Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-23

258 Az országgyűlés képviselőházának 23 szerelés nélkül nincs biztos és tartós béke és nincs megalapozott biztonság.» T. Ház! Túlzás nélkül állíthatom tehát, hogy a francia szocialisták hivatott szószólója magát a leszerelést tekinti Franciaország biztonságának és amikor Franciaországnak a biztonság problémája tulajdonképpen centrális kérdése, életkérdése, akkor a francia szocialisták vezetőjének elgondolásában Franciaország biztonsága egyenlő Franciaország leszerelésével. Legyen szabad emlékeztetnem arra, hogy Henderson, MacDonald olyan békepolitikát, olyan békeagitációt és a leszerelésért való kiállást folytattak az egész világon, hogy ez a békehitük békehitet tudott lehelni még a burzsoázia, a polgárság óriási nagy rétegeibe is. Nem kell hosszasabban időznöm a mellett, hogy például egy harmadik döntő nagyhatalom szocialista képviselői, a mi olasz elvtársaink is a legintranzigensebb ellenfelei voltak és maradtak minden háborúskodásnak és azok ma is. Egyetlen egy ember volt köztük, aki ennek az eszmének hitehagyottja és renegátja lett, Mussolini. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Végtelen sajnálatunkra éppen ez az egy ember az, akit a mi hazafiaink, a mi nacionalistáink keblükre tudnak ölelni. Mi tehát, t. Ház, a leszerelés elvi követelői vagyunk, a leszerelés politikájához való hűségünk kétségtelen. Ennek az elvi felfogásunknak, de egyébként gyakorlati követeléseinknek demonstrálása érdekében is terjesztettük elő azt az indítványunkat, hogy a honvédelmi tárca összegéből legalább 20% redukáltassék. Ebben minket ezen az elvi meggondoláson kívül vezetett az is, hogy hiszen ma olyan időket élünk, amikor a háborútól való irtózat a tömegekben olyan nagy, olyan óriási, hogy úgy sem lehet közeli háborúra számítani. Különben is az a felfogásunk, hogy a világháború nemcsak azokat pusztította el, akik abban a háborúban elestek, a világháború az életbenmaradtakat is megölte. (Ügy van! a. szélsőbaloldalon.) Ha tehát a fegyverkezésnek ez a lehetősége nincsen meg, ha egyébként is külpolitikai okok késztetik az országot a saját jól felfogott érdekében arra, hogy ebben a tekintetben bizonyos kényszernek vesse magát alá. akkor mi azt mondjuk, hogy a legokosobabb, ha ebiből a tilalomból, ebből a kényszerből erényt csinálnak és a legokosabb, iha harcolnak úgy, hogy a morális erőket próbálják mobilizálni. Mi a fegyverkezésnek mai világversenyében amúgy sem startolhatnánk, amúgy sem állhatnók meg a ihelyünket és azért azt hiszem, a legjogosultabb a követelésünk, 'hogy azt, amit ezekre a célokra ki akarnánk adni, fordítsák inkább kenyérre, fordítsák az ország nyomorgói sorsának megjavítására. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Itt is azonban a hangsúlynak azon kell lennie, bogy demokrácia nélkül ebiben a kérdésben sem teremthető megnyugvás, mert csak a demokratikus politika, a demokratikus kormányzat, a demokratikus katonai közigazgatás biztosítja azt, hogy azt a pénzt, amelyet fegyverkezésre költenek és hogy magát a fegyverkezést és annak apparátusát nem használják ki ebben az országban a munkásság és a dolgozók szociális szabadságharcának letiprására. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Egy másik külpolitikai vonatkozású momentumra kell kitérnem akkor, amikor megemlítem Pallavicini őrgróf t. képviselőtársunk beszédét, illetőleg annak egynémely részét. Itt is az idők jele, hogy egy konzervatív főúr . ülése 1931 november 18-án, szerdán. is

r demokratikus rendszerváltozást, különösen a választójognak becsületes irányban való reformját követeli, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) mégse vegye Pallavicini őrgróf rossznéven, ha mi azt mondjuk, hogy az olyan demokráciában, amely a királyságot, a királyság követelését annyira kihangsúlyozza, mint ahogyan ő tette, megnyugodni nem tudunk. Felfogásunk szerint a mi korunknak megfelelő kormányzati és alkotmányos államforma a köztársaság. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem félünk attól a sötét horoszkóptól sem, amelyet ő felállított, hogy királyság kell, mert e nélkül csak dunai szovjet-köztársaságokról lehetne szó. Felfogásunk szerint a dunai szovjet-köztársa°ág és a dunai Habsburg-monarchia egyformán utópisztikus és egyformán nem kell egyik sem a népnek. Egyébként is az 1921. évi detronizációban az utódállamoknak az a határozott ellenzése jut kifejezésre a Habsburgok ellen, amely ellenzés ma is utópiává teszi az ilyen követelést. Azonkívül. — állíthatom egész határozottsággal, egészen biztosan,—erről különben a mi legitimista urainknak a legutóbbi napokban lehetett módjuk meggyőződni — hogy egy Habsburgnak Magyarországra való visszahozatala egyenesen casus bellit jelentene. Magyarország és szomszédai a mi felfogásunk és a mi hitünk szerint egymásra fognak találni, de egymásra a Habsburgok nélkül fognak találni. (Strausz István: Ki mondta ezt? — Felkiáltások balfelől és a középen: Buchinger! — Strausz Isván: Téved a képviselő úr, nagyon téved ! Ez a dolog már tisztázva van ! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hol? — Elnök csenget.) T. Ház! Ami ima külpolitikai realitás, (Strausz István: önök is ezt akarják!) amellyel mindenkinek számolnia kell, az a tény, hogy Franciaország Napoleon óta ilyen hatalmas nem

1 volt, ilyen politikai, militarisztikus, gazdasági hatalom felett nem rendelkezett. Éppen ezért egyenesen érthetetlenek azok a külpolitikai műugrások, amelyeketa magyar hivatalos külpolitikában találunk;, éppen ezért érthetetlennek kell minősítenem azt, hogy ma Mussolini-barátsággal kompromittálják az országot... Elnök: Kérem a képviselő urat, hogy a sértésektől tartózkodjék! Buchinger Manó: ...amikor holnap Franciaországtól várnak segítséget. Franciaországtól varnak mindent. Kénytelen vagyok megállapítani, hogy a Mussolini felé való orientációt, a Mussolini felé való szimpátiát az országnak nem a külpolitikai érdekei diktálták és diktálják, hanem

1 ennek a kormányzatnak belpolitikai érdekei azok, amelyek a kormányzatot arra indították, hogy Mussolini-barátságot forszírozzon. Azt^ állítani, hogy Mussolini lendített ezen az országon, ennek az országnak sorsán, ön ámítás, vagy annál rossabb: megtévesztés. Mikor, hol a múltban, milyen alkalommal volt az, amikor Mussolini barátsága, Mussolini portálása ennek az országnak •. érdekeit előmozdította? Milyen irányban remélheti az ország bárminő érdekének előbbrevitelét ettől a barátságtól, ettől a politikától, mi az, ami predesztinálja Mussolinit arra, hogy ezt hihessek ebben az országban? Hát nem Mussolini volt az első, az egyetlen Olaszországban, aki a központi hatalmak ellen uszított? Nem ő róla írták-e meg, máig is megcáfolatlanul, hogy entente-zsoldban állott és annak zsoldjában követte el... Elnök: Kérem a képviselő urat, hogy az ilyen kijelentésektől tartózkodjék! (Eszterga? lyos János: Történelmi tények! — Propper Sándor; Ez történelem!) Csendet kérek!