Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-8

Az országgyűlés képviselőházának hiányos volt, annak legfényesebb bizonyítéka az, hogy három hónappal ezelőtt végeztük be körül­belül a költségvetési tárgyalást s akkor a kor­mány kijelentette, hogy nagyobb megtakarításo­kat már nem tud eszközölni az állami budgetben, és most ebben a felhatalmazási javaslatban és az azt magyarázó indokolásban igenis, a költség­vetés redukcióját, és pedig lényeges redukcióját akarja elővenni, amint hallom 130 millió pengő erejéig. Azt hiszem, hogy a teljes előrelátás hiá­nyát ezzel bizonyítottam. Továbbá azt a téoyt is meg kell állapítanunk, bogy a kormányzat könnyelműsége vagy tehetet­lensége elpocsékolta a magyar gazdasági élet összes rezerváit. Talán elég lesz, nem is bizony­ságul, hanem csupán például hivatkoznom a kul­tusztárcára, amelynek felelős képviselője olyan iramot diktált a költségvetés túlméretezésében, hogy azt aligha bírta volna el a régi békebeli Magyarország is. (Gaal Gaston : Hát az, ami költségvetésen kívül történt !) Ezek a költekezé­sek és pénzpocsékolások minden figyelmeztetés, minden intelem és minden tiltakozás ellenére történtek. Nyilt titok, hogy egyes tárcák évek óta min­dig túllépték azokat a hitelkereteket, amelyeket a különben is erőnkön felülálló költségvetés sza­bott meg számukra. Sajnos, ellenőrizhetetlen hite­lességű közbeszéd tárgyát képezi, hogy egyes tárcák hol és mennyivel vannak eladósodva, ami annál súlyosabb tünet, mert semmi tudomásunk sincs arról, hogy micsoda felhatalmazás alapján lépték túl azokat a hitelkereteket, amelyeket a költségvetés megállapított. E pontnál azzal a tiszteletteljes kéréssel kell fordulnom a pénzügy­miniszter úrhoz, adjon olyan felvilágosítást a Háznak, vagy ha nem lehetne a Ház előtt adatokat előhozni, a 33-as bizottságnak amely­ben tiszta képét adja ezeknek a hiteltúllépési összegeknek az egyes tárcák szerint­T % Ház ! Magának a kormányzatnak általá­nos pénzügyi politikáját is elhibázottnak tartom. Méltóztassék megengedni, hogy egy-két példával illusztráljam ezt. Már Friedrich István t. bará­tom is rámutatott arra, hogy akkor, amikor a kormány pénzügyi kapacitásai s maga a kor­mány is mindig a rövidlejáratú kölcsönök ellen beszéltek, mégis rövidlejáratú kölcsönöket voltak kénytelenek fölvenni. Az a hiba is történt, hogy ezekkel a rövidlejáratú kölcsönökkel, hivatott és hívatlan ügynökök és közvetítők házaltak, ami lényegesen rontotta a magyar állam hitelét. Tisz­teletteljes kérdésem volna a pénzügyminiszter úrhoz, hogy mi történt a közvetlenül az állam nevében fölvett kölcsönök közül azokkal, amelye­ket állami szavatosság mellett adtak különböző intézményeknek és amelyek ezáltal az állami és parlamenti ellenőrzés alól kivonattak ? Kérdem, mi történt azzal a cca 87 milliónyi előleggel, amelyet a Kotschild-csoporttól fölvettek a hosszú­lejáratú kölcsön reményében, és mi történt a ma is említésre került gyufakölcsönnel, amelyet állí­tólag azéft vettek föl, hegy a földreform pénzügyi lebonyolításával kártalaníttassanak a gazdák ? (Reisinger Ferenc : Mély titok fedi !) Egy másik példa arra, hogy a kormány né­zetem szerint hibás pénzügyi politikát folytatott az utóbbi tiz esztendőben, az az elgondolás volt, ami a jelzáloglevelek kibocsátása körül itt tör­tént. A kormánynak az volt a szándéka, hogy jelzálogleveleket koncentráló intézetet alapítson s lehetetlenné tegye, hogy egyes intézetek jel­zálogleveleket bocsáthassanak ki és helyezhesse­nek el a külföldön akkor, amikor hajlandóság volt külföldön ezeknek a zálogleveleknek felvéte­lére. A pénzügyminisztérium olyan sokáig tűnő­dött és tanakodott e koncentrációs jelzálogbank fi ülése 1931 július 29-én, szerdán. 99 megalapítása felett, hogy végülis nem lett belőle semmi. Elmúlt az az időszak is, amikor külföl­dön magyar jelzálogleveleket egyáltalában plaszí­rozni lehetett. Ennek a habozásnak óriási nem­zetgazdasági következményei lettek, mert nem­csak a föld nem lett mobilizálható, eladható, ha­nem ez hozzájárult ahhoz, hogy a föld értéke annyira süllyedjen, mint amennyire ma sülyedt és hozzájárult a gazdák eladósodásához, mert hosszúlejáratú jelzálogkölcsönöket nem vehetvén fel, kénytelenek voltak rövidlejáratú váltóhite­leket felvenni, ami, hogy a gazdák lassú halálát jelenti, magyarázatra nem szorul. {Egy hang a baloldalon : Gyors hálál !) Mielőtt beszédem fonalán tovább haladnék, közbevetőleg azt a tiszteletteljes kérdést kívánom intézni úgy a külügyminiszter úrhoz, mint a pénzügyminiszter úrhoz, vájjon a Hoover-féle moratóriumnak milyen hatása lesz a magyar úgynevezett optánskérdésre. Vájjon ez megdönti-e vagy csak felfüggeszti a párizsi egyezményt, s annak csak halasztását jelenti-e, vagy pedig egy­általában a párisi egyezménynek megszűnését ? Mert ha a reparációk általános revizió alá jut­nak, esetleg megdől a párizsi egyezmény, amely a magyar külpolitika nagy erőfeszítésének egyet­len látható vívmánya. T. Ház ! Amikor nálam sokkal hozzáértőbb tényezők is megállapították, hogy a kormány gazdasági politikája a szanálás óta hibáktól és mulasztásoktól hemzseg, és amikor megállapítom azt, hogy ez a közgazdasági politika éppen arra az időpontra sorvasztotta el gazdasági képessé­geink idegszálait, amikor a Dunavölgy rendezésé­nek problémája megérett, és amikor a legtelje­sebb gazdasági és politikai felkészültséggel kellett volna ezt bevárni, kérdem, vájjon helyes vonalon mozgott-e a magyar külpolitika, amelynek sike­reiről és vívmányairól annyi sokat hallani, és amely a miniszterelnök urat a közvélemény elé mintegy külpolitikai orákulumot állította oda, amelyet mindannyiszor felhoztak, amikor még a legfejbólintóbb Jánosok is kénytelenek voltak a belpolitikai és gazdasági sikertelenséget elismerni. Amikor ezt a kérdést vizsgálom, mindjárt azt is megállapítom, hogy céltudatos, egyöntetű, rendszeres és koncepciózus magyar külpolitiká­nak sajnos nyomát nem találom. A magyar kül­politika esztendők óta mindig az ország pénzügyi és gazdasági helyzetének pillanatnyi orvoslása körül mozgott. (Zaj jobbfelől. — Halljuk! Hall­juk balf elől ) Annak hatásai közül nem akarok rátérni annak megvitatására, hogy vájjon az el­múlt tíz esztendő közelebb hozott-e minket végső magas nemzeti céljaink megvalósításához, vagy eltávolított tőlük. Azt hiszem, a külpolitika igazi pozitív mérlege az a tény, hogy amikor végre­valahára közeledünk a Dunavölgy problémáinak végleges és megnyugtató rendezésének lehetősé­géhez, ez a lehetőség nemcsak legyöngült gazda­sági helyzetben ér bennünket, de azt is meg kell állapítani, hogy külpolitikánknak nincs igazi ve­zető gondolata, amit Európában főleg a nyugati hatalmakkal szemben képviselni tud a Duna­völgy rendezése tekintetében. Most — éppen úgy, mint a szanálás évében — a magyar kormányt az a feladat köti le és meríti ki, hogy előbb vagy utóbb hosszúlejáratú kölcsönhöz jusson. Felesleges és sértő volna igen t. képviselő­társaimmal szemben, ha én itt tüzetesen magya­ráznám azt a közismert igazságot, hogy hosszú­lejáratú kölcsönt a mai viszonyok között Francia­ország jóakarata nélkül kapnunk nem lehet. (Gr. Sigray Antal: Ezt tudjuk!) Amikor azt látjuk, hogy a nagy német birodalom pénzügyi krízisében is Franciaországot illeti a döntő szó, akkor azt hiszem teljesen világos az, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents