Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-512

32 Âz országgyűlés képviselőházának 51 (olvassa): «Politikám nem a szociális reformnak a politikája.» Ez a mondat akkor is megdöbbentő egy szociális miniszter indokolásában, ha nem is folytatnám az indokolás felolvasását. Azt mondja továbbá a miniszter úr (olvassa): «Tehát a társadalmi igazságosságot nem a közösség gazdasági szerkezetének módosításával törekszem megközelíteni, mert hiszem és vallom, hogy a magyar gazdálkodásnak nemzetközi viszonylatban szerény méretei mellett lannak a társadalomgazdasági rendszernek szellemében és formáiban kell megtalálnunk a magyar nép fejlettebb szükségletkielégítésének módját és lehetőségét, mely rendszer — a társadalmi fejlődés mai fokán — a keresztény gondolat által kimunkált civilizációnk sorsközösségében élő társadalmak gazdálkodásának közös életformája.» Ha jól értem, ez ia gazdasági megfontolások fölébehelyezése a szociális megfontolásnak. Van azután még néhány ilyen tétele az indokolásnak, de nincs elég időm, hogy ezekre utaljak, csupán ezt olvastam fel és megállapítom úgy, mint a bizottságon is megállapítottam, hogy a szociális minisztérium eltéveszti a (maga hivatását, ha a szociális szempontok figyelmen kívül hagyása mellett gazdasági vonatkozásokat vagy gazdasági megfontolásokat helyez előtérbe. A (szociális minisztérium pályát téveszt akkor, ha ő magát a szociális gondolatot elejti, jelentéktelen! ti, vagy elhalványulni engedi. A szociális minisztériumnak nem lehet más kötelessége, imint az, hogy a szociális szükségleteket összevonja, összefogja, rendszerbe öntse, előterjessze. Ha azután más gazdasági tényezők ír ész érői más gazdasági megfontolások érvényesülnek, erről ia szociális minisztérium nem tehet Ha Wekerle miniszter úr azt mondja, hogy pénzt pedig nem adok, mert nincs, ha Bud kereskedelemügyi miniszter úr azt mondja, hogy nem járulok hozzá, mert ezt a gazdasági élet nem hírja el, ez más kérdés és más alapokra kerül azután a dolog megvitatása, de hogy a szociális minisztérium vezetője ismerje el ia maga indokolásában ezeket a gazdasági megfontolásokat, engedjen meg a miniszter úr, ez nem a szociális minisztérium feladata. A szociális minisztérium feladata nem lehet más, mint a szociális szempontok kidomborítása addig a határig, ameddig csak el lehet menni. A (miniszter úr erélyes ember. Tudom, hogy sok kérdésben tudott igen erélyesen szembenállni ia kormánnyal, — nem a nyilvánosság előtt r — de ebben a kérdésben ezt az erélyt nem látjuk. Ha a miniszter úr rávágna az asztalra és tárcáját kötné ahhoz, hogy a Társadalombiztosítót nem lehet holmi elkenésekkel és felcsermunkával elintézni, hanem komoly anyagi bázist kell teremteni és ehhez az állam hozzájárulását kívánja, akkor, merem állítani, a gazdasgi miniszter urak sem állanának ellent, hanem megadnák a Társadalombiztosítónak azt, ami megilleti. T. Ház! Nem szabad a kapitalizmus minden tézisét kritika nélkül elfogadni. A kapitalizmussal szembe kell tudni szállni. A kapitalizmus ideálja ma Magyarországon — bizonyos mértékben külföldön is, de különösen Magyarországon — a hosszú munkaidő, az alacsony munkabér, szabadulás a szociális terhektől — tudom, szívesen szabadulnának a meglévőktől ^ is — és megfeszített munka a munkások részéről. A szociáldemokráciának és a szocializmusnak a túlsó részről rendszerint azt szokták szemére lobbantani, hogy szembenáll az individualizmussal, hogy lehetetlenné '. ülése 1931 május 28-án, csütörtökön. teszi, megnyirbálja az individuális tehetségek érvényesülését. Ezzel szemben igaz az, hogy a kapitalista termelési rendszer megöli az individuumot az emberben. Méltóztassanak megnézni a Bedeaux-rendszert, a Bedeauxrendszert megelőző Taylor-rendszert, a Taylorrendszert megelőző Emerson-féle munkarendszert, ahogy így ezek egymást követték, valósággal gépet formáltak az emberből, megszüntették az individualitást, megszüntettek benne minden egyénit, csak a gép minden mozdulata, a mozdulat minden cseppje van szabályozva, külön szakemberek állnak ott, a Bedeaux-mérnökök, akik a munkás minden mozdulatát figyelik és ha egy mozdulat nem az előírás szerint történik meg, akkor elbocsátják a munkást, vagy leszállítják a fizetését, a munkabérjövedelem alacsonyabb nívójára helyezik. Ez a kapitalizmus. így kell ismerni a kapitalizmus természetrajzát. Természetes, hogy kifelé hangoztat hazafiságot, kifelé hangoztat emberbarátságot, kifelé hangoztat szociális belátást, kifelé hangoztat minden szépet, jót, de befelé nincs más célja, mint az, hogy minél kevesebb befektetéssel minél több profitot érjen el. A magyar kapitalizmus, a magyar reakció elnézése és támogatása következtében még sokkal rosszabb, mint a külföld bármely kapitalizmusa: a magyar kapitalizmus minden formációja a mezőgazdaság, az ipar, a kereskedelem, a házbérkapitalizmus mind egytől-egyig, majdnem kivétel nélkül erre állította be magát erre az álláspontra helyezkedett és ettől az állásponttól nem hajlandó eltérni. Éppen a kormánynak és éppen a kormány keresztényszocialista miniszterének volna kötelessége, ha elméletéből valamit komolynak tart és elméletéből valamit komolyan meg akar valósítani, szembehelyezkedni ezzel a rendszerrel. Igenis meg kellett volna már rég alkotni a nyolcórai munkaidőről szóló törvényjavaslatot, meg kellett volna alkotni a munkanélküliség esetére való kötelező biztosítást és meg kellett volna teremteni a külföldön meghonosított egyeztetési rendszert, amely Németországban nagyszerűen bevált, ott legutóbb volt egy keletkező óriási nagy bérmozgalom a faiparban, ahol 500.000 ember volt érdekelve és a szociális minisztérium közbejárásával a f döntő hatóságok kezükbe vették az ügyet és elhárították Németország feje felől ezt a gazdasági veszedelmet. Nálunk a Ganz-gyár szó nélkül, a nélkül, hogy bárhonnan szemrehányást kapna, kidobhat az utcára ötezer munkást csak azért, mert a munkásság már elérkezett^ teljesítőképességének végéhez és már kénytelen volt szót emelni az ellen, hogy munkaképességének utolsó szikráját is kisajtolják és kiszivattyúzzák belőle. Hetekig tartott ez a bérmozgalom, ami talán a vállalatnak, mert nem volt rendelése, — vagy nem tudom én milyen oknál fogva — kedvező volt, ellenben ötezer család • maradt hetekig kenyér nélkül. A kapitalizmus falánksága veszedelem, de még mindig csak fél baj volna, ha a kormány nem deferálna ennek a hangulatnak. A kormány a helyett, hogy koncessziókat^ tenne a munkának, — nem a munkásról beszélek most — a munkának, mint a gazdasági életben gyengébb tényezőnek és védelmezné a munkást, koncessziókat tesz a kapitalizmusnak és koncessziókat tesz annak az antiszociális hangulatnak, amelyről itt az előbb bátorkodtam beszélni. •