Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.
Ülésnapok - 1931-7
52 Az országgyűlés képviselőházának hogy kormányhoz közelálló embereket jó állásokba tudjanak elhelyezni. Mert ha nem ez lett volna a cél, akkor kérdem: miért kell fenntartani a magyar kormányzatnak egy pólóponni-idomító telepet, miért kell a magyar kormánynak a borexportot akként tenni lehetővé, hogy a külföldön milliós költségekkel borpalotákat, kocsmákat, csapszékeket tart fenn? Miért kell ilyen gazdasági viszonyok mellett, amilyenek ma vannak, az államnak luxus-szállodát fenntartani, miért kell lekvárgyári érdekeltséget vállalni, miért kell rózsanemesítő szövetkezetben részjegyeket jegyezni, miért kell és miért kellett ópiumgyárat támogatni? (Zaj. — Friedrich István: Ópium kell mindig!) Miért kell tufatelepeket és miért kell turfatelepeket megvásárolni és miért kellett óriási összegekkel olyan aranybányát megvásárolni, amelyből semmiféle aranyat nem tudtak elővarázsolni? (Fábián Béla: Biztosan van belőle valakinek aranya!) A legutóbbi tíz év alatt, amint láttuk, nem tettek egyebet. Alapítási láz fogta el a kormány embereit és a kormányhoz közelálló embereket ugyanakkor, amikor a másik oldalon pedig jelszó volt, hogy az egész magyar gazdasági életet csak úgy lehet menteni, ha a közüzemeket megszüntetik és megint átadják a magángazdaságnak. Egy költségvetési éviben — kezemben van a zárószámadási kimutatás, ~ több, mint három milliárdot költött a kormány szövetkezeti üzletrészjegyzésre, tehát megközelítőleg • akkora összeget, mint amekkora az egész népszövetségi kölcsön volt, és ha ma a pénzügyminiszter úr megnézi és sorra veszi ezeket az álszövetkezeteket, amelyeknek részjegyeire több, mint három milliárdot költöttek, (Zaj. — Strausz István: Milliárdot?) — koronát annyit, mint a népszövetségi kölcsön, — akkor meglátja a pénzügyminiszter úr, Ihiogy ezt ma teljesen elveszett pénznek lehet tekinteni, és nagyon jól jönne a pénzügyminiszter úrnak, ha rendelkezésére állna az az összeg, amelyet itt álszövetkezetek részjegyeinek jegyzésére e lefolyt tízesztendős uralom alatt teljesen elköltöttek. Azt imondottam, hogy kapkodó gazdasági politikát folytattak. Nem kell egyébre rámutatnom, mint arra, hogy nézzenek végig azon a politikán, amelyet például a mezőgazdasági érdekeltséggel szemben folytat a kormány. Emlékszem, Üiogy évekkel ezelőtt még azt hirdették, hioigy töbibtermieléssel lehet megmenteni az országot, ima pedig a jelszó az és általában a mezőgazdasági érdekeltség lapjaiban azt mondják, hogy a magyar mezőgazdaságot csak akkor lehet fenntartani, ha a belterjes gazdálkodásiról áttérünk a külterjes gazdálkodásra, mert a belterjes :' gazdáik oldást ma nem bírja el a mezőgazdaság. Annakidején a trixi-akcióra óriási összeget költött a kormányzat. AnnakiJdlején a traktorvásárlással adósságba döntötték a mezőgazdasági érdekeltséget. Annakidején egyéb ilyen akciókát csináltak, amelyekben őrült pénzösszegeket (herdáltak el, amelyeknek azonban ma csak az a következményük, hogy itt állunk egy eladósodott földbirtokos osztálylyal, amely nem tudja előteremteni a legszükségesebb életlehetőségeket, még kevésbbé tudja előteremteni azokat a aniagas adókat, amelyeket pedig a pénzügyminiszter úr be kíván tőle vasalni. (Esztergályos János: És hol a 78 millió? A 78 millióról még mindig nincs elszámolás!) Hányszor mutattunk rá, t. Képviselőház arra, hogy a fcoirmánynak az az elgondolása, amellyel olyan nagy diadallal jött az elmúlt 7. ülése 1931 július 28-án, kedden. évben, — hogy tudniillik a boletta bevezetésével igyekszik a magyar mezőgazdasági életet valahogy talpraállítani, — a célnak nem megfelelő. Akkor még csak aránylag kevesen voltak, akik ezen az állásponton voltak és a kormánnyal szemben ezt az álláspontot foglalták el. Ma már mindi több és tölbb ember van ezen az állásponton, és ma azt látjuk, hogy felemelték ugyan újból 3 pengővel a boletta árát, ezzel szemben azonban, ha megnézzük a gabona áralakulását, már is láthatjuk, hogy a 3 pengő bolettaem éléssel szemben a gabona ára már megint 2 pengő 50 fillérrel csökkent, de még ezt a lecsökkent árú gabonát sem, tuidtják piacra vinni, mert a bolettahoz szükséges anyagi eszközöket a kereskedők nem tudják előteremteni. Szóljak a kormány kapkodó politikájának arról a további megnyilatkozásáról, amely a gabona denaturálása körül történt? A tavalyi rekordtermés idején, amikor a kormány nem tudta értékesíteni a gabonát, nem tudta külföldre vinni a magyar gabonafelesleget még akkor sem, ha arra meglehetősen nagy összegeket fizetett rá, azzal az életmentő gondolattal jöttek, hogy denaturálni kell a búzát, emberi táplálkozásra ialkalmatlanná kell tenni. Ezt tették ugyanakkor, amikor ebben az országban százával és ezrével voltak olyanok, akiknek szimpla burgonyára sem telt, akik répával tartották fenn magukat. Mondom, ugyanakkor emberi táplálkozásra alkalmatlanná tettek kétmillió métermázsát, ma pedig, néhány hónappal azután itt állunk egy rossz terméssel, és ma a kormánynak... (Wekerle Sándor pénzügyminiszter: De ez nem felel meg a valóságnak! Miért mondja ezt a képviselő úr?) Kétmillió métermázsáról van szó! (Wekerle Sándor pénzügyminiszter: De ez nem felel meg a valóságnak, mert húszezer métermázsát denaturáltak, nem pedig kétmilliót! Honnan veszi ezt?) Hivatalos kimutatásból és nyilatkozatokból! (Wekerle Sándor pénzügyminiszter: Ez fordított milliárdja a t. képviselő úrnak! — Petrovácz Gyula: Két nulla nem számít! — Meskó Zoltán: Két nullára nem' nézünk!) Enynyit jeleztek a hivatalos adatokban és ennyit írtak, t. pénzügyminiszter úr, az ön által kiadott kommünikékben. De egyébként most nagyon jó lenne a pénzügyminiszter úrnak, ha rendelkezésre állna az a gabonamennyiség kiviteli célra. (Wekerle Sándor pénzügyminiszter: Megvan uram!) Akkor talán lehetne ebből a valutát megint feljavítani. (Propper Sándor: Csak az nincs, aki megvegye!^ — Jfánossy Gábor: Csak való tényeket tessék állítani! — Meskó Zoltán: Vagy legalább megközelíteni a valóságot. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Györki Imre: Hányszor hallottuk, t. Képviselőház, azt a jelszót, hogy a magángazdaság megmentése és a magángazdaság szanálása a kormányzat következő programra ja. (Szűcs István: Komoly törekvés az, nem jelszó!) Hányszor hallottuk, hogy az államháztartás egyensúlybahozása után, az állam pénzügyeinek rendbehozása után következik a magángazdaság szanálása, és hányszor történt meg az, hogy a kormány sajtója azt írta, hogy a miniszterelnök visszavonult inkei magányába és inkei magányában a magángazdaság szanálásának módozatain töri fejét, és ha ősszel visszajön, nagy gazdasági programmot kapunk, amely gazdasági Programm lehetővé teszi a
