Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-8

Àz országgyűlés képviselőházának helyett azt a sokkal könnyebb részét választja a feladatnak, hogy ad hoc nyújtott segélyekkel, könyöradományokkal, protekciós alapon szétosztott kölcsönökkel iparkodik látszólag legalább a jóindulatot* dokumentálni. Ezeknek a különböző segélyeknek, tyuksegélyeknek, traktorsegélyeknek, hizlalási segélyeknek, az Úristen tudja mi mindenféle segélyeknek igen csekély része fizetődött tényleg vissza, ellenben nagyrésze, túlnyomó nagyrésze, különböző váltóleszámítolásokon keresztül végeredményben mégis csak a Nemzeti Bankhoz jutott el és amikor most deflációs politikát akar folytatni és kell, hogy folytasson, a pénzügyminiszter úr és a Jegy intézet, ez a segélyezési rendszer a magyar gazdasági élet elasztieitását, ruganyosságát jelentékenyen meghendikepeli, mert olyan kölcsönmennyiséggel tömte már tele az országot, amelynek leépítése és visszafejlesztése a normális üzleti élet szabályai szerint alig lehetséges. Rámutatok arra is, hogy például a gyufakölcsön, amelyet itt a Házban elég sokan elleneztek, körülbelül 15 millió pengő valutát visz ki évenként ebből az országból, amelyet semmi körülmények között nem vinnének ki, ha egy normális kölcsön köttetett volna annak idején. Végül rá kell mutatnom még egy igen fontos és feltétlenül tisztázandó tényre, hogy akkor, amikor az ország külkereskedelmi mérlege majdnem vagy teljesen egyensúlyban van, akkor, amikor az ország fizetési mérlege is körülbelül 150—200 millióval passzív csupán : hogyan lehetséges, hogy ilyen körülmények között a Jegyintézetnek az utóbbi napokban tényleg az ércfedezetének védelmére rendkívüli intézkedéseket kellett tennie? Mert ha Popovics Sándor azt állítja, hogy az ércfedezetet rendkívüli intézkedésekkel kellett védeni, ezt én neki felétlenül elhiszem, akkor ez így is van, engem azonban az okok érdekelnek : hogyan juthatunk mi a Jegy intézet szempontjából egyáltalán nem súlyos helyzetben ilyen szituációba ? Hát én ezeknek a kérdéseknek utánajárva megállapítottam azt, hogy például a rövidlejáratú kölcsönt a Kreditanstalt összeomlása óta, amikor a külföldi tőke bizalmatlanná lett Közép-Európával szemben, a Magyar Általános Hitelbanknál amely elsősorban volt érdekelve, csupán ötmillió dollár összegben mondtak fel mostanig, a más pénzintézetnél felmondott rövidlejáratú kölcsönök összegét körülbelül ugyanennyire, egy másik 5 millió dollárra lehet beesülni. Összesen tízmillió dollár az a rövidlejáratú kölcsön, amelyet az országból körülbelül a Kreditanstalt összeomlása óta kivontak. Ezzel szemben az a segítség, amelyet a Nemzetközi Fizetések Bankja a Jegyintézetnek nyújtott, jelentékenyen több, mint ez a tízmillió dollár, amely az országból kivándorolt, így teljes felelősség mellett vagyok kénytelen azt a kijelentést tenni, hogy itt valakinek, mégpedig olyasvalakinek vagy valakiknek, akiknek van pénzük, — mert sem Kállay Tamás igen t. barátom, sem Pallavicini őrgróf, sem én, sem senki képviselőtársaim közül nem rendelkezik annyi pénzzel a mellényzsebében, hogy mi a Jegyintézet valuta-fedezetét megingathassuk, — igen komoly és nagy tényezőknek kellett valuták tekintetében a Jegyintézethez fordulni és igényléseket eszközölni és vagy itt az országban tezaurálni a Jegyintézettől kapott valutát, vagy külföldre kimenekülve, rontani az ország gazdasági helyzetét. (Gaal Gaston : Ezek okozták a mai helyzetet ! Névsort kérünk és visszaható intézkedést ! — Kun Béla : Vizsgálatot. — Pakots József: Szeretném tudni, hogy mi történt a bankzárlat előtti napokban ! — Gaal Gaston : Konstatálni lehet hogy kik azok ! Ezek a hazaárulók ! — Nagy Emil : Kérünk név8. ülése 1931 július 29-én, szerdán. 105 sort ! — Gaal Gaston : Én majd szolgálok pár névvel. — Halljuk ! Halljuk ! a jobboldalon. — Ivády Béla: Senki sem védi őket !) Én Ivády Béla igen t. képviselőtársamnak és mindenkinek ebben a Házban nemcsak elhiszem, de sohasem tételeztem fel senkiről, hogy ezekről a dolgokról tudomása volna avagy része lehetne benne, de itt, ismétlem, annak a ténynek tudatában, hogy Kreditanstalt összeomlása óta a rövidlejáratú felmondott külföldi kölcsönök összege nem igen tehet ki többet tízmillió dollárnál és ezzel szemben a Nemzetközi Fizetések Bankjától kapott segítség ezt az összeget meghaladja, múlhatatlanul fel kell vetni a kérdést, miféle valuta-igénylések és miféle külföldre szállított csempészett pénzek ingatták meg ilyen nehéz időkben a magyar Jegyintézet helyzetét ? (Gaal Gaston : Ezért szenvedjenek a kis betevők ! Tessék előállítani ezzeket az urakat és visszaható erővel megbüntetni ! — Zaj.) Elnök : Csendet kérek, méltóztassanak a szónokot meghallgatni. (Gaal Gaston : Ez a hazaárulás ! — Szabóky Jenő : Neveket kérünk !) Eckhardt Tibor : Igen t. Ház ! Kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy Németországban, úgy tudom, már tíz nappal ezelőtt meghozták azt a rendeletet, amely egyrészt mindenkit kötelez arra, hogy külföldön lévő minden néven nevezendő értékét bejelentse, másrészt a legszigorúbb vagyonelkobzással és börtönbüntetéssel bünteti azokat, akik ily módon vétenek a nemzet vagyona és biztonsága ellen.f Helyeslés a bal- és a jobbodalon.— Gaal Gaston: Hol van ez a felhatalmazási törvényjavaslatban ? Majd becsukják aki ezután kiviszi, de aki eddig kivitte, jól tette!) Én nemcsak azt a kérést, hanem merem mondani: az egész magyar nemzetnek azt az osztatlan követelését vagyok bátor itt hangoztatni, (Ügy van! Úgy van! a balés a jobboldalon.) hogy tessék végre ugyanazt a rendeletet megcsinálni ebben az országban is, amelyet a németek már megcsináltak, (Helyeslés balfelöl.) hanem azt is kívánom, hogy tessék visszamenőleg is megállapítani, — hiszen a Magyar Nemzeti Banknál van rá mód és lehetőség, hogy ez megállapíttassék — (Ügy van! balfelöl. — Gaal Gaston: Egy délelőtt megállapítom, csak eresszenek oda!) hogy miféle nagyobbösszegű valuta-vásárlások és síbolások juttatták a kiválóan vezetett Magyar Nemzeti Bankot ebbe a lehetetlen szituációba? (Gaal Gaston: Elő a síberekkel! — Helyeslés a középen.) Már most a harmadik csoportja a válságoknak a pénzintézetek válsága és a jegyintézet válsága mellett a magyar államháztartás egyensúlyának veszélyeztetése. Ha itt az okokat keresem, hogy mi juttatott bennünket ide, nem kell különös oknyomozással foglalkoznom, majdnem azt mondhatnám, közhelyeket kell csupán idéznem, mert hiszen unos-untalan hangoztatott panaszoknak és kifogásoknak néhány mondatban való összefoglalását képezi az egész. Itt van mindenekelőtt ez a túlméretezett költségvetés, (Úgy van ! balfelől.) amelyről annakidején Sir Henry Strakosch, a népszövetség pénzügyi bizottságának embere, amikor itt járt, mondotta nekem is, másnak is, hogy 450 millió aranykoronánál többnek a magyar normál-budgetnek lennie nem szabad. (Helyeslés balfelől.) De emlékszem arra is, hogy amikor a kiváló amerikai származású pénzügyi ellenőr, Jeremiás Smith (Felkiáltások balfelől : Bár itt volna ! — Pakots József : Bár maradt volna itt ! — Gaal Gaston : Még elmegyünk érte, visszahozzuk. — Mozgás és zaj. —- Elnök csenget. — Gaal Gaston: A nagy pénzügyi szuverenitás idevezetett !) a magyar nemzet őszinte jó barátja távozóban volt Budapestről és tőle búcsúztam, ő azt mondotta nekem többek között, úgy érzi, hogy jó munkát végzett