Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-8

Í12 Az országgyűlés képviselőházának S. ülése 1ÙB1 július 29-én, szerdán. nak távolabbról azzal, hogy amennyiben ezeken az állapotokon, amelyek Berlinből kiindulva úgyszólván végigmennek majdnem az egész világon, előbb-utóbb nem segítenek s a dolgok rendes kerékvágásba nem jutnak, akkor az egész világ, az egész modern gazdasági élet, az egész kapitalizmus megrendülésével kell számolniok. Ez az az ok, amely miatt a francia tőke mégis résztvesz a segítésben. A francia tőke iparkodik megtenni a magáét, amikor azonban ezt teszi, mindig alárendeli magát a francia külpolitika utasításainak. Kezeim között van egy levél egy franciaországi középosztálybeli ismerősömtől, akinek írása megvilágítja a mai francia közhangulatot. A francia kormány párizsi és még inkább londoni tanácskozásait a francia polgári közvélemény úgy kísérte figyelemmel, mint a második marnei csatát és boldogan látja, mikor a tanácskozás befejeztével sikerült megállapítani, hogy Laval miniszterelnök nem engedett az angol és- amerikai nyomásnak a politikai garanciák tekintetében s hogy a kezdeményezést kezében tartotta. Ugyanilyen hangon ír a francia kormány félhivatalos lapja a «Le Temps» is, amely megállapítja: teljesen kár volt összehívni a londoni konferenciát, amikor azon maga MacDonald miniszterelnök állapította meg, hogy az angol piac a mostani időkben, a mostani körülmények között gyengesége miatt az esetleges internacionális német kölcsönben nagyobb részesedéssel nem tudna résztvenni. Ugyanezt lehet mondani az amerikai pénzpiacokról is, tehát a francia pénzpiacnak kell a nagyobb részt átvenni. Francia- , ország diplomáciájában újólag megnyilatkozott a hagyományos ügyesség, amellyel elérte, hogy a kibontakozást kezébe vette. A londoni ajánlások, amelyek a külföldi rövidlejáratú hiteleknek Németországban, de egész Középeurópában való meghagyására irányulnak, feltétlenül nyugvópontra hozták a helyzetet egy időre és elősegítik azt, hogy további szanálási lehetőségekről lehessen tárgyalni, azonban a végleges megoldást, azt a német kölcsönt, amellyel a német birodalom pénzügyeit, hiteléletét helyreállítják, Párizsban fogják megkötni a német és francia kormányok egyezkedésével. Ez a megegyezés létérdeke nem csupán Németországnak, hanem egész Európának, létérdeke az egész modern közgazdasági életnek, az egész világnak, ahol müveit emberek vannak. Ami most már a magyar gazdasági és hiteléletet illeti, lehetetlen elvitatni, hogy a nemzetközi hitelélet fejleményeinek erre ne legyen kihatása. A magyar gazdasági élet nem vonhatja ki magát mint egy kis sziget, a külföldi gazdasági életnek eseményei alól, nem elsősorban azért, mert a nyugati pénzpiac Németországgal együtt az Összes középeurópai országokat egy tekintet alá veszi és amely pillanatban a Kreditanstalt és a Danatbank nehézségei kiderültek, egész Középeurópát hátrányos megítélésben részesítette. A magyar pénzpiacnak igazán nem lehet szemrehányásokat tenni, amint azt előttem szólott néhány szónok mondotta, hogy rövidlejáratú hiteleket vett csak fel, és nem iparkodott hosszúlejáratú hiteleket szerezni. Ez a törekvés megmutatkozott mindenkor és a délelőtti egyik szónok megállapításával szemben azt is le kell szegezni, hogy még az idei tavasszal is jött be hosszúlejáratú kölcsön^ két nagyobb pénzintézet révén ebbe az országba, de arról igazán nem tehet a magyar gazdasági élet, hogy a világbékébe vetett hit és a Középeurópa stabilitásába vetett hit a nyugati tőkében nincsen r meg és^ ezért követni kellett Németország példáját és rövidlejáratú hitelekkel kellett beérni. (Farkas Elemér: Es a fegyverkezési Őrület!) Meg kell emlékeznem a cseh félhivatalos sajtó bizonyos ellenpropagandájáról, amely amikor az első 7 millió fontos magyar kölosön-tárgyalások voltak, már akkor iparkodott ellenhangulatot szervezni egész Európában (Jánossy Gábor: Az a kenyerük!) azt írva, hogy Magyarországnak nincs is szüksége külföldi kölcsönre, mert gazdasági alapjai egészségesek. Ebben van is igazság, de viszont azt is meg kell állapítanunk, hogy ha rendes és normális gazdasági viszonyok lennének, különösen ä külkereskedelmi forgalom terén Európában, akkor az agrár-Magyarország nem is szorulna erre a segítségre, de mivel az elzárkózás a vámpolitika terén olyan erős és ebben éppen a csehszlovák köztársaság vezet, kénytelen az agrár-Magyarország is rendkívüli eszközökhöz fordulni. Igaz az is, hogy a mi helyzetünk sokkal egészségesebb atekintetben is, hogy külföldi rövidlejáratú kölcsönöket sem vettünk fel olyan méretekben és arányban, mint egyes más középeurópai országok. Amint azt előbb Eckhardt igen t. képviselőtársamnak válaszoltam, megállapíthatom most is, hogy azzal az óriási hitelállománnyal szemben, amelyet például Németország vett fel a különböző piacokon, a magyar rövidlejáratú hitelállomány úgyszólván annak századrészét sem teszi ki- Arra a néhány százmilliónyi külföldi rövidlejáratú hitelre egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy ezzel azután az ország túl van telítve. Hitelszervezeteink szolidságát a Népszövetség pénzügyi albizottsága a Nemzetközi Mezőgazdasági Bank megszervezésére irányuló tanácskozásai során ismerte el, amikor a mi hitelszervezeteink szolid berendezéséről és magatartásáról szólottak sok más országéval szemben. Maguk az angol pénzügyi lapok még a legújabb időben is megállapítják azt, hogy pénzintézeteink és hitelszerveink külföldi esedékességeiknek pontosan tesznek eleget. Valóban, míg az összes európai, de a tengerentúli országokban is a bankbukások egész sorozata rengette meg a közgazdasági életet, addig nálunk hasonló arányú bankbukások nem voltak. Rá kell mutatnom, hogy magában Amerikában nyolcszáz bank bukott meg a múlt esztendőben. Amikor Németországban a legnagyobb bank, a Danat-Bank válságba jutott, ez Svájcra, de még Egyiptomra is visszahatott. De ott. van maga Franciaország, ahol az Oustric-Bank bukása közbotrány volt, ami azután több bankház fizetésképtelenségét vonta maga után. Magyarországon az utóbbi két esztendőben a második kúriába tartozó két, és a harmadik kúriába tartozó néhány kisintézet likvidálásán kívül nagyintézet válságával egyáltalán nem kellett foglalkozni. A mi hiteléletünk alapjában tehát méltán mondható egészségesnek s a külföld és belföld bizalmára érdemesnek. r Nem csoda, hogy ilyen körülmények között még objektív körökben is felmerült az a kétely, hogy nem lett volna-e elegendő az óvintézkedédések közül a bankzárlat helyett csupán a devizaforgalom bizonyos mérvű megszorítása. Felmerült ez a kérdés annál is inkább, mert a többi középeurópai országban sem került erre sor. Akik azonban ezt hangoztatják, szem elől