Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-515

Az országgyűlés képviselőházának 515. ülése 1931 június 3-án, szerdán. 105 tént, hogy 16% létszámcsökkenéssel szemben 91'8%-kal emelkedett az ügyviteli költség. Ez a könnyelműségnek, a tékozlásnak olyan foka, mely azt kívánja, hogy gondnokság alá helyezést rendeljenek el, a gondnokot azonban ne a népjóléti miniszter úr nevezze^ ki, hanem a munkaadói- és munkásérdekeltségekhez tartozó testületek, mert hiszen az ő járulékaik r beszedéséről és felhasználásáról van szó, ennélfogva az ő soraikból kell valakinek az intézet élére kerülnie. Amikor azt látjuk, hogy az ügyviteli költség 91'8%-kal emelkedett, mindenki, akinek ezzel az intézménnyel a múltban dolga volt, tárgyilagosan megállapíthatja, hogy ez ma Magyarország egyik legrosszabbul adminisztrált intézménye. Soha ez az intézmény oly rossz nem volt, mint ma,, soha annyi kifogás és panasz nem volt az intézménnyel szemben, mint amennyit ma támasztanak a munkáltatók és munkások egyaránt, sőt, megtoldom ezt azzal, hogy soha annyi sikkasztás, olyan tömeges visszaélés nem volt a tisztviselők között,mint az utóbbi években, amikor pedig egy kiterjedt adminisztrációval állunk szemben, amelynek bőven volna ideje ' arra, hogy a pénzügyi és gazdasági ügykezelést ellenőrizze és lehetetlenné tegye a pénz elherdálását. Ma alig van olyan nap, amelyen^ ne jelenne meg hír arról, hogy hol az egyik pénztárnál, hol a másik pénztárnál, vagy kirendeltségnél követtek el sikkasztást a munkaadók terhére, illetve a beszedett járulékoknál az intézet terhére. Megtorlásról vajmi keveset hallunk, mert vagy szimpla áthelyezéssel, vagy feddéssel, pénzbeli megdorgálással intézik el az ügyet. Visszatérve a segélyszolgáltatásokra, azt az érvet is hallottuk a t. miniszter úrtól, hogy azért kellett a 22. §-t bevenni a törvényjavaslatba, mert a biztosítottaktól és a munkáltatóktól is bizonyos áldozatot kíván akkor, amikor az intézet szanálásáról van szó. Azt mondotta at. miniszter úr, hogy szanálni kívánja az intézetet úgy, hogy minden' érdekeltség hoz bizonyos mértékben áldozatot. Ezt az áldozatot ő meghozza a saját tárcája, tehát az állam terhére, egyelőre azzal, hogy a nyugdíjazandó tisztviselők terhét átvállalja, s meghozta az áldozatot akkor, midőn a múlt évben törvényjavaslatot terjesztett elő, melyet a Ház el is fogadott és amellyel az addigi deficit pótlására évenkint 1,200.000 pengőt állít be a költségvetésbe. Azt mondja a népjóléti miniszter úr, hogy áldozatot kíván a tisztviselőktől is, akiknél egy csomó különféle mellékjárandóságot megszüntetett, áldozatot kíván az orvosoktól is, és az orvosi költségeket is redukálni kívánja. Méltóztassék megengedni, hogy pár szóval megemlékezzem erről az utóbbi kérdésről. A kezemben lévő statisztikai adatok szerint az a szanálás, mely az orvosok részéről való áldozathozatal lett volna, olykép sikerült, hogy megállapodtak az orvosokkal, — és ez jellemző az intézet egész felépítésére, egész adminisztrációjára, jólértesült

ségére s hozzáértésére — hosszú és nehéz küzdelem után megállapodást kötöttek az orvosokkal, amelyben fixirozták, mennyi legyen az orvosi költség. Kiderült azután, hogy az orvosok többet kaptak a befolyt járulékokból, mint amennyit kaptak yolna akkor, ha a szanálás érdekében nem kívántak volna az orvosoktól áldozatot. Távol áll tőlem, hogy az orvosok részére kifizetett összegeket sajnáljam, sőt ellenkező leg, kijelentem, mint az intézetet közelről ismerő ember, hogy az intézet egész létalapja, egész gerince, fennállásának biztosítása elsősorban az orvosok kezébe van letéve, lehetetlen tehát, hogy az orvosokról megfelelő módon ne gondoskodjék az intézet és lehetetlen helyzet az, hogy az orvosokkal szemben úgy járjon el az intézet, hogy pár fillért kitevő összeget juttat nekik egy-ea:y gyógykezelés címén. De meg kell állapítanom, hogy annak ellenére, hogy az 1927 : XXI. te. életbeléptetése óta az orvosi létszámban is meglehetősen nagy ugrá& következett be, mert az orvosi létszámot lényegesen emelték Budapesten is, vidéken is, ezenfelül a rendelő-intézeti orvosok számát is lényegesen szaporították, mégis azt kell látnom, hogy a gyógykezelésre szoruló munkások gyógyellátásán ez a nagymérvű orvosi létszámszaporítás nem látszik meg, mert még ma is tömegrendelés van, aminek pedig megszüntetése volna az intézet legfőbb érdeke. Ebből következik, hogy valami bajnak kell lennie az orvosi igazgatásban. Talán nem vált be a mostani rendszer és én ép ezért ennek a rendszernek megváltoztatását ajánlom a t. népjóléti miniszter úr figyelmébe. Szíves ifigyeimébe ajánlom azt, hogy mivel ennek az évnek végével lejárnak az orvosokkal kötött szerződések, s arról van szó, hogy mily feltételek mellett újítsák meg ezeket a szerződéseket, méltóztassék az évnek még hátralévő részében foglalkozni a szabad orvosválasztás bevezetéséhek ügyével. Ezzel talán meg lehetne oldani azt a problémát, amelyet a mai rendszerrel egész bizonyosan nem lehet megoldani, mert tény, hogy a szerződéses orvosok mellett a tömegrendelést nem lehetett megszüntetni. Külföldön már sok helyen a szabad orvosválasztás rendszere van bevezetve és azt látjuk, hogy ezzel semmiféle nagyobb megrázkódtatás a pénztárakat nem érte. Ha nálunk is bevezetnék ezt a rendszert, a kísérlet és a kezdet^ nehézségeivel^ kellene ugyan küzdeni, de valószínűleg üdvös és a betegek szempontjából hasznos volna, mert az irányadó szempont mégis csak az, hogy az orvosi kezelés minél jobb és a betegek ellátása minél tisztességesebb legyen. A t. miniszter úr saját tárcája terhére is szanálni kívánja az intézetet bizonyos kórházak költségtöbbleteinek átvállalásával. Meg kell állapítanom, hogy amit a miniszter úr a törvényjavaslatban most keresztülvitt, az nem novum, mert már az 1907 : XIX. ct.-ben bennfqglaltatik. A miniszter úr tehát semmiféle újítást nem hoz, legfeljebb visszaállítja a régi rendet, mely életben volt körülbelül 20 esztendőn keresztül, amelyet egy hibás intézkedéssel 1927-ben megváltoztattak. Ne méltóztassék tehát úgy feltüntetni a dolgot, hogy a kórházi költségtöbbletnek az állam terhére való átvállalásával szanálás történik. Nézzük azonban, mik a miniszter úr által említett további szanálási lehetőségek. Azt mondja a törvényjavaslat, hogyha baleset folytán előálló terheket az eddigi tíz héttel szemben visszatolja négy hétre és az ötödik héttől kezdve a balesetet szenvedett munkások részére kifizetett segélyszolgáltatás a munkaadói érdekeltséget terheli és ezt a baleseti számlára fogják kifizetni. Ez valóban nóvum a törvény eddigi rendelkezésével szemben, azonban ez is olyasvalami, amiért évtizedek óta küzdött a biztosítottak érdekeltsége. Évtizedek óta hangoztattuk azt, hogy tulajdonképpen a balesetet szenvedett munkás részére kiszolgáltatott segély, legyen az akár táppénz, akár, ideiglenes vagy végleges járadék, a munkáltatói érdekeltséget kell, hogy terhelje a törvényes rendelkezések értelmében. 19*