Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-514

Az országgyűlés képviselőházának i hogy a szolgáltatásokat le lehet szállítani akár most, akár későbbi időpontban, nem hiszem, hogy maradna különösebb akadálya annak, hogy ez a javaslat törvényerőre emelkedhessek. Ezek oly meggondolandó szempontok, amelyekkel érdemes foglalkozni, ha valóban minden taktikai szándék nélkül, minden hátsó gondolat kizárásával akarja a miniszter úr a Társadalombiztosító Intézet roppant bonyolult, sajnálatos, sőt botrányos ügyeit végre rendbehozni. E tekintetben nekem más megjegyzésem nem lehet. Azt hiszem, elég világos, elég értelmes volt mindaz, amit elmondottam; ismétlem, érdemes felette gondolkodni, feltéve, ha komolyan -akarják az intézet szanálását. T. Képviselőház! A t. miniszter úr beszédének van egy másik passzusa is, amellyel néhány rövid megjegyzés keretében szintén foglalkoznom kell. A t. miniszter úr keresi a^ Társadalombiztosító Intézet bajainak forrását és megtalálja ezt a gazdasági helyzetben, a lezüllött, az elnyomorodott gazdasági helyzetben. Ezzel szemben kénytelen vagyok megállapítani, hogy mint mindenre, erre is van befolyása a leromlott gazdasági helyzetnek, de ezt mint fő forrást tagadom. A Társadalombiztosító Intézet bajainak, bonyodalmainak csak igen gyengén buzogó, csak vékony erben folydogáló forrása a leromlott gazdasági helyzet. Ennek a bajnak, ennek a bonyolódottságnak és zavarnak, mely közel van ahhoz az állapothoz, melyet már katasztrofálisnak is lehetne mondani, egyéb forrásai vannak. Ezeket a forrásokat megnyitották akkor, amikor 1919-ben fegyveres erővel^ az ellenforradalom fegyveres bandáival elűzték a Társadalombiztosító Intézet tisztviselőit,^ megsemmisítették a Társadalombiztosító Intézet autonómiáját és ebből az intézetből egy ellenforradalmi tiszti kül önítményt csináltak. A bajok forrását tehát itt nyitották meg, a bajok itt kezdődtek, az előzmények itt keresendők, és sajnos, 10, sőt 12 esztendő alatt sem tudták a bajoknak ezeket a bőven bugyogó forrásait betömni. Most saját bűnük áll bosszút azokon, akik ezeket a bűnöket elkövették. En talán még annak kijelentését is merném megkockáztatni, hogy a bajokon még azok a módszerek sem segítenek, amelyek ebben a javaslatban le vannak fektetve. Valami olyasmiről^ kell gondoskodnunk, hogy ezt az egész intézményt szellemével, szerkezetével, mindenével együtt elölről kell csinálni, hogy mindazt a rombolást és pusztítást, amelyet 12 esztendő alatt végeztek, el lelhessen tüntetni az intézmény életéből. De a t. miniszter úr ragaszkodik a gazdasági lezüllöttségnek, mint a bajok forrásának hangoztatásához. Azt mondja (olvassa): «Nagyrészt azokat a bajokat kell elviselnie az intézetnek, amelyek a mai gazdasági életben vannak.» Azután folytatja azzal

% amire reflektálnom kell (olvassa): «Nagyrészt azokat a terheket viseli a. vállán ez az intézmény, mert hiszen hogy például nekünk nincs munkanélküli biztosításunk, ennek is nagy részét ez az intézmény viseli.» A miniszter úrnak ez a kijelentése gyanúsítás a biztosítottak, a táppénzben részesülők felé. Koncedálom, hogy nem tudatos gyanúsítás, hanem öntudatlan, de mégis gyanúsítás és épp ezért kell vele foglalkoznom. T. Képviselőház! Teljességgel ki van zárva az, hogy a Társadalombiztosító Intézetnél más, mint beteg, mint nagyon beteg és arra rászoJ.. ülése 1931 június 2-án, kedden. 75 ruló munkás táppénzt felvehessen. A Társadalombiztosító Intézetnél az orvosi és adminisztrációs ellenőrzés e tekintetben oly szigorú, hogy ennek az ellenőrzésnek nincs egyetlen vékony rése, ennek a rostának nincs egyetlen olyan nyílása, amelyet át tudna csusszanni, át tudna surranni egy spekuláló valaki, aki munkanélkülivé lett és aki táppénz formájában akarná magát munkanélküli segélyezéssel ellátni. (Ügy

f van! a szélsőbaloldalon.) Oly nagy az ellenőrzés a Társadalombiztosító Intézetnél, hogy táppénzt csak beteg, csak nagyon beteg, munkára teljesen képtelen biztosított tud felvenni. Az igen t. miniszter úrnak ez a beállítása azonban felveti azt a kérdést is, miért nem méltóztatott a tehermentesítésnek, a szanálásnak biztosítékaképpen megcsinálni a munkanélküliség elleni biztosítást

1

? Ha a miniszter úr azt mondja, hogy a munkanélküliségi biztosításnak — mely nálunk törvényesen nincsen szabályozva — terheit a Társadalombiztosító Intézetnek kell viselnie, — feltéve, de meg nem engedve, hogy ez a teher megvan — méltóztassék ezt a terhet a Társadalombiztosító Intézet válláról őszintén és nyílt tisztességgel levenni és megcsinálni a munkanélküliségi biztosítást, mint önálló törvényes intézményt. (Esztergályos János: E szerint már rég meg kellett volna csinálni.) Tehát nemcsak a Társadalombiztosító Intézet érdekében kellett volna — mint a miniszter^ úr értelmezése szerint t — már régen megcsinálni a munkanélküliségi biztosítást, hanem meg kellene csinálni azért, mert a kormány a munkanélküliségi biztosítást a programmjába vette, mert a kormány a munkanélküliségi biztosítás megalkotására a második nemzetgyűléstől egyhangúlag hozott határozatban utasítást kapott, hiszen a kormány a népjóléti miniszter úr elődjének, boldogult Vass József népjóléti miniszter úrnak életében meg is csinálta a munkanélküliség esetére való biztosításról szóló törvényjavaslatot. így most megint felmerül az a kérdés: miért hagyták cserben ezt a gondolatot, miért hagyták cserben ezt a törvényjavaslatot^ Sőt egészen őszintén meg kell kérdezni: miért árulták el saját programmjukat a munkanélküliségi biztosítás tekintetében, amikor ime a népjóléti miniszter úr maga is elismeri, hogy éppen azért kénytelen viselni a Társadalombiztosító Intézet a maga terheit, mert ezt az intézményt nem alkották meg, vagyis a Társadalombizosító Intézet katasztrofális zavarainak az az egyik oka. hogy ninics intézményes munkanélküli biztosítás. Tisztelt Képviselőház! Számtalanszor beszéltünk itt már arról, hogy a munkanélküliségi biztosításra milyen irtózatos szükség van, hogy a munkanélküliségi segélyezés mindazok számára biztosítandó, akik önhibájukon kívül lettek munkanélküliekké, akik önhibájukon kívül kerültek az utcára, akik egyik napról a másikra a munkából nyomorba jutottak, akik koplalnak és reménytelenül küzdenek. Ahogy meg tudja tenni Ausztria, ahogy meg tudja tenni Németország s ahogy meg tudna tenni a háborús legyőzöttségnek egy sor elhanyatlott országa, hogy áldoz a társadalom és az^ állam nyugalmának, biztonságának érdekében, ugyanígy áldozni keü Magyarországnak is s ennek a gondolatnak át kell hatnia a magyar kormányzást is és ha kényszerűségből is^ ha nem is egy lelkiismereti kérdés elintézettségéből, ha nem is egy belső szükségszerűség nyomására, hanem kívülről jövő nyomás követkéz-