Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-512

Az országgyűlés képviselőházának 512. különösen a szociális törvényhozásban ezt a gyorstalpaló munkát nem szívesen látom. Nem szívesen látom, mert így nincs módja a törvényhozónak mélyen belenyúlni a kérdésbe, nincs módja megismerkedni a kérdés lényegével^ nem mélyülhet el a kérdés tanulmányozásába, mert hiszen gyors tempóban kell csinálni mindent. Alig nyújtották be a javaslatot, egy-két napig volt a nyers tervezet a törvényhozás kezében, már összeült a bizottság, még nedves a nyomdafesték a bizottság jelentésén és már itt a plénum tárgyalja a kérdést. Azoknak is, akik a kérdésben járatosak, nagy nehézségbe és fáradságba kerül a kérdést tisztán látni; el tudom képzelni azoknak a képviselőknek helyzetét, akiknek a munkásbiztosítás terra incognita, akiknek most kell megismerkedniük a kérdéssel, ha hozzá akarnak szólani. Ezek számára a tárgyhoz való alapos hozzászólás szerintem egyszerűen lehetetlenné válik ezzel a gyorstalpaló módszerrel. T. Ház! A javaslat maga a minisztérium csalhatatlansági érzetének jele. Kiérzik a javaslatból, hogy a minisztérium ebben az elgondolásában csalhatatlannak érzi. magát és csak formailag tűri a törvényhozás együttműködését a törvény meghozatalánál, de olyan fölényesen kezeli a kérdést, mint ahogy kezelték eddig ezeket a kérdéseket. Nagy hibája volt boldogult Vass József népjóléti miniszternek, hogy szintén fentről

; és ilyen csalhatatlansági érzéssel kezelte a kérdéseket. Ez nagy hiba azért, mert akkor biztos a fiaskó. Ebben a csalhatatlanságban azonban a történtek után —• méltóztassék megengedni és ne méltóztassék haragudni érte — nem lehet bízni, a sorozatos fiaskók megfontolást parancsolnak a törvényhozásnak, amikor az ilyen kérdésekhez hozzányúl. A magam részéről igen alapos megfontolás után és mások megállapítása szerint valami kis tárgyismeret birtokában a szociális biztosítás bajainak okait minőség szerint a következő pontokban foglalom össze: az egyik, a legfőbb baj, az autonómia hiánya, a másik az adminisztráció túltengése, a harmadik az általános gazdasági válság, a negyedik az antiszociális mesterséges hangulathullám, amely, úgy látom, elönti az egész országot, amely nemcsak nálunk mutatkozik, hanem külföldön is: nálunk sajnos nagyobb mértékben, mint külföldön. Ha igazán szanálni akarjuk a szociális biztosítást, akkor ezt a négy szempontot kell. legelső sorban figyelembe vennünk, ezeket kell.boncolgatnunk, ezekre nézve kell megállapodásra jutnunk s ezeket a gátlásokat kell kiküszöbölnünk a szociális biztosítás útjából. T. Ház! Vegyük az elsőt, az autonómia kérdését. Az autonómia követelése nem hatalmi kérdés és nem vesszőparipa. Ha mi_ a szociális biztosítás önkormányzatát követeljük vissza, legalább olyan mértékben, amint megvolt az 1907 : XIX. tc.-ben, akkor azt tartjuk szem előtt, empirikus alapon élő igazság az autonómia igazsága, amelynek elnyomása, visszafejlesztése megbosszulja magát. Ilyen gyakran, ilyen sűrűen nem foglalkozott még a magyar törvényhozás szociális intézkedésekkel s azért kell foglalkoznia ezekkel, mert az autonómia megvan ugyan, de csak nagyon erősen csökkentett hatáskörrel. A legnagyobb hiba az, hogy az autonómia el van szakítva az adminisztrációtól. Az autonómia^ szívesen vállalna közösséget az adminisztrációval, az adminisztráció azonban örül, hogy nincs köze az autonómiához, hogy független az autonómiától, 'mert ez számára, az ülése. 1931 május 28-án, esütörtökon. 27 adminisztráció számára sokkal kényelmesebb helyzetet teremt, mintha léte, előmenetede az autonómiától függne. Az autonómia szembe van állítva például a mai elnoklési rendszerrel is. Az elnöknek az 1927: XXI. tciikk messzemenő vétójogot biztosít. Meg kell állapítanom, hogy ez eddig nem okozott nagyobb zavarokat, de mindenesetre benne van a törvényben, tetszés szerint vehető elő bármely pillanatban és alkalmazható az .autonómia ellen, • illetve megszakítható vele az autonómia munkálkodásának folyamata. Az elnök vétójoga nagyobb hatalom^ az autonómia hatalmánál és ennek mar puszta jelenléte a törvényben hiba, és bizonyos mértékben csökkenti az autonómia működésének erejét és értékét. Az autonómiáé a felelősség, erkölcsi és anyagi szempontból. Ez a felelősség igen nagy. Végtére számolni ; kell azzal, hogy az egész biztosított munkásság, a biztosított foglalkozási rétegek mind az autonómiára tekintenek. Azok nem nézik a finom nüanszokat, hogy az autonómia gyenge és kevés a hatalma, hanem azt látják, hogy van egy intézmény, amelyből jogai fakadnak, van autonómia, amelynek működése alatt nem kapja meg azt, amit szeretne megkapni, amit neki törvény biztosít s nem kapja meg gyorsan és zavartalanul, úgy, ahogy azt szociális intézménynél meg kellene kapnia és ezért bensőleg, in sich, természetszerűleg az autonómiát teszi felelőssé s nem az elnököt, nem a minisztériumot és nem az adminisztrációt. Ezért, ha a biztosítottak és az intézmény között szoros kapcsolatot, lelki és erkölcsi kapcsolatot akarnak létesíteni, akkor közelebb kell hozni a biztosítottakat az autonómiához olyképpen, hogy az autonómiának megfelelő hatáskört kell biztosítani, úgyhogy a maga jogkörében végre is tudja hajtani azt a törvényt vagy szabályt, amely őt köti. Az autonómia ma papíron megvan, de légüres térben lebeg, a minisztérium és az adminisztráció között, s[ ez az oka annak, hogy az autonómia nem tudja teljes, mértékben kifejteni mindazt, ami egyébként tőle teliének, ha szabadon mozoghatna. Az adminisztráció túltengése, a második oka az intézmény gyenge pénzügyi helyzetének. Csak néhány adatot leszek bátor felsorolni. Nem szeretek szavakkal dobálózni és nem szeretek érdekeket és jogokat sérteni. Magam, aki hosszú ideig vezető állásiban voltam a régi munkásbiztosítónál, különösen nem akarok kari érdekeket sérteni, csak akkor és olyan mértékben, amennyire azt a szociálpolitika alapelvei és a biztosítottak igényei és jogai megkövetelik. Nem túlzok tehát és nem nyúlok frázisokhoz, sem demagóg jelszavakhoz, amikor megállapítom, hogy az adminisztráció ma az intézményben igenis túlteng. 1930-ban és 1931-ben az első szanálás kapcsán 176 fővel csökkentették a létszámot. Ez volt az a bizonyos konc, amelyet az első szanálás alkalmával az adminisztráció túltengése miatt panaszkodóknak odadobtak. De ha azt vizsgáljuk, hogy miképpen, hogyan s honnan telt ki ez a 176-os létszám, akkor azt látjuk, hogy a IX. fizetési osztályból'17, a X. fizetési osztályból 28, a XI. fizetési osztályból 13, továbbá kezelő 29, díjnok 53, altiszt 4 és kisegítő^ 17 elbocsátott volt, tehát 176 közül a legalsóbb fizetési osztályokból és az osztályokon kívül álló ideiglenes olcsó alkalmazottakból elbocsátottak 161-et és a magasabb fizetési osztályokból 15-öt. Ez alig jelentett pénzügyi; leg és anyagiakban valamit, egész minimális kis .megtakarítást jelentett, ..de. előidézte azt a