Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-9

170 Àz országgyűlés képviselőházának 9. mondta, hanem* én!) Akkor méltóztassék a t. képviselő úr címére szóló válasznak venni a következőt. (Reisinger Ferenc: El van könyveivei kettős könyvvitellel!) Azt hiszem, hogy ha valaki számba veszi azt, hogy az emberiség a kultúra szolgálatában milyen épületeket emelt, akkon azt találja, hogy az emberi szellem legkitűnőbbjei a művelődés haladását ia világtörténelem minden fázisában a templomokiból szolgálták. (Ügy van! Ügy van! — Taps a balközépen.) Ilyen kongó frázisnak ebben a Házban értelme nincsen, legfeljebb a képviselő úr által megszokott népgyűléseken! (Jánossy Gábor: Ott sincs helye az ilyeneknek! — Reisinger Ferenc: Tessék csak ránkbízni! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Turchányi Egon: A törvényjavaslat elfogadását a nemzeti összefogás akut kérdéseként állítja ide a kormány. (Zaj.) Ez a momentum szerintem döntő minden lelkiismeretes magyar ember előtt. Arról van szó, hogy iaz ország életvédelmi berendezését kell a váratlanul jött nehéz helyzetnek megfelelően felfokozni és rugalmas hatóerővel ellátni. Ez a törvényjavaslat a szükségrendeletek törvényesítése mellett széleskörű, sőt korlátlan felhatalmazást ad a kormánynak, és amikor ezt adja, akkor ebben az ország technikai felkészültségét biztosítja a pillanat fenyegető igényeivel és szükségleteivel szemben. (Igaz! Ügy van! jobb felől.) Én ellenzéki vagyok. . (Szeder Ferenc: Ilyen ellenzéki kell Bethlennek sok!) Én ellenzéki vágyóik (Jánossy Gábor: Magyar ember! — Szeder Ferenc: Nem magyarabb, mint én!) és állásfoglalásomnak mégis ez a gondolat adja meg egyedüli megnyugtató alapját. Ez azonban nem jellenti azt, hogy a törvényjavaslatot észrevételek nélkül vakon teszem magamévá. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) A miniszterelnök úr a szükségrendeletekkel — az általa tett sajtónyilatkozat szerint — egy járványos tömegpszichózisnak akart elébevágni azért, hogy a gazdasági világot katasztrófába sodró tömegpszichózis itt ki ne törjön. Kétségtelen, hogy ezek a szükségrendeletek a tömegpszichózis rombolását sok tekintetben megakadályozták, egyúttal azonban ki is váltották ennek folyamatát. E törvényjavaslatnak törvényerőre való emelkedése alkalmas arra, hogy ezt a tömegpszichózist továbbra is táplálja, alimentálja^ a jövőben nyugtalanságot és bizonytalanságot támasszon társadalmunkban. Ugyanis mindaddig, amig a kormány kezében fogja tartani az elnyerendő kivételes hatalmat, a rendkívüli viszonyok érzése minden gazdasági számításon, terven és kezdeményezésen ott fog sötétleni, ott fog kísérteni és mint egy lidércnyomás fogja nyomni a nemzetgazdaságot és a magángazdaságot, mert mindenki számolni kényszerül vele, hogy e kivételes hatalom fenntartása alatt, a különben reális terveket mindig feldöntheti egy «non putarem.» Éppen ezért, mert lélektani okokból a nyugtalanság táplálására alkalmasnak tartom e kivételes hatalom gyakorlásának hoszszú hatályosságát, azt hiszem, hogy az 1932. év júliusának végéig szóló hatály túlságos meszszire van méretezve. Talán elegendő volna ennek a^ kivételes hatalomnak rövidebb időbeli határt szabni ennek az évnek a végéig. A törvényjavaslat 9. §-ának szövegezését, amely a rémhírtejesztésről szól, szintén túlzottan kategorikusnak tartom, főként pedÜg abban a vonatkozásban, hogy semmi kivételt sem tesz a magyar sajtó szempontjából. A llése 1931 július SO-án, csütörtökön. gazdasági válság óráiban valamennyien figyelemmel kísérhetjük a magyar sajtóorgánumok magatartását és kétségtelen, hogy ezekben az órákban és napokban a magyar sajtó minden tényezője az önfegyelemnek, a lelkiismeretességnek olyan nemzeti szolidaritásával őrködött, hogy ez csak elismerésre lehet méltó (Gr. Bethlen István miniszterelnök: Ügy van! — Ügy van! Ügy van! a Ház minden oldalán.) Fenyegető a 9. § kategorikus szövegezése a sajtóval szemben, amennyiben a sajtónak magánhírszolgáltatását teljesen beleszoríthatja a hivatalos információk szűk keretébe, mert hiszen egyetlen szerkesztőség sem veheti könnyedén magára azt a kockázatot, hogy az ő magántudósításai révén szerzett hír — ha nem egyezik a hivatalos információval — esetleg büntetőrendelkezéseket fog a lap fejére kihívni. A rémhírterjedés legjellemzőbb tünete, hogy sohasem nyilvános orgánumok által történik, (Ügy van! a baloldalon.) hanem a vészhír a társadalomban szájról-szájra jár és éppen ezért azt hiszem, hogy nem kell a sajtóra is kiterjeszteni ezt a 9. §-t, hanem talán a miniszter úrnak, vagy az előadó úrnak módja van olyan módosítást tenni, hogy a 9. §-ban foglalt rendelkezések a sajtóra ne vonatkozzanak. (Helyeslés balfelől) Ugyanakkor, amikor a kormány a gazdasági és a pénzügyi élet védelmére ilyen meszszemenő és széleskörű felhatalmazást kíván a gyors cselekvés lehetőségének biztosítására, sajnálattal vagyok kénytelen megállapítani, hogy a szükségrendeletek megjelenése óta hiányoznak bizonyos okvetlenül kívánatos gyors rendelkezések még a törvényjavaslat életbelépése, illetve megszavazása előtt. Szerény véleményem szerint a kormánynak már eddig is haladéktalanul cselekednie kellett volna abban az irányban, hogy a szükségrendeleteknek bizonyos káros következményei olháríttassanak. Ezeket a káros következményeket legelőször a kisipar és a kiskereskedelem érezte meg, mert a kisipar és a kiskereskedelem életfeltételét jelentő hitel kereteit majdnem mindenütt hirtelen és teljes mértékben megvonták (Ügy van! a baloldalon.), úgy, hogy e hitelkeretek teljes megszükülése következtében a kisipar és a kiskereskedelem,^ azt lehet mondani napok alatt, a pusztulás szélére sodródott. Ugyanide tartozik a kiméleti idő kitolása is. Nem valami szerencsés elrendezés az, hogy az eddig hozott rendeletek hatályáról a nagyközönség tiszta képet nem nyerhet. Kétségtelen dolog ugyanis, hogy napok, vagy néhány hét alatt a szükségrendeletet kibocsátása nyomán a gazdasági életben előállt vácuumot, légüres teret nem lehet kitölteni a gazdasági életnek a. normális mederbe való átvezetésére két-három hét alatt. Hacsak a kisipar és a kiskereskedelem szempontjait veszem, valamennyien tudjuk, hogy a kisipar és a kiskereskedelem nem dolgozott készpénzforgalommal, hanem váltókkal kényszerült operálni és pedig hetenkénti, sőt hetenként kétszeri váltóesedékességekkel és az üzleti forgalomból ezeknek a váltóknak rendezésére iparkodtak félretenni és elvonni anyagi eszközöket. A szükségrendeletek következtében előálló gazdasági vacuumban azonban a bevételek elmaradtak. Ha voltak is bevételek, a hirtelen kitört pénzszomj ezeket a bevételeket a kisipar és a kiskereskedelem kasszáiból elvitte és most ezek a váltók,