Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-8

98 Az országgyűlés képviselőházának litikai ellentétek miatt, 'hanem nyíltan és egyenesen azért, mert úgy látjuk, hogy a kormány a múlt bűnei következtében (Friedrich István: Súlyos bűnök!) viselt ódiuma, hitelének megingása miatt nem rendelkezik azzal az erkölcsi erővel és hitellel, hogy az országot ebből a mai nehéz, gazdasági helyzetéből kivezesse. A mi felfogásunk szerint a követendő út az, hogy a kormány vigye végig a most folyó kölcsöntárgyalásokat, fejezze be ezeket sikerrel vafv — amitől Isten mentsen meg bennünket — sikertelenül, de fejezze be, azután adja át a helyét egy olyan kormányzatnak, amely a múlt ódiumával nincs terhelve, amely a polgárság lelkében bizalommal találkozik, és ez a kormányzat próbálja kivinni az országot abból az irtózatos válságból, amelybe ennek a kormányzatnak és ennek a kormányzati rendszernek tíz éves poltikája belevitte. Mi előre kijelentjük, hogy egy ilyen kormányzat számára minden politikai differencia félretételével a legtökéletesebb, fenntartás nélküli támogatásunkat fogjuk adni. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon!) (Friedrich István: Vége ennek a kormánynak, hiába, nem lehet megmenteni!) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Őrgróf Pallavicini György! Őrgróf Pallavicini György: T. Ház! Az előttem szólott Rassay Károly igen t. képviselőtársam kitűnő beszéde után bizony nehéz felszólalnom, mert az ő konklúzióit osztom, de a javaslattal szemben elfoglalt álláspontomat más indokokból akarom a t. Ház elé terjeszteni. Teljesen egyetértek előttem szólott t. képviselőtársaimmal ab'ban, hogy a közéletben előfordulhatnak olyan politikai események, amelyek a hazafias parlamenti ellenzéket arra kényszerítik, hogy csak módjával éljen a szó hatalmával, a kritika jogával és a felelősségrevonás kötelezettségével. Ilyen rendkívüli helyzetben látjuk az országot ebben a pillanatban, amikor a kormány a mai törvényhozás történetében is ritka fontosságú felhatalmazási törvényjavaslatot nyújtott be. Ez a kényszer azonban, melyről az előbb beszéltem, az ellenzéket nem kényszeríti arra, hogy akár befelé, akár kifelé azt a látszatot keltse, mintha a kormány mögött állana, a kormány mai r súlyos helyzetében. Minket, t. Ház, akik a Háznak ezen az oldalán állunk, választóink azért küldtek ide, hogy a törvényhozásban rendületlenül és tántoríthatatlanul az igazság mellett harcoljunk, nem azért, hogy a kormánvnak akár jó» akár rossz indítványait és cselekedeteit elfogadjuk és mi is szavazógépekké süllyedjünk. Minket a közvélemény azért küldött, hogy megtántorodás nélküli képviselői és szószólói legyünk a magyar nemzet tiszta és jobb aspirációinak, amelyeket — sajnos — az elmúlt három választás nem igen engedett szóhoz jutni. Nem akarok az elmúlt választásokról beszélni, (Propper Sándor : Pedig sokat lehetne róla beszélni !) de méltóztassék megengedni, hogy csak egypár szóval emlékezzem meg az 1926-iki választásról, amely ugyanolyan rendszerrel folyt, mint a most lefolyt választás. Meg akarom említeni ezt azért, mert az alatt a választás alatt fordult elő az a kormányzatra nézve legszégyenteljesebb és az ország egyetemes érdekére legnagyobb csapást jelentő választás, amely nagy emberekben annyira szűkölködő^ közéletünket a legbrutálisabb eszközök igénybevételével fosztotta meg

p attól, hogy a legutóbbi évtizedek egyik legnagyobb'állam5. ülése 1931 július 29-én, szerdán. férfia résztvehessen a törvényhozásban. (Szeder Ferenc : Haj tó vadászat volt ! — Kun Béla : Akárcsak a mostani ! — Zaj. — Elnök csenget.) A közelmúlt választásban is észlelhető volt az a tendencia, amely a kormányzat részéről bizonyos emberek kiirtását akarta eredményezni, ( Ügy van I Ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) mégpedig sokkal kisebb emberekét, mint az előbb említett nagy emberét. Minthogy az ilyen kormányzati ténykedések látszata semmiképen sem viseli magán a kormányzati bölcseség ismérvét, a közvéleményben azt a meggyőződést érlelte, mintha ezek az esetek személyi ellenszenv által vezettettek volna, nem pedig elvi meggyőződések alapján. Én megvetném magamat, t. Ház, ha valaha a közéletben engem személyi gyűlölet vagy személyes tekintetek vezettek volna, nem pedig elvi harcok által diktált elhatározások, s ezért csak sajnálni tudom azokat, akiket személyes gyűlölet vezet akkor, amikor a fórum előtt az egész magyar társadalom egyetemes összefogását hirdetik. Minthogy azonban nem a választásokról kívánok szólani, rátérek az előttünk levő törvényjavaslatra és meg kívánom állapítani : én is azon a nézeten vagyok, hogy igenis, a kormányt terheli a mai gazdasági állapotokért a teljes felelősség. Mindannak ellenére az előttünk fekvő törvényjavaslatnak azt a részét, amely az eddig megtörtént intézkedéseket szankcionálja, én is elfogadom. Egyáltalában nézetem az, hogy amenynyire lehet, az ellenzéknek is kötelessége segíteni, ha tud, a kormány mai helyzetén, de ez semmikép sem jelenti azt, mintha ez a kormánynak a felelősség alól való felmentésével egyértelmű volna. Pusztán arra akarok szorítkozni, hogy amikor ezt a felelősséget megállapítjuk, nem akarjuk ezt e pillanatban kormány- és rendszerbuktatásra kiaknázni, jóllehet az erre alaposan rászolgált. Ez azonban nem jelenti azt, hogy amikor semmi nehézséget, semmi akadályt nem gördítünk az elé, hogy a javaslat gyorsan tető alá jusson, nem akarjuk, hogy a felelősségre vonás pillanata meg ne érkezzék, és meggyőződésem szerint meg is fog érkezni, akár azáltal, hogy eltolódnak a parlamentben az erőviszonyok, akár pedig azáltal, hogy a kormány kénytelen lesz tehetetlenségének tudatát végre belátni és helyéről eltávozni. Mielőtt azonban a segítés és orvoslás legfontosabb alapelveit és módszereit megjelölném, kötelességemnek tartom néhány fontos tényt a törvényhozás nyilvánossága előtt megállapítani. Mindenekelőtt számoljunk le végre-valahára azzal a közkedveltségű mesével, amelyre az előttem szólott t. képviselőtársam is rámutatott, mintha a magyar nemzet gazdasági és pénzügyi válságának kirobbanását kizárólag a tőlünk, a mi befolyásunktól független világkrízis okozta volna. Természetesen ez is hozzájárult, de mondjuk meg nyíltan, hogy nemcsak az idézte elő Magyarország végzetes pénzügyi és gazdasági állapotát. Valljuk be, hogy sem a világháború, sem a forradalmak nem változtatták meg azt az egyszerű matematikai igazságot, hogy kétszer kettő négy, hogy előbb utóbb romlásba és pusztulásba sodorta volna nemcsak az egyeseket, hanem az államot is a kormánynak eddig folytatott gazdasági politikája, amely anormális teherviselési képességet messze túlhaladja. Tény továbbá, hogy állami költségvetésünk a népszövetségi főbiztos távozása óta évről-évre növekvő hypertrophiában szenved. Állapítsuk meg azt is, hogy a gazdasági teherviselési képességünket messze túlhaladó állami költségvetés terhei^ alatt előbb-utóbb úgyis összeroskadtunk volna. Hogy a kormányzat előrelátása mennyire