Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-512

Àz országgyűlés képviselőházának 51t. ü Tudom, hogy a miniszter úr h efelé helyesli az én álláspontomat; tudom azt is, hogy megbirkózott a gazdasági miniszterekkel, de sajnos, eredménytelenül birkózott meg. A gazdasági (miniszterek azt mondották, hogy pénzt nem, ised avenam non, pénz nincs. E nélkül pedig, pénz nélkül szanálni nem lehet. (Kabók Lajos közbeszól. — Zaj.) Most foglalkoznom kell azzal a negyedik fontos okkal, amelyet beszédem elején megjelöltem, hogy a Társadalombiztosító bajaihoz nagymértékben hozzájárul az a kegyetlen antiszociális hangulathullám, amely itt a magyar közvéleményt elöntötte. Odajutottunk már, hogy az ember megborzad és megdöbben, amikor látja, hogy kabarék színpadán csúfolják meg a magyar társadalombiztosítást és a publikum tapsul. Amikor egy viccet eresztenek meg a kabaré színpadán a társadalombiztosítóról, mint a magyar élet rákfenéjéről, akkor a publikum tapsol. (Erődi-Harrach Tihamér: Elég szégyen! ízléstelenség!) Miért van ez a hangulat? Hát a magyar szociális biztosítás a maga hatalmas, hivatásával, a maga igen nagy teljesítményeivel, a magyar közegészségügy feltámasztásával és megjavításával, működésének azzal a hatásával, hogy a falusi jólevegőn élő munkásemberek egészségügyi viszonyai ma rosszabbak, Imint a szűk .sikátorokban élő városi polgároké, (Erődi-Harrach Tihamér: Sajnos, így van!) amit a Társadalombiztosító működésének lehet egyedül tulajdonítani, értékét elvesztette a magyar élet számára? Hát lehet ezt a demagógiából, vagy frazeológiából álló hangulathullámot tűrni? Nem a mi kötelességünk volna, mi azonban vállaljuk ezt a kötelességet, t vállaljuk a népszerűtlenséget is és szembeszállunk ezzel a hangulattal, de a népjóléti minisztériumnak volna elsősorban kötelessége és másodsorban a Társadalombiztosítónak, a jó és kielégítő működéssel ezt a bangulathullámot visszaverni és azt az egészséges felfogást érvényre juttatni, amelyet a szociális biztosítás nemes gondolata a társadalomtól megérdemel. Tisztelettel kérem, méltóztassanak beszédidőmet imég egy félórával meghosszabbítani. Nem bizonyos, hogy ezt az engedélyezett időt ki fogom meríteni, de van még anyagom, amit elő kell adnom. Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház a képviselő úr beszédidejét még 30 perccel meghosszabbítja. Propper Sándor: Ezzel a hangulathullámmal tehát szembe kell szállani. Ez mutatkozott már akkor, amikor a törvényhozás az 1,200.000 pengős hozzájárulást törvénybe iktatta. Akkor is hallatszottak hangok, bogy az állam ilyen terheket ne vállaljon és így a törvényhozás házából hullámzott ki ez a veszélyes hangulat, amely nemcsak elméleti szempontból káros és hátráltató, hanem anyagi szempontból is. Mert ha ilyen intézményt kifiguráznak, — az újságok egyebet sem tudnak, mint a Társadalombiztosító kártékonyságáról írni és értekezni — akkor igen sokan a könnyűlelkű emberek közül túlteszik magukat a fizetési kötelezettségen. Azt mondják: ilyen intézménybe hordjam a pénzemet, oda fizessek én, ami kabarészínpádokon vicc tárgya? (Erődi-Harrach Tihamér: Destruálják a fizetőket!) Ha a miniszter úr gerincesen nyúlt volna ehhez a kérdéshez és állana azok közé, akik ezt a hangulatot hivatottak és kötelesek ^ viszszaverni, akkor ez a hangulat nem burjánzott volna el és nem izmosodott volna meg. XBár- | dos Ferenc: Ennek a hangulatnak nem a ka- I lese 191<f május e8-án, csütörtökön.: Sí báré az oka.) Éppenazt fejtégettem, 'hogy ód à fajult a helyzet, hogy már kabarétréfákat csiná'lnak a Társadalombiztosítóból. Nekem kérnem kell pártállásra való tekintet nélkül minden pártot és képviselőt, hogy a szociális biztosításhoz és a szociális biztosítás magyar intézményéhez, amelyben a munkásságnak olyan sok áldozata^ fekszik és amelyhez olyan nagy érdekek fűződnek: munkásérdek, tisztviselőérdek, minden biztosítottnak az érdeke, és egyetemes érdek, — hogy ehhez a demagógia és a frazeológia fegyverével 'ne nyúljanak. Ha áldozni kell az állam részéről, áldozzon a kormány, de r óvja meg ennek az intézménynek integritását és tegye lehetővé ennek működését. Végtelenül fájlalom, hogy a miniszter úr még nem ismerkedett meg kellőképpen ennek a kérdésnek belső tartalmával, hiszen alig néhány hónapja kezeli ezt a. kérdést — nem látom, hogy ezzel a hangulattal sikeresen szembe akarna szállni. Ezt abból merítem* hogy egyrészt a miniszter úr nem hajlandó jóvátenni elődjének azt a helyrehozhatatlan hibáját, hogy a lakbéreket és fooltbéreket időnek előtte - felszabadította. Az a diszparitás, mely a lakásbérek és üzletbérek s az élet és a kereset között létrejött, ez egyik nagy oka a mi gazdasági bajainknak. A miniszter úr egy parlamenti beszédében kilátásba helyezte ennek reparálását. Utóbb kijelentette, hogy meggondolta a dolgot és nem hajlandó hozzájárulni a kérdéshez. Ez bizonyos mértékig^ a lakáskérdés terén szociális vonatkozású. A másik pedig az, hogy a miniszter úr, noha készen kapta elődjétől például a nyolcórai munkaidő törvénybeiktatására vonatkozó törvényjavaslatot, máig sem terjesztette azt elő. ígéretet tett, azután lejelentéktelenítette, leegyszerűsítette a problémát azzal, hogy csak kis töredékét érintené a munkásoknak. En ezt tagadom, sokkal nagyobb rétegét érinti — de nagy elvről van szó —, mert vannak üzemek, ahol ma is 10—12—14 órát dolgoznak. A miniszter úr ezt a javaslatát a fiókjában heverteti, mint egy régi felfogásnak megmaradt emlékét, de nem hajlandó elővenni. Ugyanígy nem hajlandó hozzányúlni a munkanélküliség esetére való biztosítás kérdéséhez sem a nagy terhekre, .a teherbírás hiányára való tekintettel, noha én azt állítom — és azt hiszem, ha ezt valamilyen matematikus megvizsgálná, igazat adna nekem —,-hogy a munkanélküliség esetére való biztosítás bevezetése egyrészt nem jelentene túlságosan nagy terhet, mert csökkentené a többi biztosítási ágak terhét, hiszen igen sokat átvenne a régi biztosítási ágak terhéből, ha a munkanélküliség esetére való biztosítási ág megalakulna, megosztanának a terhek, másrészt pedig a munkanélkülieknek juttatott segélyek kiáramlanának a gazdasági életbe, bizonyos fellendülést okoznának, a gazdasági életet megtermékenyítenék és azt a pénzt, amelyet erre költenek,. sokszorozódva, izmosodva adnák vissza a gazdasági életnek. Itt is azt látom, hogy a miniszter úr inkább a kapitalizmusnak tesz koncessziókat, mint az egyetemes érdekeknek és a munkásérdekeknek. A harmadik dolog, amire lalapítom ezt a felfogásomat és amelynek megváltoztatását kérem az eredményes működés érdekében, a javaslat indokolása, amelyre már a bizottságban is voltam bátor hivatkozni. A miniszter úr elejti a szociális biztosítás kérdését, illetőleg nem ejti el, hanem alárendeli gazdasági megfontolásoknak. Azt mondja a miniszter úr