés a középen) Azok a viteldíjak, amelyek megállapíttattak akkor, amikor a búza ára 30 pengő volt, nagyon természetesen nemi állhatták meg -a helyüket akikor, amikor a nagy mezőgazdasági árhanyatlás következtében a 30 pengős búzából 6 pengős búza lett. Hogy azonban ezt a viteldíjlesaállítást keresztülvihessem, ennek előfeltétele volt az, hogy a helyiérdekű vasutakat megváltsuk és a Duna-SzávaAdria Vasutat állami kezelésbe vegyük. Mert ha ez nem történt volna meg, akkor megmaradtak volna az úgynevezett törttarifák. Mi az a törttarifa? Ez azt jelenti, hogy valahányszor valamely áru SCL Államvasút hálózatáról átmegy a helyiérdekű vasút vagy a Délivasút hálózatára, újra kezdődik a tarifaszámítás, tehát egy háromszoros vagy esetleg, ha több helyiérdekű vasútvonalon megy 'keresztül, négyszeres, ötszörös újrakezdése van a tarifának, ami azt jelenti, — hiszen ezt annakidején bebizonyítottam — hogy 40—50%-os tarifatöbbletet okozhat azokra a gazdákra és vállalatokra nézve, akik és amelyek a helyiérdekű vasutak vonala mentén vannak. Ha tenát én a tarifaleszállítást hatályossá akarom tenni, állami kezelésbe kellett venni a Déli vasutat és megváltani a helyiérdekű vasutakat, mert e nélkül a törttarifát megszüntetni nem lehet, (Felkiáltások balfelol: Miért?) hiszen a helyiérdekű vasiutak ezen az alapon, az ő különállásuk alapján kapják meg az Allamvasúttól a bevételnek egy bizonyos hányadát. Meg kellett tehát ezt tenni, mert különben — ismétlem — nem érhettem volna azt el, hogy a búzaszállítás díjtétele 20%-kai lett olcsóbb, a gyümölcsé 9—23%-kai, a tojásé 15%-kal, bizonyos gazdasági gépeké 27%-kai és így tovább, úgyhogy nem egészen értem, hogy ezt a gazdaságpolitikai cselekedetet az igen t. képviselő úr, aki egy agrárpártnak a vezére, miért, hogyan nevezheti tréfának. Ez nem tréfa, mert én éppen dunántúli uraktól is kapom a hálálkodó leveleket, hogy ennek a törttarifának megszüntetésével ők megszűntek másodosztályú polgárok lenni, akik 40—60%-kal nagyobb tarifát fizettek szállítmányaikért, mint a fővonalak mentén fekvők. (Ügy van! Ügy van!) Mármost a Duna-Száva-Adria Vasút állami kezelésbe vételénél még vezetett az a szempont is, hogy ezzel szabadkezet nyertünk az Adria felé irányuló közgazdasági és tarifapolitika számára. Hogy ez az eljárás nem helytelen» mutatja az a körülmény, hogy a Duna-SzávaAdria Vasutat az 1923-as római egyezmény után minden más állam, amelynek területén a Délivasút vonalai feküdtek, rögtön állami ke. ülése 1931 november 18-án, szerdán. zelésbe vette, egyedül mi maradtunk el és helyesebbnek tartottuk (Gaal Gaston: Nagyon bölcsen!) most ezt pótolni. Gazdaságpolitikai szempontból tehát a kérdést támadni nem lehet. Kérdés, hogy pénzügyipolitikailag indokolható-e? Itt meg kell cáfolnom azt az állítást, hogy ez 20 millióba került volna. Ezideig egy fillérbe se került. A helyi érdekű vasutaknak évenként fizetünk — amint méltóztatnak tudni — vonalhálózatuk használatáért egy bizonyos összeget, amely két év múlva 6 és fél millió pengő lett volna. Ezzel szemben a megváltás 8 és fél millióba kerül. Tehát 2 millió pluszért megkaptuk a több, mint 4000 kilométer hosszú vasúti hálózatot minden felülépítményével együtt. (Gaal Gaston: Öeska!) Hozzáteszem, hogy ma ez sem került még ebbe a kétmillió pengő pluszba sem, mert a megállapodásunk szerint a fizetés három esztendő múlva kezdődik, addig kamatmentesen kapjuk ezt és attól kezdve tíz félévig 500.000 pengős részletekben fogjuk fizetni, mindenkor a legalacsonyabb betéti kamatláb mellett, vagyis a mellett a kamatláb mellett, amely a pénzintézetek kúriájának első osztályába tartozó pénzintézeteknél fizettetik a betétek után. (Friedrich István: Zu schön!) Ami a Déli vasutat illeti, hogy tudniillik 20 millió pengőbe került volna az államnak... (Gaal Gaston: Nem a Délivasút!) Az egész tartozásunk sem, hiszen — ismétlem — egy fillérbe sem került ez. (Gaal Gaston: Még meg sincs váltva!) Hogyne, október elseje óta meg van váltva. Méltóztatnak tudni, hogy október elj se je óta a helyiérdekű vasutak vonalai többé nem számíthatják külön a tört tarifát. Ami pedig a Duna-Száva-Adria Vasutat illeti, méltóztassék tudomásul venni azt, hogy annak ezidőszerint is minden üzemi rizikója az államot terheli. Ha üzleti hiánya van, azt is az állam fizeti, ha beruházásokra van szükség, azt is az állani fizeti és mindenekfelett az állam fizeti azt a 3,425.000 aranyfrank úgynevezett redevance-t, amelyet a római akkord értelmében az elsőbbségi részvénytulajdonos számára fizetni kell. Az állam tehát az átvétellel egy fillér rizikóval sem vállalt többet magára, ellenben el tudtuk érni a mezőgazdaság érdekében, hogy a tarifákat leszállítottuk, azonkívül, hogy birtokába jutottunk egy körülbelül 5000 kilométer vasúti hálózatnak és az egész gazdasági politikát egységesen tudjuk irányítani. Ennyit voltam bátor csak elmondani. (Ellenzés és taps jobbfelől és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Pakots József jegyző: Lányi Márton. Lányi Márton: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Nem tudom magamévá tenni előttem szólott Buohinger t. képviselőtársam felfogását, amely — hogy úgy mondjam — egész beszédén végigvonult, nem tudom pedig magamévá tenni azért, mert én úgy látom, hogy az nem felel meg a mai nehéz idők követelményeinek,, amikor arra kell törekednünk, hogy az ellentéteket elsimítsuk, összefogjunk és együtt dolgozzunk az ország érdekének megmentése érdekében, mert inkább az osztályellentétek kiélezésére alkalmas. Ami mármost azt a kifogását illeti, amelyet a leszereléssel kapcsolatban mondott, azt hiszem, hogy itt mi vagyunk azok, akik tulajdonképpen a legteljesebb mértékben azt a felfogásunkat hangsúlyozhatjuk, hogy igenis, méltóztassék azoknak az államoknak is, leszerelni, amelyek bennünket körülvesznek, és nemcsak