Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-20

150 Az országgyűlés képviselőházának 20. uossy Gábor: Ez is igaz!) mert hiszen az elszakított területekről ídieszorított intelligenciáról valami módon gondoskodni kellett. (Ügy van! Ügy van! — Kozma Jenő: Komoly ellenzéki beszéd!) Ne méltóztassék azt gondolni, hogy talán nem látom világosan ennek a beruházási politikának másik oldalát, hibáit is, amelyek közül a legfontosabbnak azt tartom, hogy a beruházási politika a parlamentet elkerülte, mint ahogy a mostani adópolitika is elkerülte a parlamentet, mert csak így válhatott ez a beruházási politika olyan dimenziójúvá és csak így vihetett keresztül olyan hibás beruházásokat, amelyeket ma mindannyian súlyosan érzünk. Egyéb kifogásokat is lehet emelni, egészbenvéve azonban szeretnék a multak fölött már csak azért is napirendre térni, hogy megteremtődjék itt egy olyan atmoszféra, amelyben a párturalomnak ez a merevgörcse, amelyet itt tapasztaltunk, felengedne (Kozma Jenő: Nagyon helyes!) és amelyben érvényesülne az a szempont, hogy bár a parlamentarizmusban igen fontosak a pártok, de van, ami még fontosabb ilyen végzetes időkben: az ország. En tehát — mondom — a multak hibáinál nem időzöm, de el kell mondanom azt, hogy a jelenlegi kormány imár egy adott helyzetet vett át, mert tudta, hogy itt romokban hever minden, és tudta, hogy micsoda erők voltak azok, amelyek az országot romba döntötték. Kérdem: hogy lehet tehát az, hogy ez a kormányzat is azzal jött, hogy marad minden a régiben, hogy a Bethlen-kormány sokat adott ki, mi majd sokat veszünk be, de egyéb tekintetben semmiféle változás nem lesz? (Jánossy Gábor: Nem ezt mondta! — Zaj. —- Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Szerintem azzal kellett volna jönnie ennek a kormánynak, hogy nehezebb helyzetben vagyunk, mint valaha, súlyosabbak a viszonyok, mint 1923-ban voltak, mert 1923-ban az adósságok sokkal csekélyebbek voltak, ma pedig igen súlyosak. 1923-ban a mezőgazdaság konjunktúrájának egy felfelé menő vonala volt, ma pedig a mezőgazdaság teljesen a föld színén fekszik, 1923-ban — mint ahogyan Thomas William Lay ton helyesen mondja — az volt a helyzet, hogy mi ugyan fuldokoltunk, de körülöttünk álltak egészséges államok, amelyek odadobhatták a mentőövet, most azonban az egész világ egy dantei fuldoklás. Ilyen körülmények között a kormánynak azt kellett volna mondania, hogy most pedig a viszonyok helyreállítására az az erő, amely egy pártban van, nem elégséges, s hogy felülemelkedve tehát pártokon, a nemzet megbénult bizalmát csak úgy tudjuk helyreállítani, ha az összességhez folyamodunk, ha az ország dolgát nézzük. (Helyeslés a baloldalon.) Clemenceau, aki erősen parlamentáris hajlandóságú ember volt, úgy értelmezte a maga parlamentarizmusát, hogy azt mondotta a titkárjának: mindig vigyáztam arra, hogy lábamat a parlament talaján vessem meg, de mindig olyan magasra emeltem fejemet, hogy a pártok felett elnézve, a kamara ablakain keresztül kitekinthessek az országba. Szerintem, így kellett volna jönnie ennek a kormánynak: egy nemzeti átfogó politikának a jegyében, pártokon felülemelkedve. Azokat a sziréndalokat már hallottuk régen, hogy: fogjunk össze. Tegnap is a szónokok egész sora mondotta, hogy elérkezett a nemzeti összefogás gondolatának ideje, azonban mindig- osak abban a szellemben, ahogyan Arany János «A nagyidai cig*ányok» című elülése 1981 november 12-én, csütörtökön. beszélő költeményében olvasom, hogy amikor a vajda megválasztása kétséges voit, azt mondotta: fogjunk össze urak, most vagy soha — és végzi azzal, hogy: vagy én leszek a vajda, vagy én. (Derültség.) Amidőn így úszunk egy árterületen, amikor így kapaszkodunk egy-egy deszkaszálba, akkor ez már nem elégséges, akkor én nem tudok más kormány programimja iránt bizalommal lenni, mint olyan^ kormány programmja iránt, amely iránt valóbán pártokon felülemelkedve egy új programmot, a nemzeti újjáépítés programmját valósítja meg (Elénk helyeslés balfeiől.) és az erre leghivatottabb, a legprezentatívabb embereket veszi maga mellé, akiknek a zsírója még ilyen hitelvesztett időben is az ország előtt jó aláírásként szerepel. (Bródy Ernő: Üj bizalmat ad! — Zaj.) T. Ház! Az ország* ügyeinek rendbehozatalát tehát esak a termeles oldaláról tudom elképzelni. A termelés munkájához hol kell hozzá fognuruk? Méltóztatnak tudni, — ezt én csak a teljesség okáért említem — hogy egy ország passzivitását háromféleképpen lehet kiegyenlíteni. Ki lehet egyenlíteni kölcsön felvételével. Latjaik, hogy ez, egyrészt veszélyes, másrészt nem igen lehetséges ebben az időben. Nem mondanám azt, hogy a kölcsönfelvétel lehetőségét örök időkre utasítsuk el magunktól, mert az még elképzelhető, hogy a titkos ság nem fér öissze a magyar ember természetével, de hogy kölcsön felvétele ne férjen össze a magyar ember természetével, ez nem képzelhető el. JDerültség.) Én tehát — mondom — ezt a lehetőséget nem utasítanám el magamtól, bár nem látom ezidőszerint aktuálisnak. A másik valamely vagyontárgynak a külföldön való elindegenítése. Én ilyen rendkívül súlyos időkben, amikor a magánháztartás ezüst óráját adja el, hogy valahogy a család életét fenntartsa, ezt nem tartom kizárandó megoldásnak, azonban kizárandónak tartom azért, mert ez nem lehet egyedül a finánc megoldás alapja. Kell, hogy abban a meggyőződésben, legyünk, hogy akkor, amidőn ilyen súlyos áldozatot hozunk és vagyontárgyat idegenítünk el, akkor ez a gazdaságpolitikát segíti szárnyra kelni. (Ügy van! a baloldalon.) A harmadik megoldás és tulajdonképpen ez az egyetlen lehetőség, amely ezidőszerint rendelkezésünkre áll, a nem fizetés. Csak ideigóráig oldjuk meg vele a kérdést, de ez az egyetlen kérdés: a nem fizetés kérdése, amelyben csodálatos egyöntetűséggel alakult ki a nemzeti összefogás gondolata. (Derültség ) Az egyetlen lehetőség ennek az országnak 280 millió passzivitását úgy oldani meg, hogy a termelést 10%-kai — nem is egészen 10%-kal, mert hiszen a nemzeti jövedelem még mindig felül van 3000 millión —• emeljük, hogy külkereskedelmünket ennyivel javítsuk. Ez, ha nem is érhető el olyan gyorsan, mint a genfi urak jelentése mondja, — akik hamupipőkeszerűen egy éjszaka alatt akarnák kiszemeltetni velünk a babból és a borsóból a szemetet — azonban elképzelhető néhány esztendő céltudatos gazdasági politikájával. De csak a mellett az előfeltétel mellett, hogy megfontoljuk, hogy ezt a passzivitást csak áruval tudjuk kifizetni. Ezért versenyképes áron kell termelnünk. Mármost kérdem tisztelettel, lehet-e versenyképes áron termelni, amidőn a forgalmi adó 2%-os kulcsát 50%-kal emeljük fel, amely, hogy illusztráljam a t. Ház előtt, eredményezni fogja, hogy egyes cikkeknél a fázisadó, amelyet a termelő kénytelen leróni, egészen 24%-ig emelkedik. És lehet-e versenyképes termelés