Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-14

376 Az országgyűlés képviselőházának M. ülése 19S1 augusztus 27-én, csütörtökön. Engedelmet kérek, tavaly volt eső ! (Felkiáltások jobbfelől : Kevés! Nem volt idejében!) Tudom, uraim, hogy önöknek lesz igazuk és nem nekem. Mégis azt mondom, hogy gazdasági káosz és gazdasági anarchia az, ha egy agrárállam olyan produktumok termelésére ad prémiumot, amelyeket értékesíteni nem tud. (Rassay Károly: Ez így van !) Éz minden gazdaságpolitikának alapja ! (Taps balfelől.) Elnök : Szólásra következik ? Héjj Imre jegyző : Gál Jenő ! Gál Jenő : T. Képviselőház ! A mélyen t. miniszterelnök úr által előterjesztett programúi várakozó álláspontot váltott ki az ellenzék minden oldalán. Az éppen most elhangzott beszéd is igazolja, hogy nem fakciózus ellenzékkel áll szemben a t. kormány, hanem komoly, bíráló ellenzék foglal itt helyet és előlegezi azt, a várakozást, amellyel a mélyen t. kormány intézkedéseit kívánja bevárni. De nem az egyéniség szimpatikus volta az, ami egy kormány bemutatkozása alkalmával eldönti, vájjon bizalommal lehetünk-e iránta vagy sem. A mélyen t. miniszterelnök úr azt mondja, hogy cselekvéseiből ítéljük meg. Ez helyes. Mégis nélkülözzük ennek a cselekvésnek megelőzését, azoknak az elhatározásoknak kijelentését, amelyek a cselekvést maguk után vonhatják. A mélyen t. miniszterelnök úrnak az a kijelentése, hogy nem akarja, bogy éhezők legyenek, nagyon szimpatikus, mindenkinek szívevágya ez, egy kormánynyilatkozatban azonban mégis benne kellene foglaltatniuk azoknak az eszközüknek, amelyeknek segítségével a közeljövőben ezt el akarja érni a kormány. Amikor a takarékosság probléma iát felvetik és urbi et orbi azt hirdetik, hogy csak a takarékosság az, ami elsősorban megmenthet bennünket, akkor éa azt mondanám : méltóztassék ennek a takarékosságnak elkezdéséül magának az állami igazgatásnak berendezkedését szemügyre venni. Nem méltóztatnak látni, hogy túlságosan drága az egész állami berendezkedés 1 Engedje meg a miniszteremök úr, hogy figyelmébe ajánljam egy egyszerű demokrata polgárnak azt a javaslatát, amely a sajtóban is napvilágot látott, Magyar Miklós törvényhatósági bizottsági tag formuláját, amely megírja, hogy miképpen lehetne azt az egyszerűsítést keresztülvinni, amellyel az egész államháztartás takarékossági elvei megvalósítható. Ne méltóztassék a t. kormány tagjainak rossz néven venni, ha azt mondom mindjárt, hogy itt van a minisztériumok kérdése. Azt kérdezem, kell-e ennek az országnak kilenc minisztérium ? Méltóztassék őszintén felelni arra, hogy vájjon a drágításnak nem az-e az első lépcsője, hogy itt ugyanannyi minisztérium van, mint volt a boldog időkben, Nagy-Magyarország idejében. Méltóztassanak kinézni Svájcba, vagy csak ide a közelbe, Csehszlovákiába, ott nincs kilenc minisztérium. Es azután kell mindegyiknek külön palota ? Nem az autókat kell számbavenni, bár egy kissé ezek is a fényűzés területére esnek, de én azt mondom, hogy aki tanulmányozta a svájci közigazgatást, az láthatta, hogy az összes minisztériumok egy épületbe vannak elhelyezve, a szövetségi tanácsosok pedig minden fény és pompa nélkül úgy intéznek el ügyeket, hogy a beadványokat nem kell iktattatni, kiosztani, hanem rögtön megbeszélik és elintézik. Méltóztassanak utánanézni, hogy mibe kerül a kilenc minisztérium. Méltóztassanak a költségvetést fellapozni, hogy mi minden van itt, ami mint felesleges kiadás jelentkezik. Ha nem akarja már megszüntetni, legalább vonja össze a t. kormány az egyes minisztériumokat. Eddig mindig úgy volt, hogy a miniszterelnök egyúttal a külügyminisztériumi teendőkben is döntő befolyást gyakorolt. Nem lehetne együtt elhelyezni a külügyminisztériumot a miniszterelnökséggel, vagy nem lehetne-e a gazdasági minisztériumokat összevonni és azokat a szakembereket tenni oda, akik ezeken a terrénumokon járatosak 1 Nem lehetne-e ezzel tömérdek megtakarítást elérni? Most közbevetőleg a mélyen t. miniszterelnök úrnak egy kijelentésével óhajtok foglalkozni, (Halljuk! Halljuk!) A miniszterelnök úr azt mondotta, hogy keresztény és nemzeti szellemben kíván kormányozni. Az előző kormányok is mind ezt mondották. Senkinek sincs kifogása ez ellen, mindenki örömmel üdvözli. A keresztény szellem jelenti a humanizmust, a megértést, és jelenti a keresztény erkölcsöket is. Számomra a keresztény erkölcs épúgy kötelező, mint az urak bármelyikére, akik különböző hiten vannak, mert a keresztény erkölcs nem különbözik a többi erkölcstől, a keresztény erkölcs olyan, mint a zsidó erkölcs, itt nincsenek fokozatok és különbségek. A nemzeti gondolat pedig mindnyájunknak közös tulajdona. A miniszterelnök úr hangoztatta, hogy e mellett felekezeti különbségeket nem ismer. Ezt sehol nem teszik. Ha a nyugati államokban jár az ember, látja, hogy nem kérdik senkitől, aki a bíró elé kerül, hogy mi a vallása, (KóródiEatona János : Ránéznek !) vagy az útlevelekben és egyéb papirosokban nem szokás kitüntetni ezt, mint nálunk. Hogyan lehet a miniszterelnök úrnak ezt a nyilatkozatát összeegyeztetni azzal, hogy az ember az újságban olvassa, hogy az új kultuszminiszter úr a numerus clausus kiterjesztését akarja $ Engedelmet kérek, ez mégsem egyeztethető össze. [Zaj és ellenmondások a jobboldalon.) Nagyon örülnék, ha dementálnák ezt hivatalos helyről és megállapítanák, hogy másra vonatkozott. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter : Teljesen félreértették a nyilatkozatot !) Fájdalom mindig azt mondják, hogy félreértjük és mégis mindig az következik be, amit mi mondunk. A régi időben is mindig azt mondotta a volt kultuszminiszter úr, hogy mi félreértjük, ez nem felekezeti kérdés. S azért mégis bizonyos felekezetű gyermekeket csak nagyon nehezen lehetett egyes intézetekben elhelyezni. Azok hiába küzködtek és hiába éheztek, őket nem bocsátották be az alma materbe, ami mégis azt mutatta, hogy a numerus clausus törvénye abban az időben felekezeti jellegű volt, felekezet ellen irányult. (Kóródi-Katona János : Szegény üldözöttek !) Nem akarok most rekriminációkkal időt tölteni, tényleg a gazdasági kérdések nyomulnak előtérbe s ezért folytatom az állam berendezkedési kérdéseket ott, ahol elkezdtem. A minisztériumok összevonásán kívül szükségesnek tartanám, hogy mindazok az állások, amelyek csupán díszt és méltóságot jelentenek, töröltessenek el. Ezek mindenekelőtt a főispáni állások. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Semmi szükség sincs egyetlen főispáni állásra sem, mert az adminisztrációhoz nem kell ez a külön méltóság. Mennyi pénzt takaríthat meg a mélyen t. kormányzat ezen a réven! Azután, ha azt az erős kezet folyton emlegetik, nyúljunk be egyszer már erős kézzel abba, hogy itt senki kétféle jogcímen az államtól jövedelmet ne húzhasson. Ez nagyon egyszerű kérdés. Vannak itt közéleti j élességek és méltóságok, akik azonban nem átallják, hogy felvegyék nyugdíjukat és felvegyenek egyéb fizetéseket. Az aktivitás ne a fizetésfelvételben jelentkezzék, hanem abban a hasznothajtó munkában, amelyet elvárunk. Itt van a nyugdíjazások kérdése. Mégis csak furcsaság az, amit azelőtt nagyon meg is indokoltak és tapsoltak neki, hogy ha valaki mint bíró vagy mint egyéb magas hivatalnok elment nyugdíjba, mátnap kitette tábláját mind ügyvéd