Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-512

Az országgyűlés képviselőházának 512. meg tudnak élni, akkor a szociálpolitikai intézményeket kevésbbé, vagy csak utolsó sorban veszik igénybe, míg a mai elesett gazdasági helyzetben a szociálpolitikára természetszerűleg nagyobb feladat hárul, így tehát ez az ok elesik, vagy legalábbis nem helytálló, szociálpolitikusnak ezt az okot felhozni nem lehet, legkevésbbé lehet azonban elfogadni. Azt mondja az előadó úr, hogy az egész vonalon áldozatokat kívánnak a törvény szerkesztői, alkotói, én azonban nem látom^ ezt az áldozatot sehol másutt, csak egyetlen rétegnél, a biztosítottaknál. Az állam nem nyúl a zsebébe. Majd rátérek erre beszédem sorrendjén, ha odaérek, most csak az előadó úrral polemizálok és megállapítom, hogy az állam ebben a javaslatban semmiféle többkiadást magára nem vállal. Majd meg fogom később okolni, mire alapítom ezt a felfogásomat. Messzemenő szolgáltatásokra mutatott rá az előadó úr, mondván azt, hogy az ország mai gazdasági helyzetében, a csonka országban olyan lépéseket tettünk, amely lépések nemcsak Keletet, hanem Nyugatot is megelőzték. Mélyen tisztelt előadó úr, tisztelt Képviselőház! Ha alaposan és pontosan analizáljuk f ezt a törvényjavaslatot és az ezt megelőző két törvényt, amelyre hivatkozni méltóztatott, ezt a tündöklő előnyt nem igen tudjuk felfedezni. Igen, a multak alkotásaira építve kétségtelenül van szociálpolitikánk, ez azonban nem olyan, amely már kibírná a visszafejlesztést, sőt még továbbfejlesztésre is szorulj ha azt akarjuk, hogy a mi szociálpolitikai hálózatunk teljes és tökéletes legyen. Es minél inkább méltóztatik hivatkozni az ország rossz gazdasági helyzetére, annál inkább kell visszahivatkoznom arra, hogy annál elmélyültebb és erőteljesebb szociálpolitikát kell művelnünk, annál mélyebben kell az államnak zsebébe nyúlnia és támogatnia ezeket a szociális intézményeket működésükben, minél rosszabb a gazdasági helyzet. T. Képviselőház! Sajátságos játéka a sorsnak, hogy ezt a novellát jubiláris dátumon kezdjük el tárgyalni. Éppen húsz éve lesz június 1-én annak, hogy az 1907 : XIX. törvénycikk életbelépett. Akkor a magyar munkásbiztosításnak — inter parenthesim jegyzem meg, hogy akkor még szerényen munkásbiztosításnak nevezte magát a magyar szociális biztosítás — akkor már ' igen jelentékeny múltja volt. Túl voltunk már akkor a kezdet kezdetén és a magyar szociális biztosítás Sturm und Drang korszakán, a szervezett munkásság a maga erejéből, teljesen magára hagyatva, senki részéről nem támogatva, senkitől észre nem véve megalkotta már a 70-es években a maga szociális intézményét, amely foglalkozott betegsegélyezéssel és rokkantsegélyezéssel és foglalkozott messzemenő betegségmegelőzéssel, amennyiben ez a saját kis alkotás volt az, amely Magyarországon a legelső tüdőbeteggondozó intézetet állította fel Szentendrén. A munkásságnak ezt az egészen saját kicsiny kis alkotását, még csak észrevenni sem akarta a kormányzat igen hosszú ideig és csak akkor, amikor látta izmosodni, látta kiemelkedni a semmiből, akkor nyúlt hozzá egy tapogatózó lépéssel és akkor alkotta meg az 1891 : XIV. törvénycikket, amely ugyancsak igen szűk keretek között mozogva, igen apró eszközökkel törvénybe iktatta a betegség esetére való kötelező biztosítást. A szervezett munkásságnak ez a cselekvése és azt követő szakadatlan küzdelme a maga szervezeteiben a többért, a jobbért, a KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXXVII. ülése 1931 május 28-án, csütörtökön. 25 teljes szociálpolitikáért hozta meg azután és érlelte meg az 1907: XIX. törvénycikket. Annak idején a munkásságnak nem volt képviselete a parlamentben, de voltak igen erőteljes szervezetei, voltak országos tanácskozásai, voltak igényei és törekvései, ezek kifejezésre jutottak és a régi pénztárak meglehetősen fejlettek voltak. Két pénztár állt egymással szemben: az 1891 :XIV. törvénycikk alapján létesített Kerületi Munkásbiztosító Pénztár és a régi Általános Munkásbetegsegélyző Pénztár. Ezek részben rivalizáltak, erősebbnek látszott a munkások saját alkotása és ezért nyúltak hozzá újból törvényhozásilag ehhez a kérdéshez és ezért alkották meg ezt az 1907:XIX. törvénycikket, amely a betegség esetére szóló biztosítás mellé törvénybe iktatta a baleset esetére kötelező biztosítást is. Nem kellő minőségben és nem kellő formában, mert például a betegség esetére szóló biztosítás sokkal tágabb területen mozgott, mint a baleseti biztosítás. Kettős eljárás volt, ami rendkívül sok félreértésre és jogbizonytalanságra adott okot. De megtették az első lépést és az 1907:XIX. törvénycikk szélesebb területen törvénybe iktatta a magyar munkásbiztosítást, de szűkebbre szabta az autonómia hatáskörét már akkor, mert sokallották a munkásság befolyását a szociális biztosításra. Az 1891 : XIV. törvénycikk egyharmadkétharmad arányban állapította meg az autonómia összetételét a biztosítottak javára; az 1907: XIX. törvénycikk paritásos alapra helyezte: felerészben a munkásokból, felerészben a imunkaadókbpl állította össze az új intézmény autonómiáját. Azonkívül fölébe helyezte az Országos Betegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztárt, amelyet később Országos Munkásbizosító Pénztárnak neveztek el és a magyar királyi Állami Munkásbiztosító Hivatalt, mint legfőbb felügyeleti hatóságot, amely részben felsőbírói funkciót is gyakorolt, egészében pedig a magyar munkásbiztosító intézmények legfőbb -— mondhatnám miniszteriális — felügyeletét látta el. Az Állami Munkásbiztosítási Hivatal, mint legfőbb felügyeleti hatóság nem volt kegyes, nem volt elnéző az önkormányzat alatt működő pénztárakkal szemben. Ellenkezően, rendkívül sok panaszra adott alkalmat, nagyon szigorúan kezelte és végezte a maga feladatát. Az önkormányzatok ereje és Önzetlensége — hangsúlyozom: az önkormányzatok ereje és önzetlensége— azonban túltette magát, túl tudta magát tenni az állami bürokrácia beavatkozásán es képes volt arra, hogy a fejlődés útjára lendítse és világhírű intézménnyé fejlessze az 1907: XIX. törvénycikk alapján működő magyar munkásbiztosítást. Számtalan eset volt rá, hogy külföldről tanulmányi bizottságok jöttek el a magyar munkásbiztosító intézményeit és rendszerét tanulmányozni. Mondom, kereteiben szűk volt, az önkormányzat hatásköre határok közé volt szorítva, mégis az egészséges önkormányzat_ igen szép munkát tudott produkálni és itt újra — nem tudom hányadszor — meg kell állapítanom, hogy a munkások és munkáltatók érdekképviseletei az önkormányzat falain belül minden más szempontot félre tudtak tenni és együtt tudtak működni igen eredményesen a magyar szociális biztosítás fejlesztésén. Az első kedvezőtlen változás a háború kitörése után érte a magyar munkásbiztosítást, amikor — tudjuk — az első ijedelemben minden megállott. Senki sem tudta, mi fog következni, a pénztárak válságba jutottak, valósággal meg6