Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-8

100 Az országgyűlés képviselőházánál Franciaország jóakarata és a francia tőke bizalma nélkül hosszúlejáratú kölcsönt úgy sem vehetünk igénybe. Igen jól esik és nagy hasznunkra válik a velünk barátságos viszonyban lévő Olaszországnak tetterős erkölcsi támogatása, örülök, hogy azt élvezhetjük, de ez nem elegendő ahhoz, hogy a mi gazdasági krízisünkből kigázoljunk. A magyar külpolitikának nézetem szerint éppen ezért ki kell szélesítenie arcvonalát és igyekeznie kell minden módon a másik latin nagyhatalom érdeklődését és szimpátiáit is megnyerni, mert különben sem gazdasági, sem politikai céljainkat el nem érhetjük. Nagyon nehéz megítélni, hogy ma, mikor Franciaországnak és Olaszországnak egymáshoz való közeledése és számtalan kérdésben való egyetértése és együttműködése nemcsak az európai béke biztonságának reményét erősíti meg, hanem páratlan alkalmat nyújt arra is, hogy Magyarország jelene és jövője biztos és nemzeti öncélúságának megfelelő alapra helyeztessék, hogy vájjon a miniszterelnök úr, mint Magyarország külpolitikájának hivatalos vezetője, ezzel a helyzettel szemben milyen elhatározásra jutott. Ha a jelekből lehet csak következtetni, úgy a legjobb esetben nem határozta el még magát semmire. Sajnálatos tény azonban az. hogy a külföldön minket ma is mint a nagy német birodalom earyik függvényét tekintenek. És hogy ennek a hitnek, mely a valóságnak nem felel meg, megvan a jogosultsága, azt pl. az olyan szerencsétlen fogalmazása kommüniké is megerősíti, amelyet a magyar kormány a miniszterelnök úrnak sajnálatos távolléte alatt július 14-én kiadott, amikor az első szükségrendelet megjelent, és amikor e szükségrendelet kiadásának főokául a kormány utalt arra, hogy a németországi közgazdasági helyzet kényszerít minket erre a lépésre. De táplálják a külföldi közhitet a kormányhoz közelálló és a külföldön legolvasottabb lapok cikksorozatai is, amelyek igen gyakran úgy állítanak be minket, mintha mi teljesen Németország Schlepptau-ja volnánk. Pedig a magyar kérdés csak igen távoli vonatkozásokban van a német-francia kérdéssel. Ma, amikor a Zollunio, illetőleg az Anschluss gondolatának felvetése óta a magyar külpolitika hónapok óta igenis az érdeklődés központjában van és bekapcsolódott a nagy nemzetközi politikába, Magyarországnak igenis nagy lehetőségei vannak ezen a téren. Bár nem vagyok beavatva az események hátmögötti rugóinak ismereteibe, annyit azonban kétségtelennek tartok, hogy a francia politika és a francia tőke nem indul Németország támogatására addig, mig az utóbbi le nem mond az Ausztriával való Anschluss gondolatáról. A nélkül, hogy a nagy német nemzethez való viszonyunkat és szimpátiánkat érinteném^meg kell állapítanom azt, hogy az igazi magyar nemzeti politika útja e kérdésben együtt halad a latin nagyhatalmak, elsősorban Franciaország irányával. Nyilt titok, hogy nem hivatalos formában ugyan, de éppen a velünk legbarátságosabb viszonyban álló Olaszország vetette fel először a magyar-osztrák vámunió kérdését, mint azt az alakulatot, mely Ausztriát visszatarthatja az Ansehlusstól és amely Magyarországnak és Ausztriának visszaszerzi a Duna völgyében a maga természetes kulturális és politikai vezető szerepét. Maga a miniszterelnök úr is debreceni programmbeszédében — ő, a 48-as politikus, aki a külön vámterület mellett küzdött a régi időkben — kénytelen volt egy magyar-osztrák vámunió lehetőségéről és annak hasznos voltáról nyilatkozni. Nem lehet kérdéses, hogy a francia külpolitika ezt a formációt szívesen támogatná, ha kell, anyagilag is és politikailag is, már csak azért is, hogy a pángermán veszede8. ülése 1931 július 29-én, szerdán. lem és a Drang nach Osten ellen oly védőfalat építsen, mely főképpen t a magyarság törté elmi eszméjének restaurálására támaszkodik. Hogy a magyar mezőgazdaság számára mit jelent a biztosított osztrák piac, és hogy a magyar ipar számára az osztrákokkal való gazdasági unió a legkevésbbé sem lehet veszedelmes, azt nálamnál sokkal hivatottabb közgazdászok igazolják. Állítom továbbá, t. Ház, hogy Magyarország csakis úgy térhet történeti céljainak reálpolitikai útjára, ha ezen a vonalon keresi az érintkezést a francia és az olasz külpolitikával és ha iparkodik elmélyíteni, vagy felébreszteni azokat az évszázados rokonérzéseket, amelyek Magyarországot és Franciaországot egymáshoz fűzik. Ha bárki azt az ellenvetést tenné fejtegetéseimmel szemben, hogy Magyarország Franciaország részéről az utóbbi tizenkét évben semmi jót sem tapasztalt és semmi segítségben sem részesült, akkor a nélkül, hogy rá akarnék mutatni bizonyos eseményekre, amelyek ezt az állítást alátámasztani látszanak, emlékeztetek arra, hogy tizenegy évvéTezelőtt, amikor még legjobban égtek az ország testén a trianoni diktátum okozta sebek, ugyanez a kormányzat a francia orientációt hirdette, amelyet nem tudom milyen okokból rövid idő múlva elejtett. Ha lehetett a francia barátságot propagálni és lehetett a francia orientációt keresni, amikor ez az igazságtalanság a legnagyobb érzékenységgel sújtotta a magyar nemzetet, akkor ma, amikor nyilvánvaló, hogy a békéket diktáló nagyhatalmak vezető politikusai már megváltoztatták nézetüket és igen sokan belátták azt az óriási igazságtalanságot, amely velünk szemben történt, még sokkal közelebb fekszik ennek a közeledésnek a lehetősége, hiszen ma már belátták éppen a legfőbb nagyhatalmak, hogy annak a gazdasági egységnek az elpusztítása, amely a Duna völgyének különböző népei részére évszázadokon keresztül gazdasági és kulturális jólétet jelentett, a háború utáni elvakultság egyik legvégzetesebb tévedése volt. Ügy érzem és úgy hiszem, hogy ma Magyarország természetadta fekvésénél és politikai rátermettségénél fogva új és talán még nagyobb jövőt biztosíthat magának, ha ezen alakulat középpontját el tudja foglalni. Az európai külpolitikában egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy helyre kell állítani a Dunavölgy népeinek a gazdasági kohézió és az egymásrautaltság alapján álló egyensúlyát, amelynek kifejezési formája és kiindulási pontja nézetem szerint nem lehet más, mint a magyar királyság restaurálása és az Ausztriával való gazdasági unió. < Ha a magyar külpolitika, gyökeres és nemzeti céljaink szempontjából döntő jelentőségű elhatározással akar segíteni az ország közgazdasági állapotán és ha vissza akarja adni a magyar nemzetet magasabb történeti hivatásának, akkor meg kell érteni az idők parancsoló szavát, meg kell értenie azt, hogy a magyar királyság helyreállítása nem pártoknak, nem pártfrakcióknak, nem egyéneknek rögeszméje, hanem a magyar nemzet gazdasági megélhetésének és jövő létének egyetlen kifejezési formája, és ez az, ami megegyezik az Európában ma túlsúllyal bíró francia külpolitika érdekeivei és irányávalEz a politika egyáltalában nem jelentené feltétlenül azt, hogy mi németellenes irányzatot kövessünk, mint ahogy nem jelentette ezt a békeidőben sem az, hogy mintegy tízmillió osztráknémet volt a német birodalmon kívül. Ez a politika nem jelentené a régi osztrákmagyar monarchia feltámasztását, Ez minden vonatkozásában megszűnt, ez a múlté. Ez a politika a magyarság uralmi gondolatának és a