Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-514

Az országgyűlés képviselőházának 51 h viselőház utolsó napjaiban mintha megnyilvánulna az egységespárt és a kormányt támogató t. polgári pártok lelkiismerete. Amidőn mi nap-nap után elszántan és keményen ostromoljuk ezt a javaslatot, ugyanakkor néma csendesség minden• oldalon, nincsen senki sem a kormányt támogató t. polgári pártok között, sem a túlsó oldalon, aki felszólalna, hogy ezt a javaslatot védjék. Érzik a t. képviselő urak, hogy ez a javaslat súlyosan érinti és sérti a Társadalombiztosítóba betömörített tagok érdekeit és úgy gondolják, hogy most, a választások előtt, nem ajánlatos ilyen kíméletlen és érzéketlen javaslat mellé odaállni, mert kinn a választáson azok, akiket érdekel ez a javaslat, majd számon fogják kérni a t. képviselőjelölt uraktól. (Szilágyi Lajos: Ki a jelölt?!) Majd arról beszélünk még. (Farkasfalvi Farkas Géza: Egyelőre képviselők vagyunk!) Közbeszóló képviselőtársam, sajnos, még képviselő, de holnap már valószínűleg csak jelölt lesz! (Zaj a jobboldalon.) Számon fogják tehát majd kérni a t. jelölt uraktól, hogy^ ez-e az a szociális érzés, amelyet a választások előtt mindenkor hirdettek a t. urak és egészen bizonyos, hogy a választ keményen és világosan megadják majd a t. jelölt uraknak. T. Képviselőház! Itt fekszik — azt hiszem, az utolsó —r törvényjavaslat, amelyet ennek a Háznak még módjában van letárgyalni. En ezt a törvényjavaslatot, úgy érzem, — lehet, hogy tévedek — e rendszer utolsó gyászdalának minősíthetem, mert nem hiszem, hogy a magyar nép, a magyar választó közönség még egyszer mandátumot, többséget adjon ennek a rendszernek, (Derültség a jobboldalon. — Egy hang jobbfelöl: Jó vicc!) amely rendszer tíz esztendőn keresztül kíméletlenséggel és minden szociális érzék nélkül elvette a magyar dolgozó néptől mindazt, ami őt jogosan megillette volna. Nem hiszem, hogy ez a választás még egyszer többséget adjon ennek a rendszernek még a nyílt választás mellett is, megismételt, még erőszakosabb hajtóvadászat esetén is, mint amilyen a legutóbbi esztendőkben volt. Ha már most magát ezt a törvényjavaslatot nézem, meg kell állapítanom, hogy ez a javaslat a reakció sötét éjszakájában mindig visszatérő kísértetek egyike. (Derültség a balközépen.) Az e rendszer által elkövetett bűnök kísértetei jelennek meg ezzel a javaslattal. T. Képviselőház, emlékezzünk! 1919 augusztusát írták, amikor megindult az ellenforradalmi rendszer részéről az irtózatos hadjárat minden ellen, amit a magyar dolgozó nép... (Zaj a jobboldalon. — Br. Podmaniczky Endre: Ezt már elmondotta maga Pécsen!) Legközelebb is elmondom, biztosítom a báró urat. (Zaj a jobboldalon. — Szilágyi Lajos: Itt nincsen báró úr!) Hát a képviselő-báró urat. Ismétlem, megindították a kiméletlen és lelketlen hadjáratot minden ellen, amit a magyar dolgozó munkásság a maga erejéből, a maga lelkesedéséből évtizedeken keresztül megteremtett és kiépített. Régen, még a béke éveiben volt egy párt, amely minden alkalmat felhasznált arra, hogy kifejezésre juttassa abbeli szándékát, hogy a magyar dolgozó munkásság egyik intézményét, amelvet az — ismétlem — a saját erejéből épített fel magának, a munkásbiztosítópénztárt elvegye azoktól, akik azt becsülettel, odaadással és hozzáértéssel tartották fenn. Az fájt annak a politikai pártnak évtizedeken keresztül, hogy ott hozzáértő emberek, a magyar munkásmozgalom szine-java a szociáldemokrata táborhoz tartozik, Arra KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXXVII. ülése 1931 június 2-án, kedden. 77 ösztökélték a mindenkori hatalmat, a mindenkori kormányzatot már a béke éveiben, hogy el kell venni a lehetőségét annak, hogy a szociáldemokratapárt vezetőemberei irányítsák a munkásbiztosító pénztárt. A mélyen t. előadó úr, ne integessen nekem, ne állítsa az ellenkezőjét, mert önnek tudnia kell, hogy melyik párt volt az, amely életcéljául tűzte ki már a béke éveiben, hogy megsemmisítse a munkásságnak ezt az áldásosán működő intézményét. (Homonnay Tivadar előadó: A képviselő úr sokkal jobban ért a kérdéshez, semhogy ezt komolysággal mondhassa!) Végre, hosszú évtizedeknek, azt mondhatnám meddő vágya után, elérkezett 1919 augusztusia. Akkor kiadták a jelszót: Hajrá, neki mindennek,-ahol valami vonatkozás van a szociáldemokrácia val ! Miután az akkori haj tó vadászokat az ő szerintük hasznos munkáért meg kellett jutalmazni, kellett módot keresni larra, hogy a jutalom lehetősége meglegyen. Láttuk, hogy a jutalmazást 1919 augusztusa után és 1920. elején miként hajtották végre. A felbujtók ártatlan álarcot véve magukra, azt mondották 1921., 1922. és 1923. után, hogy ők nem felelősek lázért, ami történt, mert felelőtlen kilengők voltak azok, akik behatoltak a Munkásbiztosító Pénztárba, nem törődve a fizikai betegekkel, nem törődve az áldásos működéssel, amelyet a pénztár évtizedeken keresztül kifejtett, nekimentek vad, durva, nyers Ösztönöktől hajszolva és ólmos botokkal, kézi gránátokkal felfegyverzett uniformisos emberek, (Zaj és felkiáltások a jobboldalon: Na, na, ne ily harciasan.) és ezek a felelőtlen kilengőknek nevezett brutális egyének az évtizedeken keresztül becsületesen dolgozó tisztviselőknek tömegeit kiűzték abból a hajlékból, melynek felépítéséhez ezek a tisztviselők is hozzájárultak, kiűzték olyanok, akiknek abszolúte semmiféle vonatkozásban nem volt közük a Munkásbiztosító Pénztárhoz. Végig kellett ezt csinálni az ország szégyenére azért, hogy akik az első átnyergelés nagy lendületében az első sorban állottak, azokat meg lehessen jutalmazni. (Homonnay Tivadar előadó: Kár politikát belevinni ebbe a kérdésbe.) Nem viszek bele politikát, én csak a tényeket állapítom meg, mert az első ólmos bot lesujtásától kezdődik az a katasztrofális helyzet, amelyben ma a Társadalombiztosító Intézet van. (Homonnay Tivadar előadó: Mi lenne, ha politikát vinnének a kérdésbe a másik oldalról is?) Az a szellem, amelyről az imént szóltam, végighúzódik ennek a kormányzati politikának egész tíz esztendős múltján. Hiszen nem is oly régen, talán két vagy három esztendővel ezelőtt hallottuk ebben a teremben azt a nyilt kijelentést, hogy ki fogják húzni a gyékényt a szociáldemokrata urak lába alól. (Petrovácz Gyula: Ügy van! Ügy van!) Ugy-e^ jól emlékszem, t. képviselőtársam? A gyékény-kihúzás már megkezdődött 1919. végén és folytatódott most már nem ólmosbottal, • nem fütykössel és kézigránáttal, hanem a hajtóvadászatokon nyilt szavazással összeterelt egységespárti többséggel. Elnök: A képviselő urat ezért a kijelentéseért rendreutasítom és kérem, méltóztassék a tárgyhoz szólani, mert eddig erről még nem szólt. (Meskó Zoltán: Nem lehet ebben a Házban örökké a kézigránátokkal előjönni!) Esztergályos János: Azt hiszem, nem tévedek, amidőn a Társadalombiztosító Intézet mai szomorú helyzetét összefüggésbe hozom azok15