Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-515

106 Az országgyűlés képviselőházának Vagy csináljunk baleset esetére való kötelező biztosítást és akkor ezt a biztosítási ágazatot terhelik a baleset folytán előálló terhek az első naptól, a segélynyújtástól kezdve egészen a hozzátartozók részére kiszolgáltatott járulékokig. Ez csak azért merült fel az 1907:XIX. te. alkotásakor, hogy megkedveltessék vagy könnyebben elfogadhatóvá tegyék a munkaadói érdekeltségekkel a balesetbiztosítás bevezetését, de senki sem gondolt hogy ha nem egy törvény — az 1907 :XIX. te. — nem egy szervezetben intézné Magyarországon a betegség esetére való biztosítást a baleset esetére való biztosítással, akkor eszébe jutna valakinek a baleseti biztosításiból előálló terhet áthárítani a betegségi biztosításra. Mondom, ez 1907-ben csak engedmény, koncesszió volt a munkáltatói érdekeltségggel szemben, hogy megkedveljék, megszokják a baleset esetére való biztosítást, amelyről meg kell mondanunk, hogy ismerve a felsőbíróság és elsősorban a királyi Kúria gyakorlatát az 1907-es törvényt megelőzőleg, valósággal szolgálatot tett az akkori kormány a munkaadói érdekeltségnek, ihogy a baleset esetére való kötelező biztosítást bevezette, mert odáig fejlődött az ipari veszély, hogy egy-egy munkaadónál bekövetkezett baleset képes volt egy-egy iparost — még csak nem is kisiparost, hanem középiparost is — teljesen a tönk szélére juttatni. Tehát az 1907:XIX. te. bevezette már a baleset esetére való kötelező biztosítást és ez nem a munkásérdekeltséggel szemben volt konceszszió, hanem koncesszió és engedmény és a terhek áthárítása volt az Összességre az ipari munkáltatókra nézve. Ha tehát akkor fenn is forgott az a szempont, hogy meg szoktatni az illetőket az új biztosítási ág bevezetéséhez, ma, 24 év után, erről beszélni egyáltalában nem kell és semmiféle nagyobb akadály szerintem nem lett volna, legfeljebb a szokásos ellenállással találkozott volna a népjóléti miniszter úr akkor, ha a baleset megtörténtétől kezdve mindenféle szolgálat ^ átháríttatott volna a munkáltatói érdekeltségre. Mint mondottam, a miniszter úr végső fokon azt mondja, hogy áldozatot kell hozni a 22. § szerint az alkalmazottaknak is és a munkaadóknak is. Ismerve a törvény rendelkezéseit, nagyon tartok attól, hogy az első áldozathozók tulajdonképpen ; a biztosítottak lesznek. De egyébként emlékeztetem a t. miniszter urat, hogy 1930 áprilisában megjelent egy rendelet, amely néhány hónappal később lépett életbe. Itt már hallatlanul nagy áldozatokat hoztak a biztosítottak. Méltóztassék csak összehasonlítani a kimutatást, t. miniszter úr, mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a legmagasabb napibérosztályban a beteg munkás részére kifizetett segély 7 pengő 12 fillér napi segélyről leszállt 3 pengő 60 fillérre, tehát csaknem 50% erejéig csökkent. (Ernszt Sándor népjóléti és munkaügyi miniszter közbeszól.) 7 pengő 12 fillérről leszállt 3 pengő 60 fillérre! À temetkezési segély leszállt 285 pengőről 180 pengőre. Hát mit akar a t. népjóléti miniszter úri Azt akarja, hogy ennél nagyobb áldozatot hozzanak a biztosítottak? Hiszen ennek megfelelően az öszszes kategóriákban már a segélyszolgáltatásoknak a redukciója megtörtént. Azt az áldozatot, amelyet a miniszter úr most a biztosítottaktól, a beteg munkásoktól, a legsúlyosabb helyzetben lévőktől kíván, ezek az alkalmazottak, ezek a biztosítottak, ezek a szerencsétlen betegek már meghozták a múlt év őszén. A múlt év őszétől, ha valamely redukció történt, akkor csak ez 515. ülése 1931 június 3-án, szerdán. . az egyetlen egy redukció történt, mert sem az adminisztratív költségeknél, sem az orvosi költségeknél, sem az ügykezelési költségeknél, sem a dologi kiadásoknál lényegbevágó megtakarítás nem volt. Nem mulaszthatom el az alkalmat, hogy rá ne mutassak a bizottság által elfogadott javaslatnak arra a rendelkezésére, amely az önkormányzat elnökségének és elnöki pozíciójának kérdését kívánja újólag szabályozni, mégpedig dig a javaslat 17. <§>-ában. Nem vagyok tagja a társadalompolitikai bizottságnak és a pénzügyi bizottságnak, amely a törvényjavaslatot a bizottságban tárgyalta, tehát nem tudom, mely indok tette szükségessé, hogy a népjóléti miniszter úr ezt az intézkedést bevegye, amely a 17. §-ban benne van. De ha a miniszter úrnak komoly szándéka, hogy Dizonyos megtakarításokat eszközöljön, — most nem választom külön a megtakarítást, akár az intézet, akár az állam javára történnék — akkor azt a törvényes rendelkezést, amely a 17. és 18. §-okban van, ahol az elnöki kérdést és az elnöki illetményt újból akarják szabályozni, nem látom be, miért nem szüntette meg a miniszter úr? (Ernszt Sándor népjóléti és munkaügyi miniszter: Most kettős fizetés van!) Tudom, most kettős fizetést kap, de semmi szükség sincsen arra sem, hogy egyszeri fizetést kapjon. (Ernszt Sándor népjóléti és munkaügyi miniszter: Most dupla pedig!) Arra sincsen, miniszter úr, szükség, hogy egyszeri fizetést kapjon. Egyszerűen tessék tehát megszüntetni a 17. és 18. 3>-ok említett rendelkezései helyett az elnöki állásokat. Emlékszem rá nagyon jól, -— hiszen végigverekedtem 1927-ben a törvényjavaslat tárgyalását — hogy az akkori népjóléti miniszter úr, néhai Vass József, arra hivatkozott velünk szemben, akik az önkormányzat álláspontján voltunk akkor, hogy azért nem lehet és nem szabad sem a munkaadói, sem a munkásérdekeltséget bevenni az önkormányzatba, — ami a törvényben benne is van, hogy sem munkaadó, sem munkás nem lehet — mert teljesen pártatlan elnököt akar kinevezni, aki független.^ Amikor pedig a bizottsági tárgyalások során szó volt arról, — emlékszem rá — hogy ki nevezte ki az elnökpt, maga a népjóléti miniszter úr-e, vagy államfői megerősítést nyerjen a kinevezés, akkor azzal indokolták a dolgot, hogy államfői megerősítés kell, mert annyira függetlennek kell lennie annak az elnöknek és az alelnököknek, hogy még a miniszter kegyétől sem szabad r függővé tenni valamely személy ottmaradását, vagy ott nem maradását. Nem kell külön hangsúlyoznom, mit jelent ez. El sem tudom képzelni, hogy ha a miniszter akarja, hogy ne maradjon, ott maradhasson és ha a miniszter akarja, hogy maradjon, az államfő ragaszkodjék valakinek a személyéhez. Üres szóbeszéd volt^ ez annakidején, hogy az elnök pártatlanságát kívánták biztosítani azáltal, hogy se munkaadó, se munkás ne lehessen^ Most mit látunk? Egyszerűen fizetési osztályba sorozzák a kinevezett önkormányzati elnököt. Epúgy a magyar alkotmánynak fejetetejére _ való állítását jelenti ez, mint amikor megjelent egy kormányzói kézirat, hogy a Ház elnökét is beosztja fizetési osztályba, illetőleg megállapítja a rangsorát, hogy a Képviselőház elnöke a miniszterelnök után következik rangsorban. Csak ilyen politikai és alkotmányjogi viszonyok mellett következhetik ez be, mint amilyenek nálunk vannak. * Szóval, a miniszter úr azt mondotta, hogy