Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-512

26 Az országgyűlés képviselőházának 512. ülése 1931 május 28-án, csütörtökön. álltak, mert hiszen az embereknek a háború első heteiben nem az volt a legelső gondjuk, hogy a munkásbiztosító számláját kiegyenlítsék. Nem tudták, mit hoz a közeli jövő, valósággal megakadt a gépezet. Történt ugyan- intervenció a kormánynál, a kormány azonban nemes gesztussal elhárította magától a beavatkozást — ilyen kérdésben, amikor pénzről van szó, a kormány mindig igen szívesen elhárítja magától a (beavatkozást — és magára hagyta az intézményt. Megint csak azt kell mondanom, hogy az önkormányzat mindkét szárnya és az adminisztráció együttérzése az önkormányzattal és magával a szociálpolitikai gondolattal, ezek tudták keresztülsegíteni a magyar munkásbiztosítást ezen az első nagy, nehéz válságon. A második kedvezőtlen változás 1919-ben következett be, amikor a forradalmak Összeomlottak és amikor az ellenforradalom rohamcsapatai megrohanták a szociális biztosításnak ezt a politikától mentes, semleges területét is, mert az első ellenforradalmi felbuzdulás a forradalmakért nem utolsó sorban a semleges munkásbiztosítót igyekezett felelőssé tenni. Az autonómiát felfüggesztették, a kipróbált régi tisztikart szétszórták (Kocsán Károly: Egészen Moszkváig!) és bevonult oda — mondhatnám úgy — az a szolgabírói szellem, amely a biztosítottakkal is úgy igyekeznek bánni, ahogy egyes szolgabírák az eléjük kerülő felekkel bánnak el. (Jánossy Gábor: Emberségesen!) El méltóztatott találni az ellenkezőjét annak, ami igaz, mert éppen az ellenkezője történt. Tudniillik 1919-től jó hosszú ideig, amíg a munkásság újra erőre nem kapott és a maga szervezetével újra ki nem tudta követelni a maga jogait, bizony ott a biztosítottakkal embertelenül bántak, és ha ezt nem méltóztatik elhinni, méltóztassanak elolvasni a jelentéseket, meg méltóztatnak látni benne, hogy 1919-ben és 1920-ban a ' szolgáltatások minimálisak voltak, alig számbavehetők, azért, mert akkor az volt a parole, az volt a működési alapelv, hogy: aki pedig jogait meri követelni, azt az internáló táborba fogjuk beszállítani. Azután következett a csendesebb korszak. Kormánybiztos működött a pénztárban, a régi tisztviselőket — mint mondottam — kiszórták, újakkal rakták teli a pénztárt. Jött azután az 1927:XXI. tcikk megalkotása. Nagy hiba, mondhatnám helyrehozhatatlan, pótolhatatlan hiba az, hogy az 1927: XXL tcikk megalkotásának kapcsán nem adták vissza az intézetnek autonómiáját. Mint szakembere, mint gyakorlati munkása a szociális biztosításnak, merem megállapítani, hogy .az autonómia visszaadásával a későbbi komplikációkat nagyrészben vagy talán egészen el lehetett volna kerülni. Az autonómia nem kapta yissza a maga teljes jogkörét és merem állítani azt is, hogy részben a szakértelem sem kapta vissza a maga régi helyét. Nekünk, szociáldemokratáknak, akik azelőtt hosszú évtizedekig közvetlen kapcsolatban voltunk a pénztárral és így gyakorlati szempontból is résztvettünk a pénztárak intézésében, elégtétel az, de szomorú elégtétel — nagyon fájlaljuk, hogy ezt a szomorú elégtételt megkaptuk — hogy a régi önkormányzat működése alatt a pénztárakat^ ilyen válságok nem fenyegették és nem rázkódtatták meg. Az 1927 : XXI. te. tárgyalásának idején itt a Képviselőházban, a bizottságokban és az első szanálási tárgyalások kapcsán ; is rámutattunk arra, hogy a magyar szociális biztosítást ezekkel a módszerekkel szilárd alapra helyezni nem lehet. Az 1927 : XXI. te, gondolom, 1928 január 1-én lépett életbe. Alig telt el másfél év, már mutatkoztak a bajok, pedig Vass miniszter úr igen büszkén képviselte itt ezt a javaslatot. Alig másfél év múlva már itt' voltak a bomlás pelei és hozzá kellett látni egy alapos szanálási akcióhoz. Legalább is alaposnak kellett volna lennie, úgy értem; mert nem volt alapos: amint ez a második szanálási akció^ ez a másik novella bizonyítja, az első szanálási akció csődöt mondott. A szanálás alapépítménye rozoga volt, ezt mi megállapítottuk már akkor. Ezt most is meg kell állapítanunk. Nem az elégtételvétel szempontjából, mert nem győzöm hangsúlyozni, hogy a mi számunkra ez szomorú elégtétel, hiszen mi szívesebben látnánk az intézményt virágozni, fejlődni, bajok nélkül teljesíteni teljes mértékben a maga kötelességét; hanem azért kell ezt ^ megállapítanunk, hogy legalább ez a második szanálási akció, amely szintén rosszul indul és rosszul van megalapozva, jó irányba terelődjék és valóban alkalmas legyen arra, hogy szanálja az intézményt. Az első szanálás megtörtént. Miniszteri döntő szóval. Bár meghallgatták az érdekeltségeket,^— én is résztvettem néhány ilyen tanácskozáson —, megmondottuk a véleményünket, végre a miniszter úr kimondotta a döntő szót és erre rátette a koronát a törvényhozás az 1930 : XXVII. tcikkel. az első novellával, amely többek közt az állam bizonyos tehervállalását is törvénybe iktatta. Az állam vállalt bizonyos terheiket, de nem eleget, ezt annak idején meg is mondottuk. Egymillió kétszázezer pengővel járul hozzá az állam évente bizonyos ideig^ annak a tehernek, annak a deficitnek fedezéséhez, amely a pénztárakban felgyülemlett, amely az autonómiamentes korszakban az intézményben összegyűlt, amelyet mondhatnám, összegyűjtöttek. (Dencz Ákos: Akkor már volt autonómia!) Nem kérem, amikor az első szanálás megtörtént, az autonómia alig lépett jogkörébe. A szanálás tárgyalásai kapcsán azok, akik gondolták, hogy részt fognak kapni az autonómiában, előre leszögezték. — méltóztassanak megnézni az errevonatkozó adatokat -^ előre kijelentették, hogy nagy tehertétellel indulnak és nehogy azután őrájuk hárítsák a felelősséget, hiszen alig akadt idejük kibontakozni a kezdet nehézségeiből és meg sem ismerkedhettek az intézmény új belső szerkezetével, amikor már mutatkoztak a nagy bajok. Kitűnt tehát az, ami nem volt titok a szakemberek előtt és azok előtt, akik az arithmetikát figyelembe veszik, hogy az első szanálási akció megbukott, példa rá az 1200. számú törvényjavaslat és az 1204. számú bizottsági jelentés, amelyek a második szanálási akciót vannak hivatva szolgálni. T. Ház! Az első szanálási akciónak meg kellett buknia, mert figyelmen kívül hagyta a legfontosabb tényezőt, nem. fejlesztette vissza kellőképpen az első szanálás alkalmával a bürokráciát — erről majd egy kicsit bővebben leszek kénytelen beszélni — és nem szélesítette ki az autonómia jogkörét, az állam pedig nem adott megfelelő hozzájárulást. Az államnak, amelynek gondatlansága^ okozta a magyar szociális biztosítás megingását, sokkal több terhet kellett volna vállalnia a szanálásért már csak azért is, hogy az eredményes legyen. Most itt van a második novella. Meg kell jegyeznem azt, hogy én a törvényhozásban és