Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-514

74 Az országgyűlés képviselőházának számára valóban kiadós, hogy úgy mondjam, kézzel fogható, becses, értékes eredményeket jelentene. Kérdezem az igen t. népjóléti miniszter urat ez alkalommal is, — azért, mert ő maga veti fel a kérdést, — miért nem tudjia magát sem a miniszter úr, sem a kormány elhatározni arra, hogy a kötelező tatarozás módszerének erős és eredményeket jelentő fegyverét vegye igénybe és azzal hadakozzék'! Amikor egy megfelelő témánál ëz a kérdés felvetődött, az igen t. népjóléti miniszter úr azzal válaszolt, hogy a kötelező tatarozást azért nem hajlandó mint módszert igénybe venni, mert nem akar beavatkozni a szent magántulajdonba; minthogy a dolog magántulajdonnal van kapcsolatban, senkinek elhatározási szándékába beavatkozni nem akar, senki elhatározási szándékát regulázni vagy igazítani felsőbb parancsokkal nem akarja. Pedig állítom, hogy az építkezés számára, az építő rokoniparok számára — igen sokan vannak — az egyedüli hatásos eszköz volna a kötelező tatarozás elrendelése. De ezt nem akarj a a kormány, nem akarja a miniszter úr, mint aki ebben a tekintetben javaslattételre volna köteles a minisztertanácsban, vagyis a miniszter úr, aki a leghatásosabb módszert elejti, sőt nemcsak elejti, hanem valósággal el is utasítja magától, egy taktikai lépés, aminél alaposabb gyümölcsöztetése és kihasználás érdekében szemrehányásokkal fordul felénk, a szociáldemokrata párt felé és azt mondja, hogy mi leszünk az okai annak, ha a Társadalombiztosító felhasználható összegével kapcsolatos építkezés idejekorán megindítható nem lenne. Én nem tudok mást kiolvasni a miniszter úr beszédének vonatkozó passzusaiból, hiszen a miniszter úr egyenesen a következőket mondja. Méltóztatnak reá emlékezni, én magam szó szerint idézem az ő szavait (olvassa): «Szükségesnek tartottam ezzel a javaslattal idejönni azért is, mert meggondolást érdemel az a körülmény, hogy az építkezést a lehetőség szerint elő kellene segítenie Mint méltóztatnak látni, a miniszter úr az építkezésre is, mint egyik elérendő főcélra mutat rá. ami ennek a javaslatnak előterjesztésére késztette. Tehát nemcsak a szanálás, nemcsak a Társadalombiztosító egvéb ügyeinek likvidálása vagy megoldása vezette, hanem az építkezés is. És azután rámutat a miniszter úr arra, hogy (olvassa): «a szociáldemokrata párt részéről szintén történtek lépések ebben a kérdésben». Elismerem, hogy valóban illetékes fórumoknál történtek is lépések, ebben igaza van a miniszter úrnak, aki azután így folytatja (olvassa): «... hogy az építkezéseket azokból a pénzekből, amelyekből esetleg lehet építeni s amelyek rendelkezésre állanak, még ebben az esztendőben kezdjük meg». Most azt mondja a miniszter úr és szerintem ebben olyan taktikai fordulat van, amelyet a miniszter úr pozíciójában ilyen fontos kérdésben nem tudok helyeselni (olvasssa): «Ha én mindezt meg nem teszem és ezt az időpontot elmulasztom, akkor természetes, hogy mindez nem történhetik meg ebben az esztendőben.» Már az imént mondottam, hogy a felelősség áthárításának kísérletével állunk szemben. Én és pártom ilyen áthárítási kísérlet megtevését nem tudjuk megakadályozni, de rámutatunk arra, hogy ami felelősség felmerül, akár a Társadalombiztosító ügyeivel, akár a szomorúan elmaradt építkezésekkel kapcsolatban, azt egyes-egyedül a kormány tartozik viselni. Mondom, történhetnek kísérletek a fele. ülése 1931 június 2-án, kedden. lősség áthárítására, de mi ezt a felelősséget nem vagyunk hajlandók vállalni. Mi nem vagyunk okai az építkezéseknek a vonatkozó kapcsolatban való esetleges elmaradásának, nem vagyunk hajlandók felelősséget viselni a Társadalombiztosítónak semmiféle ügyeiért, sőt kijelentjük, hogy hajlandók vagyunk az építkezést minden elfogadható eszközzel, módszerrel és törvényes intézkedéssel elősegíteni, kijelentjük, hogy akarjuk az építkezés előmozdítását. Hát hogyne akarnánk! Ki akarná elsősorban, ha nem mi, a munkásosztály képviselői? Akarjuk az építkezés céljára fordítani azokat az összegeket, amelyeket a miniszter úr is megjelölt a maga beszédében ebben a tekintetben, de azt az árat fizetni még az építkezés megindításáért sem akarjuk, — mert nem akarhatjuk, mert nem szabad akarnunk a Társadalombiztosító keretében biztosítottak százezrei érdekében, — amelyet a javaslat kér tőlünk. Már közbeszólás formájában megmondottam, de itt megismételhetem, hogy a szociáldemokrata párt semmi -körülmények között sem hajlandó beleegyezni a szolgáltatások leszállításába. Nem tudok elképzelni olyan helyzetet, amelyben a szociáldemokrata párt, a munkások képviselete, belemehetne olyan törvényes felhatalmazásba, amely a miniszter úrnak, vagy esetleges utódjának vagy bárki másnak megadná a lehetőséget, sőt a törvényes jogot arra, hogy a táppénzszolgáltatás és általában a szolgáltatások tekintetében csorbításokat eszközöljön a biztosítottak rovására. (Esztergályos János közbeszól. — B. Podmaniczky Endre: János tanácsokat ad!) Kérem igen t. képviselőtársamat, szíveskedjék idegein uralkodni, igen röviden fogok beszélni. (B. Podmaniczky Endre: En igen nyugodt vagyok. — Esztergályos János: Még ma! — B. Podmaniczky Endre: De János nyugtalan!) A népjóléti miniszter úr azt mondotta, hogy nem fog élni ezzel a felhatalmazással; amíg ő egyéb eszközöket tud igénybe venni, kimeríteni a Társadalombiztosító szanálása tekintetében, e cél elérésére nem él azzal ia> felhatalmazással, .amely a 22. §-iban van és amely .a szolgáltatások leszállítására^ adnia neki jogot. Minden tendencia nélkül, sőt hangsúlyozottan kijelentem, minden sértő szándék nélkül mondóim, hogy a miniszter úr biztatása ^ nekünk nem garancia. Ezzel nem vonom kétségbe a t. miniszter úr jóhiszeműségét, jó szándékát, szavahihetőségét. Hia ő azt mondja, hogy ezzel a felhatalmazással nem él, koncedálom, el kell fogadnom, hogy nem is fog élni vele. De a miniszter úr nem tud arra nézve garanciát nyújtani sem nekünk, sem önmagának, hogy a miniszteri állást ő fogja betölteni mindaddig, amíg a Társadalombiztosító Intézet/ügyei _ szanálva nem lesznek, nem tud garanciát nyújtani abban a tekintetben, hogy utódja, vagy utódjának az utódja, szóval a miniszteri székben laz ő unokája nem fog-e élni ezzel a felhatalmazással, nem fog-e élni egy meglevő törvényes felhatalmazással a szolgáltatások leszállítása tekintetében. En a múltkor iazt mondottam, méltóztassék a 22. §-t úgy, amint van, a javaslatból kiemelni, méltóztassék a t. miniszter úrnak a szanálást úgy megcsinálni, hogy még csak távolról se gondoljon arra senki sem, hogy a szolgáltatások csorbítását is igénybe kellene vennL Méltóztassék a 22. %-ï a javaslatból kiemelni és akkor, azt hiszem, semmi különösebb akadálya a javaslat törvényerőre emelkedésének nem lesz. Ha nincs meg a javaslatban az a fenyegetés,