Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-19

Àz országgyűlés képviselőházának 19. léptetve, megint beszüntették — mert azt mondja, • hogy ezek a jegybankok a németek által kívánt bankjegyeknek c&ak kis részét haj­landók felvenni devizák ellenében, miután a kínálatot tőkemenekülésből eredőnek tartják. Méltóztatnak látni, hogy ezen a legegysze­rűbb és legbrutálisabb módon pengő formájá­ban is menekül a tőke. De kimenekül az export­deviza útján is, mert végeredményben az állam még sem állíthat minden exportőr mögé két csendőrt, különösen külföldön nem állíthat, hogy meggyőződjék arról, hogy az az exportőr ia valóságban mennyiért adta el azt az árut és így mindenkinek sikerülhet annak egy részét a maga számára valutában rezerválnia. Olyan lehetőség ez, amellyel a kevésbbé tisztessége­sek természetesen erősebben élnek és ezáltal — amint számtalan panasszal tudom bizonyítani — a tisztességes exportőrök kénytelenek lesz­nek abbahagyni munkájukat, amire Marschall t. barátom múltkori felszólalásában a szarvas­marhaexport kapcsán célzott, de amit én még világosabb adatokkal látok a baromfiexportnál, ahol az történik, hogy miután 300 pengős cso­magokat lehet deviza beszolgáltatása nélkül kiküldeni, ennélfogva r a kisebbek és tágabb lelkiismeretűek természetesen egy nap felad­nak különféle helyeken száz postacsomagot, azok exportdevizáit nem szolgáltatják be és magukat olyan versenyfeltételek közé hozzák, amelyek a nagyokra nézve természetesen nem állanak fenn. Tehát természetesen nem va­gyunk képesek ellenőrizni azt, hogy ha a jgyár­ipari vállalat hosszabb hitelre adja el áruját — aminthogy a mai viszonyok között termé­szetesen csak így adhatja el — akkor a hat hó­napi hitel után tényleg be fogja-e szolgáltatni az exportdevizát és mennyi folyik be hozzá tényleg, mert hiszen ott is vannak veszteségek, és így tovább. Egyszóval a tőke menekülésének megaka­dályozása szempontjából nem állanak olyan abszolút lehetőségek rendelkezésre, amelyek a gazdasági életnek ilyen mértékben való meg­kötését, egy ilyen teljesen ferde síknak elő­állítását, az exportnak ilyen pönalizálását, az importnak ilyen premizálását bármivel is meg­magyarázhat óvá tennék. De én nem akarok azok mellett plaidoyer-t tartani és lehetőséget nyújtani azoknak, akik még meg vannak akadályozva a pengő kivite­lében. Es ha már erre az útra léptünk, én nem szólok az ellen sem, hogy mindazok a módsze­rek, amelyek fenn állanak az átutalásra, a ki­küldésre, a kivitelre stb.-re vonatkozólag, mind változatlanul fennmaradjanak, de azt múlha­tatlanul szükségesnek tartom, hogy azi expor: tot és importot illető valuta- és devizaforga­lom szabaddá tétessék, mindenki szabadon ren­delkezhessék export-devizája felett, legyen egy tőzsdei fogalom, amelyben az exportőr legitim úton adhassa el devizáját, ne úgy, mint ma, tolerált zugúton, amiről azonban nagyon is tudunk, mindenki tud, mindenki megkapja a kurzusait, sőt a kormány is kezd ezekhez az úgynevezett zugkurzusokhoz alkalmazkodni, hanem meg jelenhessék minden exportőr és a tőzsdén bizonyos forgalomban eladhassa export­devizáját, eladhassa olyanoknak, akik iparig vagy kereskedelmi, vagy mezőgazdasági terme­lési célokra 4 akarják azt elhasználni. Ezt úgy képzelem el, hogy ne egy névtelen forgalom le­gyen, hanem mindenki, akinek importvalutára szüksége van, bizonyos centrális helyen beje­lenti, erre keretet kap és abban a keretben az­után szabadon vásárolhasson abban a tőzsdei ülése 1931 november 11 -én, szerdán. 143 forgalomban az exportőröktől devizát, vagyis hogy kifejlődjék egy romlott valutának az a természetes konzekvenciája, hogy az export­devizánál á valóságos aranyértékét kapják meg az exportőrök. Viszont az importőrnek vagy kifizeti magát importálni azon a kurziuson, amely a kínálat és a kereslet, a szabad piac természetes törvényei szerint kialakul, vagy pedig nem bír importálni, mindenesetre elérjük azt, hogy így az import és az export egyen­súlyba kerül, iaz export stimuláltatik, az import pedig megnehezíttetik. Igen t. Képviselőház! Nem tudom ennek rész­leteit elmondani, csak vázlatosan voltam bátor jelezni azt, ami ezen a téren lehetséges, mert hogy mennyire lehetetlen az, ami ma van. annak illusztrálására méltóztassék megengedni, hogy csak egy adatot hozzak fel. Ez az adat az, hogy a legnagyobb német festéktröszt, az I. G. kellene, hogy beszállítsa Magyarországba a textilfestéshez szükséges anyagokat. Hajlandó hilelbe adni Ma­gyarországnak az anyagokat abban az esetben, ha az állam garanciát vállal a valutarizikóért. A valutarizikóért az állam garanciát vállal, ennek fejében azt köti ki, hogy az importőrök, ezek a gyárak, a pengőben való ellenértéket az állam, a garáns biztosítására tegyék le a Jegy­bankhoz. Itt azonban azt mondja az állam, hogy nem a törvényes értékparitás «lapján, hanem a valóságos kurzus alapján történnék az ellenérték kiszámítása, amit zugkurzusnak értünk. így ter­mészetesen a kereskedelmi miniszter, aki ezt teszi s az állam érdekeit igyekszik védeni, egy­szerre elfelejti, hogy egy pengő egyenlő egy pen­gővel és az állam pénzügyi érdekében ezeket a menedzser-kurzusokat akarja irányadóul venni. Hozzáteszem, hogy én mint állam ezt a rizikót soha semmi körülmények közt nem vállalnám el, ezt újból az állami intervencionizmus olyan káros esetének tartom, hogy csodálkozom azon, hogy nem amikor felálltunk a deresről, hanem amikor még a deresen vagyunk ilyen garanciák miatt, ugyan­akkor van bátorsága a kormánynak újból ilyen garanciákat vállalni. De mondom, tisztában vagyok azzal, hogy ez az eddiginél nagyobb mértékben megnyitja a le­hetőségét annak, hogy valamely exportőr ki fog szállítani baromfit, marhát, búzát vagy akár­mit, és nem fogja behozni az országba a devizát, nem köteleztetik erre, kinn fogja tartani. Ez a lehetőség fennáll a kereskedőnél és az ipa­rosnál. Nem nagyon valószínű, mert hiszen a ke­reskedő és az iparos nem az exportból él, hanem abból, hogy üzletét folytatja, tőkéjét forgatja. Természetesen el fogja adni itt drágán az export révén befolyt devizát, újból vásárolni fog, újból exportálni fog, hiszen azért van erre szüksége, hogy^ ezt az üzletet fentartsa. De azt mondom, természetes, hogy meglesz a lehetősége annak, hogy ezeknek az exportdevizáknak egy része en­nek a tőkemenekülésnek eéljaira használta ti K fel. Ez tagadhatatlan. De ismétlem, amit az előbb voltam bátor mondani, hogy ha valaki azt kép­zeli, hogy ma nincsenek meg ezek a módok, ak­kor borzasztóan téved. Hiszen a mezőgazdasági exportintézet a legsúlyosabb helyzetben van, hogy a mezőgazdasági exportot a deviza szempontjából hogyan bírja lebonyolítani, mert vagy a teljes valóságos vételárnak devizákban való beszolgál­tatását követeli és akkor a tisztességtelen keres­kedelmet premizálja a tisztességes rovására, mert a tisztességtelen kereskedelem rosszabb, alacso­nyabb árakat vall be, megtartja a devizák egy részét, hiszen innen származik a zugt'orgalom, a tisztességes pedig nem képes vele versenyezni, vagy pedig azt teszi, amit most megkísérelt, hogy bizonyos kontingenst megállapít, hogy egy ser­21»

Next

/
Thumbnails
Contents